Mostanában ez már többször előfordult, de nem találtam említésre méltónak a dolgot. Sokszor már régebben is rossz érzéssel jöttem haza. Nem egyszer volt az, hogy ott ragadtam Katánál, egyszerűen azért, mert nem volt kedvem hazajönni. Vagy csak sétáltam és sétáltam, vagy kiültem valahova, mindegy mi, csak ne jöjjek haza. Fura, hiszen régen szerettem itthon lenni. Azóta a szobám is csinosodott, és valamilyen szinten otthonosabb lett. Átrendeztem, és megérte. Egyre jobb az elrendezése a dolgoknak, egyre inkább hasonlít rám. (Főleg a káosz, ami szinte állandóan uralkodik errefele... :D) Szóval régen szerettem hazajönni. Olyan megnyugtató volt egy fárasztó nap után, vagy bármikor... Egyszerűen itthon lenni is tök jó volt. Feküdni az ágyamon, olvasni, bámulni a plafont, és zenét hallgatni, netán tanulni véletlenül. Szerettem. De ez valahogy szeptemberben elmúlt. Idegen lett itthon minden. Valahogy még a szobám is sokszor idegen, pedig nem lehetne az. És nem az új bútor miatt. Azt szeretem, megszoktam már. A régire szinte már nem is emlékszem. Valahogy a hangulat változott meg gyökerestől. És nem jó irányba. Egyre inkább menekülök itthonról... Talán ezért is várom már annyira azt, hogy mehessek Németországba (remélem nem lesznek fennakadások). Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az új életritmus, az új szobám, milyenek lesznek az új ingerek. Valahogy az itthon töltött napok után az életkedvem is fogy. Nem tudom miért. Olyankor muszáj valamerre kimozdulnom egy kicsit, különben végem...
Talán jogos a kérdés: otthon az itthon? Remélem, egyszer még az lesz... De most nem az. Inkább csak egy hely, ahol gyakran alszom, ahol tudom, hogy mit merre találok (vagy azt se újabban), ahol sok időt töltök, főleg ha egyedül vagyok...
Remélem, mikor hazajövök jövő ilyenkor nem így fogom gondolni a dolgokat... Majd meglátjuk! :)
