gondolatok az égről a földön

Szemetesládám. Igen, ez a blog a szemetesládám. Amit nem tudok senkinek elmondani, vagy nem akarok, mert nincs a közelemben senki, aki megérthetné, azt leírom ide, könnyítek magamon. Néha az indulat szüli a szavakat, máskor a fájdalom vagy a boldogság. Egy egy pillanatot ovlashatsz életemből, létemből, gondolataimból. Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám!

Naptár

szeptember 2017
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

akadozó blog

2009.07.17. 17:43 - felhővándor

Hát nem gondoltam volna, hogy ennyire akadozni fog a blogom. De ez van. Van most egy másik is, ami kicsit szünetel. Ha kíváncsiak vagytok az au-pair életemre akkor olvashattok róla a www.bogic.blogspot.com címen...

Nem akartam belekeverni az au-pair dolgokat ebbe a blogba, szóval azok mennek oda, és kész. Ezt vissza akarom állítani olyannak, mint ami régen volt. Filozofálós, elmélkedős, világmegváltós szemetesláda. Hogy ez összejön-e? Majd meglátjuk...

Addig is további szép napot mindenkinek!

Érettségi

2009.06.22. 20:18 - felhővándor

Előtte minden tanár azt mondja, hogy nagyon nehéz lesz, életed egyik legfontosabb dolgozata. Közveltlenül előtte minden tanár azt mondja, hogy nem kell félni, ha benn voltál órákon, akkor már simán meglesz a hármasod, menni fog az, a lényeg, hogy nyugodj meg, és gondolkodj. Utána minden tanár azt mondja, hogy "én megmondtam". :)

Írásbeli:
Felöltözöl szépen reggel, valami pici ennivalót leküzdesz magadba, felszerelkezel innivalóval, csokival, használható segédeszközökkel, és nekivágsz. Bemész a terembe. Leülsz oda, ahova le kell ülnöd. Meghallgatod a nagyon hivatalosnak tűnő szöveget arról, hogy mit hogyan kell... Fejből tudod már, de nem baj, jó mégegyszer hallani. Legalább addig is telik az idő. Aztán megkapod a feladatsort. Felírod minden lapra a nevedet. Utálod, hogy ilyen hosszú neved van, és hogy ennyiszer le kell írni. Aztán elkezdesz dolgozni. És dolgozol... És dolgozol... Korábban rettegtél, hogy 3 óra, mit fogsz te magaddal kezdeni. Aztán hirtelen egy kicsit érces hang felszólít, hogy hagyd abba a munkát, rakd be a borítékba, aztán vidd oda neki... Berakod. Odaviszed... És lassan hazamész, és reméled a legjobbakat... De mégis, általában megkönnyebbülsz, hogy ez tényleg nem volt olyan nehéz, mint amit a tanárok ígértek...

Szóbeli:
Mivel szorgalmas vagy, hiszen miért ne lennél az, átolvasod érettségi előtt másfél héttel a tételsort. Ekkor kapod az első sokkot. Találsz rajta olyanokat, amikről még csak nem is hallottál. Nem baj, mondod, barátom a google, majd ő segít, illetve a doksi. Letöltesz a tételekhez anyagokat. Egyre többet, még te se tudod, hogy nem lesz időd még átolvasni se őket. De te már tettél valamit az érettségiért. Ami egyszerűbb, meg jobb tétel számodra, azt talán ki is dolgozod. Kunyizol osztálytársaidtól, esetleg előszeded régi jegyzeteidet, és kikiáltod őket kidolgozott tétel-vázlatoknak... Napról napra dolgozgatsz azon a fránya tételsoron. Aztán jön a következő sokk. 3 nap múlva érettségi, és semmit nem tudsz. Felpörgeted a tanulást, és tanulsz. Most már tényleg tanulsz is, nem csak jegyzetelgetsz. Előkaparod tudásod minden morzsáját. Persze pihensz is azért néha, mert a te agyadnak is kell egy kis szünet... Reménykedsz abban, hogy azt húzod ki, ami jó. De ismered Murphyt, ezért jól átnézed azt a tételt is, amit nagyon utálsz. Aztán  megnyugtatod magadat. Magyarból van kötet/szöveggyűjtemény. Magyarán az évszámokkal, és a verscímekkel nem kell törődni. Majd megoldod a feladatnak megfelelően. Ok, magyarnak csak a negyedét kell megtanulni. A tétel felépítését, a kulcsszavakat, és persze a leglényegesebbet, a bevezetőt. Töriből ott van az atlasz. Abban benne van nagyon sok lényeges elem, térképek, évszámok. Csak menni fog. Meg töriből kapsz még forrást is. Menni fog az. Nyelv. Hát ott csak kicsit dumálni kell, csak jófej lesz a tanár. Sokat úgy sem változtathat a szóbeli. Választott tárgy. Hát mivel ezt választottad, csak csak tudod, hogy mi a dörgés belőle. Vagy nem? Nem baj, lesz legalább 30 perced felkészülni, azalatt csak összehozol valami hablatyot a témához kapcsolódóan... Aztán eljön a nagy nap. Az érettségi napja. Izgulsz a megnyitón, hogy mikor mész majd be. Aztán kiderül. Ha szerencsés vagy, előre megsúgták neked, és úgy tudtál készülni. Persze első nap mész be. Ekkor jön a harmadik sokk. Most akkor mit nézzek még át? - kérdezed magadtól. Mindent még egy kicsit átnézel, még egy kicsit megbeszélsz a többiekkel. Mindneki mondja, hogy már ne tanulj, de hát valamikor neki kell kezdeni. Még akkor is, ha 12 évig nem tanultál... Aztán eljön a nagy pillanat. Bemész. Bemutatkozol, bár az izgalomtól talán a neved se tudod rendesen kimondani. Nem számít. Első általában a nyelv. Húzol valamit, aztán elkezdtek beszélgetni. Már vége is van? Ennyi volt? Kérded magadtól... Bizony, ennyi. Kevesebb, mintha órán felszólított volna a tanár. Aztán húzol a következő tárgyadból. Magyar. Nyelvtan, irodalom. Negyedik sokk. Te ezekről még csak nem is hallottál. Nem baj, felkészültél, ott van a kötet, nyelvtant meg megoldod. Úgy se számít annyira... Megnyugszol, ahogy dolgozol, a végén már egész szórakoztató. Kicsit persze figyelsz arra is, aki éppen felel. Súgnál neki, hiszen épp nem tudja, de nem teheted. Mindeközben rájössz, hogy te voltaképp mennyi mindent tudsz, és az övét is el tudnád mondani, és még a kérdésre is tudnál válaszolni. Aztán leülsz. Talán fel se mersz nézni a papírodról, de mondod. Mondod, aztán egyszercsak közbeszólnak, hogy "köszönöm", de te még mondanád. Gyorsan válaszolsz a kérdésre... Itt is végeztél. Következik a történelem... A helyzet körübelül ugyanez, csak itt atlasz van, meg forrás... Aztán a választott tárgy. Mire ide eljutsz teljesen nyugodt vagy, és felpörgetnéd az időt, hogy te felelhess, mert már mennél haza. Már nem érdekel az egész, szinte szórakozás.... És kijössz a teremből. Kinn már várnak, és faggatnak a többiek, hogy milyen lett. Elmondod nekik. Eszel egy keveset, hiszen sokat ültél benn... Aztán elindulsz a nagyvilágba, és valahogy megpróbálod felfogni, hogy túl vagy rajta. Előtte elképzeldet, hogy milyen kő fog lepottyanni rólad, ha kijössz a teremből. De még sehol se tapasztalod azt a koppanást. Nincs semmi... Mintha nem fognád fel, hogy túl vagy rajta, hogy vége... Nincs megkönnyebbülés, nincs meg az a várt érzés... Csak telnek a napok. És megkapod a bizonyítványod. Vagy örülsz neki, vagy nem, de minden esetre ez már életed végéig elkísér... Hacsak nem vizsgázol újra, mondván megtetszett a rendszer... :)
 

uhh

2009.06.22. 19:57 - felhővándor

Uhh... Már egy hónapja nem írtam. Igazából fel sem tűnt... Vagyis hát gondoltam arra, hogy kéne írni, de valahogy mindig elmaradt. Mi történt az elmúlt egy hónapban?

Kezdjük az elején. Jun. 2én megtudtam milyenek lettek az érettségiim, és nem voltam boldog. Aztán sokat voltam Tnél, hogy tanuljak. Mert ott tényleg tanultam. Bátyó kicsit összetörte magát, hazaköltözött, gyógyulgat... Itthon a helyzet változatlan, igyekszem minél kevesebb időt tölteni a családi fészekben. Csajszikkal minden rendben, volt közben kisebb mosolyszünet, meg egymásnakborulás, de csak a szokásos... Pamacs meg még éldegél. Ja, meg voltak mászófalas rendezvények, és egy napon még kerestem is vele. Na jó, csak átmenetileg, de olyan jó érzés volt fizetést kapni :D Aztán szóbeli érettségi, aztán átadó, Hupikék Törpikék nézés 1000rel, pancsi Buncsu-kúton, túravezetői vizsga, bankett, és persze minél több idő Tvel... Amennyi csak kifér. :) Mivel bankett tegnap volt, Thez meg órák kérdése, és megyek, ezért utolértem magam. Tök jó :D

:)

2009.05.18. 20:40 - felhővándor

Régóta gondolkodtam azon, hogy sablont váltok, és most elérkezett az idő. Nem az igazi, kéne rajta csiszolgatni, fogok is, majd ha úgy jön ki a lépés. De addig ez lesz az új. A régit is szerettem, csak már kezdett uncsi lenni, mondván azt használtam 2007. 02. 11óta. :) Itt az új, szeretitek, vagy nem, egy darabig marad. Amíg valami jobbat nem alkotok, de hát ahhoz nagy nagy szussz kéne, ami most ugyebár nincsen...

Nem tudománnyal, tapasztalattal bizonyítva...

2009.05.18. 20:09 - felhővándor

Sokszor hallani arról, hogy van kapcsolat a testvérek, rokonok, nagyon jó barátok között. Valamiféle hihetetlen kapcsolat, amire sokszor építenek a filmesek, és hasonló hatásvadász emberek. Megjelentek már a témáról cikkek, tudományos, illetve tudományosnak tűnő értekezések. Mindez engem valahogy nem érdekel. Elgondolkodtatott már a dolog, hogy vajon tényleg működik-e, de 1001 ember tapasztalata se igazán győz meg, hiszen lehet, hogy mind hazudnak...

De sajnos meg kellett tudnom, hogy igenis van ilyen. Most nyugodtan mondjátok azt, hogy humbug az egész, stb., nem kell továbbolvasni a bejegyzést... De én így éltem meg. Tőlem pedig megszokhattátok már ezt a nézőpontot az elmúlt idők során...

Szóval valamelyik este M. átment Tbányára bicó+vonat kombinációval. Ez teljesen normális. Mondta, hogy majd este jön. Ok, úgy is valamit még beszélni akartam vele. Ébren voltam éjfélig kb (utána szigorúan alvás, mert másnap reggeltől emelt érettségi volt), és megállapítottam, hogy nem jött még meg. Pedig az utolsó vonattal kb már be kellett volna futnia. Na mindegy, jön bicóval, annyira nincs az messze. Hát jött... Egyszer csak felébredtem, és az volt az érzésem, hogy történt vele valami. Az első, ami bevillant, hogy elütötték. (Nem tudom honnan jött, nem vagyok egy aggódós típus). Viszont erre határozottan megébredtem. Gondoltam is, hogy átmegyek a szobájába, és megnézem itthon van-e. De nem tettem meg. Meggyőztem magam, hogy max ottmaradt, aludni is van hol, stb... Visszaaludtam nyugalomban, de még olyan félálom állapotban kaptam egy sms-t. Tőle... Mint kiderült igaz volt a megérzésem. És kb ő is akkor jöhetett rá a tényre, mikor én megébredtem... Erről ennyit. Mondhatja bárki, hogy ez lehetetlen. Számomra már a valóság... Nem jó, hogy így kellett megélnem, de valahol könnyebbé teszi a mindennapokat, hiszen tudom, hogy ha valakivel, aki számít baj van, akkor jelzést kapok. Csak ezentúl az ilyeneket komolyan kell vennem, és nem megnyugtatnom magam, hogy áh, úgy sem igaz...

Másik... Sokszor hallani arról, hogy milyen hatással van az emberekre más emberek kisugárzása. Erről én órákat tudnék mesélni. Sok tapasztalatom van ezzel kapcsolatban. Lehetne egyszerűen pszichoszomatikus betegségnek hívni, de szerintem itt sokkal többről van szó. Ami látszik, az csak a felszíne. És mi az, ami látszik? A legnyilvánvalóbbat írom le: hazajövök, fél nap, és tuti, hogy fejfájásom van, és rosszul vagyok, köhögök, vagy bármi. Minden betegség a lélek betegségéből indul ki. Hiszen ép lélekben ép test. Szeptember óta szinte nem volt olyan, hogy ne lett volna valami bajom. Az igazán jó napjaim mindig azok, amiket nem töltök itthon. Lehetőleg legalább másfél nap, mire kitisztulok úgy igazán. Most is T.nél voltam szombat estétől ma reggelig. Szombat este még tele voltam a terhekkel, nyűgökkel, de az idő folyamán szépen lepakoltam magamról. És a vasárnap igazán tökéletesre sikeredett. Aztán ma hajnalban hazajöttem. Aludtam még egy nagyot, bár azt se kellett volna. Normál esetben nem aludnék ennyit. De itthon állandóan fáradt vagyok. Aztán jött az, hogy főzzek ebédet. Ok. De mire végeztem már fájt a fejem. Aztán ebédkor sokat voltam lenn a család körében. Nem is bírtam igazán enni. Semmi étvágyam nem volt. Fejem is még jobban fájt, köhögni is jobban elkezdtem... Ennyit az édes otthon biztonságáról. Most is fáj a fejem, meg a szemem, koncentrálni nem nagyon tudok... Fura, de Tnél még az olvasás is jobban megy. Itthon egyszerűen meg vagyok halva teljesen. Nem tudom meddig fog ez így menni... Remélem nem sokáig. És még csodálkoznak, hogy menekülök itthonról állandóan...?

Nah erről ennyit. Az elméleti síkról visszaléptem a tapasztalatira. Nem a legjobb fejlődési útvonal. Látszik, hogy nem vagyok teljes. Szeretném visszakaparászni önmagam, de úgy érzem ilyen körülmények között még a vésztartalékaimat is elszívják. Hiába töltöm magamat egy-két napot, egy-két óra alatt oda az egész... Aztán maradnak a vésztartalékok, aztán amikor azok is épp csak pislákolnak jön a menekülés...

Remélem kitartok addig, amíg mehetek, és minél többet sikerül Tvel lennem... Mert vele az igazi... Mert szerethetem... :)

otthon az itthon?

2009.05.18. 19:54 - felhővándor

Mostanában ez már többször előfordult, de nem találtam említésre méltónak a dolgot. Sokszor már régebben is rossz érzéssel jöttem haza. Nem egyszer volt az, hogy ott ragadtam Katánál, egyszerűen azért, mert nem volt kedvem hazajönni. Vagy csak sétáltam és sétáltam, vagy kiültem valahova, mindegy mi, csak ne jöjjek haza. Fura, hiszen régen szerettem itthon lenni. Azóta a szobám is csinosodott, és valamilyen szinten otthonosabb lett. Átrendeztem, és megérte. Egyre jobb az elrendezése a dolgoknak, egyre inkább hasonlít rám. (Főleg a káosz, ami szinte állandóan uralkodik errefele... :D) Szóval régen szerettem hazajönni. Olyan megnyugtató volt egy fárasztó nap után, vagy bármikor... Egyszerűen itthon lenni is tök jó volt. Feküdni az ágyamon, olvasni, bámulni a plafont, és zenét hallgatni, netán tanulni véletlenül. Szerettem. De ez valahogy szeptemberben elmúlt. Idegen lett itthon minden. Valahogy még a szobám is sokszor idegen, pedig nem lehetne az. És nem az új bútor miatt. Azt szeretem, megszoktam már. A régire szinte már nem is emlékszem. Valahogy a hangulat változott meg gyökerestől. És nem jó irányba. Egyre inkább menekülök itthonról... Talán ezért is várom már annyira azt, hogy mehessek Németországba (remélem nem lesznek fennakadások). Kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az új életritmus, az új szobám, milyenek lesznek az új ingerek. Valahogy az itthon töltött napok után az életkedvem is fogy. Nem tudom miért. Olyankor muszáj valamerre kimozdulnom egy kicsit, különben végem...

Talán jogos a kérdés: otthon az itthon? Remélem, egyszer még az lesz... De most nem az. Inkább csak egy hely, ahol gyakran alszom, ahol tudom, hogy mit merre találok (vagy azt se újabban), ahol sok időt töltök, főleg ha egyedül vagyok...

Remélem, mikor hazajövök jövő ilyenkor nem így fogom gondolni a dolgokat... Majd meglátjuk! :)

Beszéljük meg a dolgokat!...

2009.05.18. 19:37 - felhővándor

Itt lett volna egy bejegyzés. De nem lesz. Lehet, hogy a későbbiekben újra megírom. De most már nyugodtan. Nem szoktam ilyet csinálni, írok, formázok, publikál, többet rá se nézek. De amit most írtam volna ide az valakinek nagyon bántó lett volna. Több volt benne, mint amit elmondtam szombat este, de neked elég annyi is. Tudom. És úgy is csak azért írtam, hogy megnyugodjak. Nem tudom mi lesz a folytatás, nem tudom hogyan, de töröltem azt, ami itt volt, és most ezt írom helyette. Rájöttem, hogy nem szabad indulatból írnom, mert nem jó. Túl élesen látom a dolgokat, elszáll az a bizonyos rózsaszín köd, és minden sarok kilátszik, élesen. És ez nem jó. Jobb a ködben, jobb egy kicsit önmagunknak hazudva. De legalábbis könnyebb, szebb. :) És sokkal sokkal boldogabb...

Remélem sikerül folytatnom ezt a filozófiát. Ha nem, akkor nem... De már csak 46 nap van hátra...

Az új családom

2009.05.11. 21:16 - felhővándor

Új apuka, új anyuka, és három tesó. Ez vár rám Regensburgban. :)

Persze a felállás nem ilyen egyszerű, de mégis. Még nem írok róluk sokat, csak azt, hogy nagyon várom már, hogy elinduljak. Persze nehéz lesz elszakadni, és nekivágni a nagyvilágnak. Most talán még nem is annyira, majd szeptembertől... De ez egy másik történet, hogy miért. Majd megírom akkor. Most csak mutatok egy képet, és elmondom a tényt, hogy ha nem jön semmi közbe, akkor július első hétvégéjén utazok...

Hozzájuk...

Hogy része legyek a családnak, hogy megismerjek egy új kultúrát, hogy eltöltsek egy évet, hogy megtaláljam önmagam, hogy felnőjjek, hogy boldog lehessek, hogy elszakadjak, hogy megnyugodjak, hogy németül tanuljak, hogy valami teljesebbet találhassak...

írásbelik után

2009.05.11. 21:05 - felhővándor

Egy hete reggel fél 8kor meglepődve tapasztaltam, hogy még az érettségik előtt is van áhítat. Hát mondhatni nekem nem hiányzott volna, ha nem lett volna, de már megszokhattam. Ezek voltak az utolsó iskolai áhítatok, amiken részt vettem.

Maga az érettségi nem volt vmi nagy újdonság számomra, hiszen már két előrehozottat csináltam, mondhatni rutinosan kezdtem. Magyar volt ugyebár hétfőn. Mikor elkezdtük felírni a lapra a nevünket kicsit hosszúnak találtam a feladatsort. Aztán mikor elolvastam a szöveget, aztán oldottam meg sorban a kérdéseket néztem, hogy most akkor ezt tényleg komolyan gondolták? Vagy mi csináltunk túl nehéz és elvont feladatsorokat, vagy nem tudom, de ez határozottan könnyű volt azokhoz képest. A szöveg sem volt rossz, és nem is volt olyan hosszú. Kényelmesen befejeztem, átnéztem. (Mint utólag kiderült lehet, hogy egy helyen nem lesz jó, mert én egy másik idézetet választottam... Meglátjuk mit mond majd a magyartanár). Aztán a következő feladatlapnál megnéztem az érvelés témát, és nekiestem. Ránéztem a versekre is, de úgy döntöttem, hogy nekem az hosszú. Megírtam az érvelést, 5 oldal lett végül, és mivel unatkoztam elolvastam a novellát. Jó volt, bár a feladat nem tetszett hozzá, jobb, hogy nem azt választottam... A bordalokat meg nem volt idegzetem végigolvasni se... Nem hogy összehasonlítani...

Következő nap matek. A könnyű feladatsor tényleg az volt. Lesz egy hibám, mert sikeresen benéztem egy mínusz jelet, de kb ennyi. A nehéz feladatsor azért elgondolkodtató volt. De azért nehezebbre számítottam. Megítélésem szerint olyan 4-5 billegős matekból.

Aztán jött a töri. Őszintén szólva könnyebbre számítottam. Az eddigiekhez képest itt szívatósabb volt a teszt rész. (Értem ez alatt, hogy tudni kellett volna, és nem lehetett csak úgy atlaszból meg forrásokból megírni... :S) Hát nem tudom, hogy mi lesz belőle. Majd meglátjuk... Az esszék viszont jók voltak, jól lehetett belőle válogatni. :)

Csütörtök pihi, angolosokkal nem beszéltem.

Péntek jött az emelt német. Nah, ez meglepő volt. Úgy indultam neki, hogy a 20% legyen meg, de ha nincs az se baj. Majd jövőre jobban fog sikerülni. :) Ahhoz képest, hogy emelt volt nem volt sokkal nehezebb, mint a közép. Jó, néha a feladatok kicsit mások voltak, de még ezt se lehet elmondani teljesen. Nem foglalkoztam némettel, mint érettségire készülés, de ahhoz képest nem lesz olyan rossz. Majd azért szóbelire vmit alkotok... Bár nem tom még mit, majd megoldom :D Meglepődnék, ha 5 lenne, de van esélye még egyébként... Ennyit arról, hogy emelt. A közepeseket meg szívatták. Új típusú feladatok, meg minden hasonló. Amit eddig ők nem is ismertek. Aki nem rutinos, az nagyon elbukhatta. Akárki akármit mond, nagyon sokat jelent az, hogy benne legyenek az emberben a feladattípusok... Onnantról kezdve már csak játék. Szegények azt mondták, hogy elég szar lett nekik :(... Mondjuk annyira szerintem nem volt gázos, bár a nagy különbséget nem éreztem a közép és az emelt között...

És igazából ennyi. Már csak a szóbelik várnak... De azok ráérnek még :D

Ich und ich

2009.05.10. 12:29 - felhővándor

egyszer már volt, de most nagyon-nagyon ez van...

2009.05.04. 20:23 - felhővándor

origós cikk... + a saját kiegészítésem... lehet kötekedni! :)

2009.05.02. 13:57 - felhővándor

Nincs jövőképük a mai tinédzsereknek
(2009-04-27 09:59:00)
 

Nem lázadnak, bizonytalanok a jövőjükkel kapcsolatban, viszont sok zenét hallgatnak, rengeteg időt töltenek különböző elektronikus ketyerékkel és a számítógép előtt, és akár négy dolgot is képesek egyszerre csinálni – ez jellemző a magyar fiatalokra egy nemrégen nyilvánosságra hozott kutatás szerint. Hogyan él a magyar diák?

A magyar fiatalok bemutatása volt a célja a Fanta Trendriportoknak, amelyekből eddig négy látott napvilágot. Négy kutatás foglalkozott azzal, vajon mivel is töltik mindennapjaikat a tizenöt-huszonöt évesek, hogyan gondolkoznak természetről, divatról, jövőről.

Nincs jövőképük, de szelektíven gyűjtik a szemetet

Az eddigi négy tanulmány a fiatalok életének négy fontos területét járta körül – az első az internettel, számítógéppel, a számtalan új elektronikus szerkezettel kapcsolatos attitűdöket, szokásokat vizsgálta. Az eredmények pedig nem voltak meglepőek. A mai magyar fiatalok kilencvenhárom százaléka használja az internetet, zenét tölt le és szörföl.

A zenefogyasztási szokásokat – a divattal, öltözködéssel együtt – már a második vizsgálat mérte fel. A srácok szeretik követni a divatot, de azt is nagyon fontosnak tartják, hogy az ember egyéniségének megfelelően, egyedien öltözködjön fel, bármennyire ellentmondásosnak is látszik ez a két álláspont. Minden második tinédzser több mint három órát tölt hétköznaponként zenehallgatással, negyvennégy százalékuk pedig akár öt órán át is eltölt kiterjedt zenegyűjteményével a hétvégén. Tizenhárom százalékuknak tizenötezer zeneszámnál is nagyobb gyűjteménye van, de a többiek sem maradnak el mögöttük sokkal. Az átlagos fiataloknak is van vagy egy hét folyamatos zenehallgatásra elég hanganyaga.

Legalább ez – gondolhatjuk, amikor a következő kutatás eredményeihez érve a mai fiatalok jövőképével szembesülünk. Mert a mai fiatal kissé bizonytalan: tudja, nem talál majd egész életre szóló munkahelyet, viszont stabilitásra vágyik, és bár értékeli a szabadságot, enyhe nosztalgiával tekint vissza azokra az időkre, amikor nagyobb volt a biztonság, kiszámítható utakat járhatott be az ember.

Ugyancsak jó hír, hogy a mai tinik fele – saját bevallása szerint – szelektíven gyűjti a szemetet és igyekszik spórolni az árammal, vízzel is, derül ki az eddigi utolsó, az életmóddal, testkultúrával kapcsolatos szokásokat és véleményeket vizsgáló anyagból. A mai fiatalok szívesen esznek fehér kenyeret (sokkal szívesebben, mint barnát), viszont nem töltik fél életüket a gyorséttermekben, továbbá a fiúk fél százalékának műkörme van.


A magyar fiatalok biztos jövőre vágynak

Azért mégse érezzük úgy, megérkeztünk csodaországba – lássuk hát, melyek azok a pontok, amelyek mégis adnak némi okot a borúlátásra. „A hazai tinédzserek saját bevallásuk szerint összességében jobban félnek a világtól és tartanak a jövőtől, mint amit a szüleik generációjáról gondolnak. Bár a bizonytalanság-érzés természetes jellemzője a fiatal kornak, ennek mértéke azonban már korántsem lényegtelen. A magyar fiatalok között sokan vannak akik frusztráltak és bizonytalanok. Vannak akiket a túl sok lehetőség, az elvárásoknak való megfelelés bénít, míg mások számára éppen a származásból, a családi környezetből fakadó hátrányok jelentenek már ebben az életkorban is intenzív lemaradás-érzést” – teszi hozzá a szociológus. A tinik számára már most elsődlegesen fontos az anyagi biztonságra való törekvés – ha választhatnának a kihívást jelentő, izgalmas, de bizonytalan állás és a kissé unalmas, ám fix fizetésért végzett munka között, akkor többségük az utóbbit választaná. „Természetesen ők sem emelhetőek ki az adott társadalmi, gazdasági, politikai környezetből, amiben mindannyian élünk – így ezek az eredmények korántsem meglepőek” – teszi hozzá a szociológus.

Ságvári Bence azt is hozzáteszi, ezeknek a tanulmányoknak nem az volt a céljuk, hogy különösebben elmélyüljenek egy-egy probléma elemzésében. Ha ez lett volna, bizonyára sok szó esett volna az oktatás hiányosságairól, az erőszakról, az elmagányosodásról – teszi hozzá a szakember. „Ezek természetesen nagyon fontos jelenségek, de elsősorban nem ezeket domborítottuk ki. A célunk az volt, hogy egy pillanatképet kapjunk arról, hogyan él egy mai tizenéves. Ettől függetlenül azonban elmondhatjuk, hogy a fiatalok életéből hiányoznak a stabil értékek, nincs bennük lázadás, hiszen nincs is olyan stabil értékrend, ami ellen látványosan lázadhatnának. Bizonytalannak érzik magukat, a folyamatosan rájuk zúduló ingerek között pedig nehezen tudnak biztonsággal válogatni, azokat megérteni és feldolgozni. És ebben sokszor az oktatási rendszer, a média, és ami a legfontosabb, a család sem mindig tud segítséget nyújtani.”

forrás: origo.hu

 

Nem lenne baj, ha mindez nem lenne igaz... De nagyon is igaz... :( Semmi jövőkép, semmi elképzelés, semmi remény... Mi éltet minket mégis? Az, hogy élünk. Élünk egyik napról a másikra, és nem gondolunk a jövőre, mert kiszámíthatatlan. Csak egy valamire vágyunk: biztonságra. Talán megtaláljuk egymás karjaiban, talán egy egy pillanatban érezhetjük, de a teljes biztonság még messze van, ezt mindannyian tudjuk. De még reméljük, hogy egyszer eljön. Mert el kell jönnie, és kész. :) Vannak pillanatok, mikor úgy érezzük, hogy a társadalom meg van velünk elégedve. Van nyelvvizsgánk, jogosítványunk, rendezett szobánk, egész jól tanulunk, van/lesz érettségink. És amikor leolvad a mosoly az arcunkról megkérdezzünk magunktól: "mire jó mindez?" csak azt tudjuk válaszolni: "semmire". Hiába van ott mindenünk, semmire nem megyünk velük. Csoda, hogy a technika újdonságaiba, a felszínes kapcsolatokba, az internetbe, a játékokba, a zenébe temetkezünk? Itt keressük azt a biztonságot, amit már sehol nem találunk. De itt se találjuk. De ha nem lenne ott ez a remény, akkor többé nem lenne értelme folytatni. Inkább hallgatunk napi 5 órát zenét, és bámuljuk a plafont, mint hogy bevalljuk magunknak, hogy félünk. Félünk attól, hogy nincsen tovább. Mert bármerre nézünk, bizony nincsen tovább. Pályát kellett választanunk érettségiző diákként. Sok mindenki mondott nekünk sok mindent. De mi magunkban tudtuk, hogy úgy is szinte teljesen mindegy, hogy mit válaszunk. Mire mi kikerülünk az egyetemről 5 év múlva az így is munkaerőtöbblettel küzdő társadalomra rászabadul még 4 év termése... Lesz belőlünk diplomás munkanélküli. Más reményünk nincsen. Mégis elkezdjük az egyetemet, tanulunk, mert addig se kell mást csinálnunk. Addig is tartozhatunk valahova. Addig is védve vagyunk még egy kicsit a társadalomtól, és attól a szomorú képtől, hogy bizony nincsen jövő...

Rólam - születési horoszkóp

2009.04.22. 08:18 - felhővándor

Sokan azt mondják, hülyeség. Én azt mondom érdekes..
Nagyon sok minden igaz, olyan 90%. Ez is egyfajta módja a megismerésnek...

Születési jegy: Halak

A Halak jegyű ember kivételesen érzékeny. Megérzi mások hangulatát, és a ki nem mondott érzelmekre is reagál. Hazudni felesleges neki, tudja, mikor mond igazat valaki, és mikor hazudik. Intuíciója is kiváló, könnyen ráérez a bekövetkező eseményekre. Nem bírja elviselni mások fájdalmát, ilyenkor mindig megpróbál segíteni, akkor is, ha a másik ember belegebed. Vele kapcsolatban lehet mondani: a pokolba vezető út jó szándékkal van kikövezve. Soha nem akarna ártani, mégis, túlzott segítőkészségével gyakran okoz galibát. Ennek a hatalmas beleérző képességnek a hátránya, hogy időnként túltelítődik, ilyenkor szüksége van a bezárkózásra, egyedüllétre. Ha ezt nem tudja magának megteremteni, megbetegszik, és akár kórházba is vonul, ahol megélheti a számára szükséges magányt és elszigetelődést. De előfordulhat, hogy magányát hamis természetével vívja ki, ilyenkor a Halak börtönbe vonul. Segítő szándéka következtében főleg szociális területen helyezkedik el, legyen az szociális gondozó, vagy épp ápolónő. Nincs még egy jegy, amely olyan gondosan ápolna, mosdatna betegeket, mint a Halak. Segítő állásban különben sem kell felelősséget vállalnia önmagáért, ez amúgy is nagyon távol áll tőle. Fő uralkodója, a Neptunusz azonban nem csak beleérző képességéről, hanem hamisságáról híres, ezért a Halak jegyű emberre jellemző lehet a hamisság is. Ha megbántva érzik magát, hajlamos alattomosan hátba támadni a másik embert, alaposan meglepve azt ezzel a lépésével. Anyagi és szerelmi területen is jellemző lehet a hamiskodás, a titkolózás. Ritka a Halak közt a hűséges ember, könnyen belemegy egy titkos kapcsolatba. Ez történhet úgy, hogy ő csalják meg párját, de úgy is, hogy olyan partnert találnak, aki vele csalja meg kedvesét, de történhet olyan módon is, hogy valamely társadalmi vagy egyéb okból nem vállalhatja fel a partnert. A realitásokhoz nem sok köze van a Halaknak, hajlamos elmenni a világ mellett, és elmélyülni fátyolos álomvilágába. Képes arra, hogy csak testileg legyen jelen valahol, miközben lelke egy ködös szellemi síkon lebeg, ez sokszor megnehezíti életét. Az iskolában jellemzően nem figyel, hiszen az álomvilág nem ott van, emiatt konfliktusai lehetnek tanáraival. Hangulata meglehetősen szélsőséges, egyszer lelkes és vidám, másszor depressziós, legszívesebben öngyilkos lenne. Könnyen befolyásolható, de csak a nála erősebb akaratú emberek által. Nehezen nyílik meg az emberek előtt, így nehéz kiismerni, megtudni, valójában mit is akar. Sokszor önmagával sincs tisztában. Könnyen beleeshet a meg nem értett ember szerepébe, ami tovább növeli depresszióba hajló hangulatát. Ilyenkor előfordul, hogy függőséget alakít ki, dohányzik, iszik, vagy drogot kezd el fogyasztani. Ebből aztán nehéz kirángatni. Tipikus szenvedő, az élet ad is számára elég megpróbáltatást, és ha nem tud valamelyikkel megbirkózni, elkezd szenvedni, sírni. A Neptunusz éteri magasságokba emeli, nem sok köze van a világhoz, ugyanakkor sűrű homályba is burkolja jellemét. Jó érzéke van a zenéhez, tánchoz, sok Halakból lesz énekes, zenész vagy épp táncos. Szeret is énekelni, táncolni, hiszen ilyenkor eltűnik a világ, és csak a zene cseppet sem racionális élménye létezik. Érzékenysége miatt könnyen válik vegetáriánussá, mivel sajnálja az állatokat, és nem szeretné, ha miatta akár csak egy is elpusztulna. Ugyanilyen elgondolásból nem szeret szőrmebundát hordani.

Aszcendens: Oroszlán

Nyitott típus. Az élet napos oldalán fordul elő. Kissé lusta, de ha céljaiért küzdeni kell, valódi Oroszlánná válik. Beragyog egy közösséget, észre kell, hogy vegyék. Szeret vezetni, dirigálni, játszani, szórakozni. Mindent megtesz a szerelemért, de már nem annyit a házastársért. Szereti a gyerekeket, jó pedagógiai érzékkel rendelkezik. Vállalkozó típus, kissé idealista, és gyakran naiv. Felnéz a maga szintjén álló szellemiségekre. Kitartó, egyben uralkodó típus. Ha véletlenül koldusnak született volna, képes arra, hogy úgy fogadja el az alamizsnát, mintha Ő tenne azzal szívességet, hogy elfogadja. Ha iszogat, éjfélre kidől, hamar a fejébe száll. Optimista, amíg két keze van, nagy baj nem lehet. Viselkedése mindig fenséges, mozdulatai erőt sugároznak. Szeme jóságos, kivéve, ha megharagszik. Őszinte és nyílt, még akkor is, ha ezzel akaratlanul megbánt másokat. A természetére jellemző a szokatlan és erős akarat, a hatalmas büszkeség, a végtelen érzékiség és az általános kedvesség. Hajlamos a kapkodásra, és könnyen túlzásba esik. Ugyanakkor minden helyzetet királyi eleganciával és könnyedséggel kezel. Megfontolt beszéd és cselekvés, előregondolkodás jellemzi, ami lelkességgel párosul, mielőtt a tettei győzelemhez vezetnek. Magas, izmos, egyenes testtartás jellemzi. Haja és szeme világos, nagy sörénye van, majd hamar kopaszodik. Sokszor már fiatalabb korában is borotválja fejét. Szemöldöke sűrű, pofacsontja kiemelkedik. Álla határozott, de nem hegyes, sokkal inkább lapos, nyaka erős, inas. Pirospozsgás arcbőre van.

Bolygók a jegyekben

Hold a Bak jegyben

A Bak Holdat nyugodtság, kifinomultság és hivatástudat jellemzi. Családja és környezete önállónak, párja stílusosnak és hűségesnek, munkatársai ambiciózusnak és kitartónak ismerik. A legtöbb ember jól érzi magát társaságában. Érzelmi világa gyakran ingatag, s ezzel sokan megpróbálnak visszaélni. Nyíltan vállalja gondolatait, véleményét és érzéseit, mégis gyakran megbánja, hogy kimondta azt, amit mások már nem vállalnának. Őszinte ember, de épp ez az, amit sokan ellene próbálnak fordítani. Jellemző tulajdonsága a nyugodtság és a higgadtság. Érzelmeit kordában tartja, ezért meglehetősen zárkózottnak és távolságtartónak tűnik. Ugyanakkor zsémbes és szeszélyes, hajlamos sokat tulajdonítani az első benyomásnak, ami gyakran negatív. Állandóságra és rendszerezett környezetre van szüksége ahhoz, hogy biztonságban érezze magát. Ha napirendje felborul, már sebezhetőnek és gyengének érzi magát. Nem mutatja ki könnyen érzéseit, ezért gyakran tűnhet barátságtalannak. Ám ha már bízik valakiben és elfogadja, érzelmei igen tartósak. Lassú és alapos, nagyon megfontolt és komoly viselkedésű. Tévesen azt gondolhatja, hogy a szeretet és a teljesítmény összefügg. Szabályokra van szüksége, hogy biztonságban érezze magát. Nem szabad túl sok mindennel terhelni, és nagyon sok dolgot elvárni tőle, mert hajlamos arra, hogy magára is vállalja ezeket a felelősségeket. Belső késztetés a tetszeni akarás és a büszkeség, ebből kifolyólag nem fogadja el másoktól a segítséget, mert az gyengének mutatná. Hajlamos a depresszióra, sokszor jellemzi nyomott hangulata. Érzelmei nem szárnyalnak, mindig hűvös racionalitással éli érzéseit. Férfi esetében a hasonlóan racionális hölgyeket kedveli.

Merkúr a Vízöntő jegyben

Az önmegvalósítás mestere, aki imádja megszegni a szabályokat. Akinek a Merkúrja a születésekor a Vízöntőben állt, nem feltétlenül hangos vagy feltűnő személy, de mindenképpen egyfajta halk módszerrel képes felajzani másokat saját maga körül. Gyakran megkérdőjelezik mások állításait, és hamar szembe kerülhetnek környezetükkel. Hatalmas energiával bír, mely igen gyors reakciót vált ki önnön magából, de bizony másokból is. Nagyon érdekelik az intellektuális dolgok, és kifejezetten nyertes típus. Kissé megrögzött lehet véleményét tekintve, és képes az ötleteit, -melyek gyakran igen jók, - másokra kényszeríteni. Szórakoztató társaságnak tartják, aki mindig mesél valami izgalmasat és a perspektívája meglehetősen egyedi és meglepően érdekes. Szokatlan tanulási stílussal bír, nem szereti a rá kényszerített szabályokat. Bár nagyon rendszerezett, az általa ismert rendszerek másoknak kuszának és érthetetlennek tűnhetnek. Érdekelhetik a tudományok és a metafizikai történések. Vonzódást érez minden iránt, ami előremozdítja az emberiség fejlődését. A humorérzéke különlegesen jó, szereti meghökkenteni az embereket.

Vénusz a Bak jegyben

Ha a Vénusz a Bakban állt a születés pillanatában, akkor gyakorta úgy próbálják elnyerni mások szívét, hogy önmegtartóztatást és felelősségteljes magatartást mutatnak. Senki nem lehet jobb náluk, és nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy kontrollált, céltudatos énjük minél fényesebben felszínre kerüljön. A szerelemben nem ismeri a kaotikusságot. A magányos farkas jelleme vonzó lehet mások számára, bár a későbbiekben sem nagyon tudja kimutatni valódi érzelmeit. Néha igen spontán és melegszívű tud lenni, bár sok partner érezhet majd úgy, hogy túlságosan praktikus. Mindig meg akar felelni mindenki elvárásának. Kissé szégyenlős a szívügyekben, de ha megnyílik, nagyon értékes partnert fedezhet fel benne a párja. Üzenet a partnernek: Kérje meg, hogy legyen praktikus és realista! Engedje, hogy lenyűgözze a gondolataival! Értékelje az elővigyázatosságát és vegye észre, hogy az érzelmei halk tengermorajlásként tombolnak mélyen a szívében!

Mars a Bak jegyben

Amolyan lassú víz, partot mos típus, aki mintha sosem jönne teljes izgalomba. Igen visszafogott jellem, aki mindig a helyzet magaslatán áll. Nagyon szorgalmas, aki érvényesülési törekvéseit (ambícióit) teljes erőbedobással meg akarja valósítani. Bár nem igazán gyors észjárású, mégis mindig eléri végül a céljait. Nagyon tudatos a tervei előkészítésében, önfegyelme kiemelkedő. A nehezebb helyzetekben szinte mindig rideg tud maradni a benyomásokkal szemben. Ha ideges is lenne, nagy önkontrollal visszatartja dühét, nehogy másokra zúdítsa a gondjait. Nem tartja tartalmas időtöltésnek a henyélést, bár sokszor kényezteti magát ebben a formában. A rendetlenséget nem kedveli, de mesterien meg tudja teremteni. Az ügyek tologatásától, halogatásától, a rendezetlenségtől valósággal irtózik! A materialista világ a sajátja. Nagyon realista célokat tűz ki maga elé és produktivitása révén mások is hamar elismerik a tehetségét. Mivel kissé magába forduló, a partnernek sok türelemre van szüksége, hogy megértse.

ballagási beszéd pályázat

2009.04.20. 18:26 - felhővándor

"Nagyon szép kis társaság volt
Egyik léhább, mint a másik.
Átgondolok minden órát
A keserű búcsúzásig" (Ady Endre)

Tisztelt Tanárok, Kedves Szülők, diáktársaim!

"Átgondolok minden órát a keserű búcsúzásig."
Eltelt négy év. Életünk talán legfontosabb négy éve. Ez alatt az időszak alatt lettünk azok, akik vagyunk: emberek. Emberek, akik készek szembenézni azzal, amitől eddig óvták őket: az élettel. Nem volt könnyű az út, ami idáig vezetett. Sem nekünk, sem tanárainknak, sem kedves szüleinknek.
Az iskola első csendesnapjain sokan még nem értettük, hogy miért kell nekünk itt lenni, amikor mindenki más még örülhet a nyárnak. Mi itt voltunk, énekeltünk, játszottunk, ismerkedtünk, majd együtt izgultunk, hogy ki melyik osztályba kerül. Hogy mire volt ezt jó, azt csak hétfőn tudtuk meg, mikor beléptünk az iskolába, és ismerősökkel találkoztunk az új osztálytermünkben. Így kezdődött minden, s ennek a kezdésnek köszönhetjük azt, hogy most itt állunk, emberként. Nem volt mindig egyenes és széles az út. Sem nekünk, sem tanárainknak, sem szüleinknek. Tudjuk, sokszor nem volt egyszerű velünk. Kerestük, hogy hol vannak a határok, s próbáltuk kitágítani őket. Néha csendes szóval, bizalommal, máskor hangosan, dühöngve, őrülettel. Azok voltunk mégis, aminek lennünk kellett. Lázadók, tinédzserek. Elnézést kérünk a sok okozott bajért, nehézségért. De be kell látniuk, látnunk, hogy szükséges volt mindez ahhoz, hogy azokká válhassunk, akik most itt állnak. Mindezek ellenére azért tanultunk is valamit. Tanultunk gondolkodni felelős, keresztény/keresztyén emberként, értékrendet kaptunk. Megérezhettük a hit súlyát, fontosságát. Felkészülhettünk az életre lépésről lépésre.

Tisztelt Tanáraink!
Köszönjük négy éves önzetlen munkájukat. Kitartóan tanítottak minket, még ha mi nem is akartunk tanulni, és makacsul ellenálltunk minden kísérletnek, ami arra irányult, hogy bővítsék tudásunkat. Köszönjük, hogy a tanórákon gondolkodhattunk, néha a tankönyvnek ellentmondva, máskor pedig kiegészítve azt. A szakkörök, délutáni órák sokat segítettek elmélyíteni tudásunkat, s megtalálni azt, hogy mi is érdekel minket igazán. Köszönjük a bizalmat és a réményt, amit kaptunk. Reméljük, hogy amit itt kaptunk segít minket egy boldog élet megteremtésében.

Kedves Szüleink!
Köszönjük a támogatást. Azt, hogy mellettünk voltak életünk legnehezebb időszakában. Hogy otthon mindig meghallgattak, s mégis hagytak minket a saját utunkon járni. A mostani pillanat búcsú az iskolától, s búcsú tőletek. Felnőttünk, de számotokra örökre gyermekek maradunk. Ti egyengettétek utunkat az első lépésekkor, s nektek köszönhetjük ezt a négy évet is. Ígérjük, hogy mindent meg fogunk tenni azért, hogy büszkék lehessetek ránk, hogy mosollyal gondolhassatok felnőtt gyermekeitekre.

Kedves Harmadikosok!
Nem tudjuk mit éltek ti most át. Reméljük, hogy amit elkezdtünk, azt ti tovább viszitek, illetve csiszoljátok a még kiforratlan hagyományokat. Az iskola mostantól a ti kezetekben van. Kérünk titeket, vállaljátok ezt a feladatot felelősséggel, s érezzétek át komolyságát.

Kedves Iskolánk!
Köszönjük az elmúlt négy évet nehézségeivel, boldogságával együtt. A családias légkört, azt, hogy a falak között biztonságban lehettünk. Kezdő évfolyamként építőid lehettünk. Őszintén reméljük, hogy jók az alapok, bár tudjuk, még csiszolni kell rajtuk, ha valami nagyot szeretnénk rá építeni. Mi ennyit tehettünk. Erre futotta erőnkből négy év alatt. Köszönjük a lehetőséget, a felejthetetlen emlékeket. Kívánunk további sikereket, felelős, tudásvágyó diákságot, akik száz év múlva is ugyanígy állhatnak itt, ballagóként.

Négy évvel ezelőtt, mikor részt vettünk az első évnyitónkon gimnazistaként a mostani pillanatra még csak nem is gondoltunk. Itt állva virágokkal, tarisznyával, elfojtott könnycseppekkel már bizonyosság. Sikerült. A mai naptól magunkra vagyunk utalva. Jövőnk talán még bizonytalan, ám tervekkel, reményekkel telve lépünk ki a kapun, soha nem feledve Richad Bach gondolatát:
"Kötelességed minden életben egy van csupán: légy hű önmagadhoz." (Richard Bach)

Nos, ő lenne az. Nem tudom, hogy mi lesz a vége, lehet, hogy marad a süllyesztőben, lehet, hogy felemelkedik. Majd meglátjuk. Mindenesetre őt írtam, mint búcsúbeszédet. Iskolánkban pályázat útján választ a tanárokból, diákokból álló zsűri a jeligés pályázatok közül... Majd írom, hogy mi lett a sorsa. Mindenesetre ennyi telt tőlem egy dr. House és egy Szellemekkel suttogó után, éjfél előtt... Mert a lényeg az, hogy időben csináljunk meg mindent. :D 0:00kor el is küldtem az emailt, szóval elvileg még benne volt a határidőben... :)

Mindenkinek további szép napot!

akik fontosak...

2009.04.20. 16:49 - felhővándor

beismert érzések...

2009.04.19. 21:36 - felhővándor

Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha beismernénk magunknak az érzéseinket. Ha mindig, minden helyzetben őszinték lennénk magunkkal szemben. Fura, de úgy gondolom, hogy könnyebb másokkal őszintének lenni, mint magunkkal. És miért? Mert nem attól félünk igazán, hogy ő megtudja, hanem attól, hogy mi megtudjuk. Sokszor elsiklunk magunk felett. Talán azért, mert nem éljük meg a pillanatot elég tudatosan, vagy azért, mert félünk attól, hogy igaz lehet...
Írhatnék még sok szépet, jót filozófikusat, meg minden ilyesmit... Mégsem írok. Írom helyette azt, ami pénteken felkavart, amit szombaton már nem tudtam tagadni, és amit érzek azóta is... Szeretem Őt.
Mióta beismertem magamnak valahogy könnyebb lett minden. Bár vasárnap még sokat gondolkodtam, elalvás előtt is ezt boncoltam magamban, most már szebben süt a nap. Mert őszinte vagyok. Mert engedem magamnak, hogy érezzek. Hogy ezt érezzem. És nem fojtom el, nem tagadom le. Ha jönni akar, hát hadd jöjjön... Az érzések márcsak ilyenek...

Féltem attól, hogy ez bekövetkezik megint. Hogy abból, ami, ez lesz, ami van. Mégis, valahogy örülök neki most. Biztonságot ad. Lelki biztonságot. Még nem kéne aggódnom, mert még távoli, mégis, már most nehéz az elszakadás. Pillanatok alatt el fog telni ez a maradék néhány hónap, és én indulok... És Ő... Ő marad... Egy év egymás nélkül... Nehéz lesz a kezdet...

Megyek majd, hiszen menni kell. De magammal viszem örök uti társamat: a magányt. Nélküle sehova sem indulhatok. Aztán egy idő után majd lassacskán elfogy belőlem minden. A hiány, a magány, más tölti majd be a helyüket.

De soha nem fogom elfelejteni, hogy szeretem Őt, szerettem Őt. A jelen idő sokkal szebben hangzik... A többit meg majd meglátjuk...
 

Relax hétvége

2009.04.14. 20:27 - felhővándor

Az egész még talán csütörtök este kezdődött, amikor Márk felhívott, hogy ki kéne menni elé az állomásra a féléjféles vonathoz. Akkor már ugyebár nincsen busz, de én meg még nem vezettem egyedül az autót. Szerencsére megkaptam, bár azért anyum felajánlotta, hogy jön velem, de azt mondtam nem kell. Minden tök rendben ment természetesen, útközben csak 3 autóval találkoztam. Nem egy bonyolult menet. :) Aztán még beszélgettünk egy adagot, kezdtem bealudni, akkor átmentem a szobámba, de persze, hogy megébredtem. Ennek örömére kerestem elalvós filmet. Ez a Gattaca lett. Elég jól bírtam nézni, kicsit untam, de még 2-3 fele se voltam elég fáradt, szóval végülis a filmen szándékosan aludtam el. Ritka az ilyen. Nem tudom mi van velem, hogy ennyire nem tudok aludni. :S
Pénteken elindultunk Márkkal, a fél 11-es vonattal. Reggel hamar felkeltem, reggeliztem, szokásos készülődések, aztán kicsi rendpakolászás (persze azért nem vittem túlzásba), utána meg irány a vasútállomás. Kivételesen nem én vezettem, de ez nem is baj. Volt még időnk bőven a vonatig, nem is kevés, úgy is ritkán csinlunk ilyet, hogy ilyen időben elindulunk. Egyszer ilyet is kellett. Déliig minden rendben, aztán utána benéztünk a WestEndbe valami ihatóért, aztán meg hajrá tovább, uccu neki az IC. Nah, itt már voltak problémák. Tatán a nő azt mondta, hogy dél 33kor indul a vonatunk Debrecenbe. Hát ez éppenséggel dél 20at jelentett. Szívás, de erről ennyit. Azért egy kis futás után (amiről megállapítottam, hogy nekem nem megy) elértük. :) Vettünk még Tatán helyjegyet, fura volt egy kicsit a 10es kocsi, de hát kit izgat. Nah, mikor megtaláltuk, akkor izgatott. MErt egyszerű gyorsvonati kocsi volt, és nem az IC, amiért mi anniyt fizettünk... /fejenként 520 HUF/ Nah, lényeg a lényeg, odaértünk jó sok zötty-zötty után Debrecenbe, és Márti várt minket az állomáson. Ettünk (kezdem megszeretni a kínait), utána picit sétáltunk a városban, fagyiztunk, és igazából itt kezdődik a relax-hétvége.
Felmentünk Mártiékhoz, mert már mindkettőnknek nagyon húzta a vállát a laptop, meg eléggé kimerítő ilyen melegben vonatozni ennyit, ráadásul fűtött kocsikban... Felmentünk, aztán bepunnyadtunk. Délutáni csendespihi, vacsi, tovább pihi. Igazi relax. Aztán másnap reggel késői kelés, vmi reggeliféle délben, utána relax, pihi, stb., 5kor sütöttünk Márkkal lepcsánkát (tócsi) ebédre, este meg jött a készülődés. Ki mit vegyen fel a koncertre, és hasonlók, meg mikor induljunk, előtte hol alapozzunk, stb... Végülis mindkettőnknek sikerült felöltöznie, sminkelnie (Márk meg csak fogta a fejét, hogy "csajok"), és elindultunk. Bementünk a Kikötőbe (ami egy tó mellett van, azért kikötő), és ittunk Mártival berenczent. Nah itt volt a meglepődés, hogy ez egy nagyon nagyon finom pia. Kéne szerezni. Csak egy baj van. Felén egyáltalán nem lehet kapni... Szívás... :( De azért még szlovákoknál meg fogjuk nézni, mert finom, lányos, és ráadásul rövid is. Lassan elindultunk tovább, és meg is érkeztünk... Itt hagyok egy fekete foltot... Csak annyit az egészről, hogy Tomi... :S :D :P
A koncert nagyon jó volt, bár kicsi, családias. Ahhoz képest, hogy lemezbemutató, kb. több számot játszottak az előző lemezükről, mint az újról. Lehet, hogy ők is rájöttek, hogy nem az igazi a mostani lemez. Nah lényeg. Nekem még mindig nagyon bejön a KISCSILLAG :D:D:D Utána séta haza, telefon Tominak, mert megígértem, pici egérkeitatás (és megállapítottam, hogy a könny jó sminklemosó, aztán sok sok plafonbámulás, és gondolkodás. Eléggé filózósra sikerült így a vasárnap reggel is, talán túlzottan is... Még enni se akartam. Bár az étvágyam tényleg eléggé nullás mostanság. Vasárnap délután pedig irány Hajdúnánás. (Márti szüleihez). Hiába voltam felkészítve, hogy sokat kell enni, meg minden, azért meglepő volt. Ilyen nálunk soha nem volt... Odaértünk, rögtön együnk. Bocsánatkérés olyan du 3-4 fele, hogy nem vártak meg minket az ebéddel... Nah ebédeltünk, aztán fél köbméter süti, hogy együnk azt is, meg stb. Utána csendespihiztünk, legalábbis én aludtam egyet, mert eléggé lefárasztott a melegben buszozás. Este vacsira szalonnát sütöttünk, és jött Icus is, Márti legjobb barátnője. Szimpi csaj egyébként. Eddig csak a szavakból (pl. iromba, elhűl, stb.) látszott, hogy nálunk mások a szokások, most a szalonnasütésnél is kijött. Márk vágott szokásos vékony csíkot, ahogy mi szoktuk. A csajok meg mondták, hogy kockát kell, és bevagdosni. Végül rájöttünk, hogy miért. Ők zsíroskenyeret sütnek, mi szalonnát megenni :D Este még egy filmnézés (Tuti lúzerek), aztán alvás. Másnap reggel kelés, matekozás, mert azt kell, utána reggeli. Féldélben meg kimentünk a nem tudom hova, lényeg, hogy vmi bucsú szerű, és felültünk néhány cuccra. :D Ilyet utoljára németeknél csináltam... De jó volt nosztalgiának. Sajna kicsit jobban megsütött a nap, mint kellett volna, jó alaposan fájt a fejem már a közepénél, szóval vágytam már haza. Márti apuja elénk jött, és fagyiztunk egy gyorsat ebéd előtt. :D Második meglepetés. Arrafele a fagyit gömbben mérik :D Álltunk, néztük, hogy mit szeretnénk, és mellettünk mindenki mondta, hogy 1 gömbös, két gömnös, stb. Még kiírva is gömbként volt. Megállapítottuk Márkkal, hogy a gömb kisebb mértékegység, mint a gombóc. :D (gömb~ 3 dkg). Ebéd, tanulás, alvás estig, tanulás, beszéd írás kezdés, aztán vacsi. Egész jól elbeszélgettem Márti anyujával vacsi mellé. :) Este pihi, részemről olvasás /képzelt riport/, aztán valahogy hirtelen reggel lett megint. Kedd reggel, és hát haza kéne lassan jönni, elvileg szerdától megint suli. Úgy volt, hogy Debrecenbe elindulunk a fél9es busszal, nos ebből lett fél1. :D Pedig én időre kész lettem volna. De legalább volt időm kiolvasni a képzelt riportot :). Szóval elindultunk hazafele, ill. Debrecenből csak én jöttem tovább. Jegyeladós néni nem tud adni pótjegyet IC-re o, de happy. Vegyek majd a kallertől 890ért... Hát tényleg ez lett a megoldás. :) Amíg nem volt pótjegyem nem akartam leülni, aztán végiggondoltam, és utána se. Hajdúnánáson olyan nyugi volt, olyan embertelenség... Nem volt kedvem beülni sok sok csivitelő ember közé, és hallgatni őket, ráadásul a vonat tele volt gyerekekkel. Nekem most még nyugi kellett ahhoz, hogy vissza tudjak rázódni s megszokott rendbe. Szóval leültem kinn, kényelmesen, nyugisan, és csak bámultam ki a fejemből, és gondolkodtam. :) Jól esett. Akárki akármit mond, jobban jártam, hogy nem mentem be. Hiszen bemehettem volna, de akkor nem nyugszok meg talán. Így még elraktároztam abból az energiából, amit gyűjtöttem a hétvége alatt, és nem kezdtem el rögtön felhasználni. IC után Nyugati, zuhogó eső. Nem is kicsit zuhogó. Nem baj, a metróba nem esik, szóval hirtelen irány a Déli. Egész jó voltam, 18:08ra értem oda, vonat hazafele meg 23kor indult. :)
Hétvége végére megntevettetett a MÁV. Elindult a vonat, és kiírta, hogy "Eger, végállomás". Utána kicist gondolkodott, és közölte, hogy "Eger felé". Amíg beértünk Kelenföldre volt mindenféle szép helyiségnév, pl. Onga. Mindneki nevetett. Hát ennyit a jól programozott flirtekről :D Kelenföldön néha azt is kiírta, hogy kelenföld, de voltak olyan állomásnevek, amikről még nem is hallottam. :D Tényleg vicces volt. Megállapítottam, hogy esett. :D Biztos beáztak valahol. Most hagytuk el Tb-t, de még mindig nem ok a kijelző. 2 állomást késik, és kacsacsőrök meg kérdőjelek vannak az idő helyén... De nem baj. Máv, én szeretlek :D
Nemsokára hazaérek. Fura lesz újra otthon, és őszintén szólva semmi kedvem hozzá. Olyan jó volt a messz távolba, ahol senki nem cseszegetett semmiért, ahol minden ráért, és ahol nyugi, és pihi volt... De ez volt az utolsó szusz, most kezdődik a hajrá... 11 tanítási nap, és vége a sulinak...

...

2009.04.14. 10:14 - felhővándor

" Mint tudjuk a Freud-féle tudat alatti rétegben helyezkednek el az emberi szadizmus, kapzsiság, az irigysét, a különféle perverziók, melyeket a tudat, bár sakkban tart, de fogságukban sem vesztenek az erejükből. Alattuk, a mélyben él és hat az emberi struktúra biológiai magja, természetes nemisége, ösztönös munkakészsége, társas hajlamai, és szeretetszükséglete, egyetlen reményünk, hogy valamikor véget vethetünk társadalmi nyomorúságunknak.

Hogy az egyén végül is helyet talál-e a maga számára embertársai között, vagy továbbá is egy ész nélküli, különös protoplazmatömeg marad, az végeredményben attól függ, hogy biológiai alapszükségletei összhangban, vagy ellentétben lesznek-e azzal a társadalmi berendezéssel, amelyet a maga számára teremt. "

Déry Tibor - Képzelt riport egy amerikai pop-fesztiválról

2009.04.12. 12:15 - felhővándor

 

Amikor nagyon nagy szükséged lenne valakire, akit átölelhetsz, akihez szólhatsz, akkor biztos, hogy egyedül maradsz...

Mert az élet ilyen...

 

Neked... és bocs...

2009.04.11. 18:16 - felhővándor

Bocs, hogy ide kiírom, és nem kérdeztelek meg, hogy írhatom-e. Ha gondolod, akkor szólj, és leszedem...

Részlet egy beszélgetésből...:
"Három
 Kettő
 Egy.
Mert látok benned Valakit, mert látok benned fantáziát, azért... Meg azt is látom mi van még benned, ami nem hiányzik... mert szerethető vagy. mert egy jelenség vagy. mert vagy."

Miután ezeket írtad másnap csak ezekre a szavakra tudtam gondolni. Hiába volt későn (korán?) a beszélgetés, és igen le volt terhelve az agyam, mégis megjegyeztem minden szavadat. És másnap rengetegszer leírtam. Mintha szabadulni akartam volna tőle. De nem ment. Nem tudtam szabadulni. Ott lebegtek előttem, bennem. És egyre jobban fájtak...

Nem tudtam hova rakni őket... Menekülni akartam, de nem volt hova. Irodalom órán téged láttalak a versben, törin téged az adatok mögött, hittanon a filmre nem tudtam figyelni, angolon meg csak kószáltak mindenfele a gondolataim. Nem is voltam ott a suliban kb...

Sokadszor gondolok azóta is ezekre a szavakra. A legváratlanabb pillanatokban is bevillannak, és nincs menekvés. Akkor az övék vagyok. És próbálom megérteni a helyzetet, és próbálom nem utálni magamat annyira...

Most délután is, ahogy ebédet főztünk eszembe jutottak. Pedig nem kellett volna. És megint mély, filózós hangulatom lett. (Bár ezt, amint befejezem az írást némi matekkal oldom). És a kérdés ugyanaz, mint ami a második kérdés azon a bizonyos éjszakán volt... Hogyan tehetem ezt veled?

Pont én, aki világ életében próbálta az önzőséget távol tartani magától,  pont én, aki szeret szeretni. Pont én... Hogy tehetem ezt veled? És te bármennyire azt mondod, hogy nem teher, és stb. valahol annak kell lennie... Vagy nem? Túl sokat filóztam, túl kuszák a gondolatok... Inkább nem írok tovább... De egyszer, talán majd ha hazamentem, ezt remélem megbeszéljük... Őszintén, nyugodtan, egy nagy tábla csoki mellett, a napsütésben, a naplementében, a csillagok alatt fekve gyenge szellőben...

hiányzol te őrült... mert az őrültek vonzzák egymást...

még 12 tanítási nap

2009.04.11. 11:56 - felhővándor

Ha belegondolok, hogy 12 tanítási nap múlva elballagok, és jön az érettségi, egészen fura érzés. Ugyanakkor valahogy mégsem. Ez magában hordozza a megkönnyebbülést is. Sokan nagyon félnek az érettségitől. Én valahogy nem. Nem tudom miért, de már ez sem érdekel. Pedig most is éppen matekozok, csak kellett egy kis szünet, mert mióta felkeltem ezt nyomtam, és a törire is még rá akarok hasalni egy kicsit. Németről nem is beszélve. Meg kéne oldani néhány emletes feladatsort, de igazából tétje ugyebár nincsen... Németet jövőre újra csinálom. Remélem akkor jobban sikerül majd, de hát ez biztos, hiszen szeptembertől kinn leszek, és érettségizni meg majd hazaugrok... Szóval vége lesz a sulinak. Ez már biztos. Elballagunk majd, és valami egészen új kezdődik. Fura így 13 év után... De nagyon várom már. Nehéz lesz a ballagás, elengedni mindenkit, aki mellettem volt az utolsó 4 évben, ugyanakkor nincs mit tenni, az élet változás. És tudom jól, és ez nem pesszimizmus, hogy hiába mondjuk most azt, hogy tartani fogjuk a kapcsolatot, meg minden, el fog felszínesedni a barátság. Bármilyen is volt eddig, nem lesz ugyanaz. Hiába ígérjük meg egymásnak, hogy találkozunk majd, meg minden hasonló. A nyárral fog kezdődni mindenkinek az elveszítése. A nyár, mikor már túl vagyunk a banketten, az utolsó közös bulin, és ki erre, ki arra megy nyaralni családdal, vagy netán együtt... Aztán jönnek a meleg napok, ki melózgat, ki nem, esténként még msn-en beszélgetünk, de valahogy ezek is kiürülnek. Aztán az én esetemben én elmegyek az országból, és akkor megszakad minden személyes kapcsolat. Nem lehet ellene mit tenni. Őket nem vihetem magammal. Aztán egy év múlva hazajövök, közte csak néhány napra, és csak nagyon ritkán, hiszen én se vagyok milliomos, és most gyűjteni akarok egy kicsit... Szóval egy év múlva újra itt leszek, de akkor Márti Sopronban, Kata Bábolnán, Lilla nem tudom merre, én Pesten, a többiek meg ki tudja hol lesznek... Hétvégente talán még találkozhatnánk, de hát akkor is tanulni kell, meg koliból az ember vagy hazamegy hétvégére, vagy nem... És akkor így hogy marad meg egy barátság? Valahogy sehogy...

Az első elszakadás a ballagás lesz... Hiába, utána magunkra vagyunk utalva... És ennyi... De most még maradunk azok, amik vagyunk: barátok... De szépen lassan elhalványul majd minden... Nincs mit tenni...

Szeretném azt mondani, hogy de! tehetünk ellene, csak akarni kell, nem szabad hagyni! de egyszer már mondtam, és abból se lett semmi. Pedig akkor még a környéken volt mindenki, rajtam kívül, mert én Sopronban, csak minden hétvégén hazajártam. De most már ha találkozunk, csak köszönünk, és elmegyünk egymás mellett... Semmi több. Vagy netán meg se ismerjük egymást, pedig annó "barátok" voltunk. És annó megfogadtuk, hogy tartjuk a kapcsolatot... Semmi nem lett belőle...

Bár azóta felnőttünk, megkomolyodtunk, stb., és talán most kicsit másként lesz, mégis valahol az egésznek a vége ez lesz. Hiszen az élet változás, most épp a baráti kör változása. Az új helyen ott lesznek az újak... És a régiek még egy egy bulira, beszélgetésre jók, de már nem azt jelentik, amit régen...

És valahol mindennek az érzése fogalmazódik meg abban a mondatban, amit msn-en kiírtam... "a legrosszabb az, amikor rájössz, hogy hiába vannak annyian körülötted, te mégis végtelenül egyedül maradtál a végére..."

Szóval még 12 tanítási nap, amiből max 10en fogok részt venni... De most tényleg nem lógok :)

közömbösség

2009.04.10. 20:44 - felhővándor

Hogy miért nem írtam már megint ilyen sokáig? Miért hagyom haldoklani ezt a blogot?

Egyszerűen közöbös lettem. Valahogy mostanában nem érdekel annyira a dolog. De ez így nem is igazán igaz. Eddig se nagyon érdekelt. Csak írtam, mert írtam. Mert voltak gondolatok, amiket írni lehetett. Mert voltak érzések, amiket le kellett írnom. Ez megváltozott. Már nem az a fajta szemetesláda a blog, mint ami eddig volt. Bár most lehet, hogy újraéled néhány kommentnek köszönhetően... :) 

És hogy mi is változott? Nos nem az, hogy van végre valaki, akivel mindent megbeszélhetek, akivel lehetek annyira őszointe, hogy már nincs szükségem arra, hogy írásban mondjam el minden gondom, bajom. Persze, ott vagy Te, tudom, köszönöm. Ugyanakkor mégse vagy ott. Sokszor, amikor a legnagyobb szükségem lenne rád, nem vagy sehol. De ez nem baj. Ez természetes, hiszen csak emberből vagy te is, és nem értem, hanem magadért élsz... És ezt mindenekelőtt szem előtt kell tartanom. Csak néha elfelejtem ezt végiggondolni. Bocsánat.
Szóval nem az változott, hogy van kivel megbeszélni, hogy lett valaki, aki amolyan "élő szemetesláda"... Sokkal inkább az, hogy kikoptak belőlem az érzések, a gondolatok. Úgy kb minden. Fura ezt kimondani, fura ezzel szembenézni. De akárhogy nézem sokkal sokkal közömbösebb vagyok, mint eddig. Elszürkült minden, annyira, amit már nem szabadott volna engednem. Egyszerűen nem foglalkozok a világgal, és semmi sem érdekel. Élek napról napra, és végig se gondolom, hogy mi mit jelent, hogy minek milyen következményei lehetnének. Semmi ilyesmit. Csak vagyok, és ennyi. Nincsenek már azok a gondolataim, mint eddig.

Belefáradtam. Belefáradtam abba, aki vagyok. Így most pihenek. Pihenek azzal, hogy nem az vagyok, aki vagyok. Megváltoztam, amit többen előnyösnek látnak. De akik igazán ismernek tudják, hogy ez most csak a lebegés az óceán vízén, az erőgyűjtés, hogy átúszhassak a túlpartra. Leszek én még az, aki valójában vagyok! De most pihennem kell... Túl sok volt a mostani időszak...

És ezért számolom a napokat, amikor elszakadhatok mindettől. Először az iskola, aztán az érettségi terhe, végül a család, az ország... És új életet kezdhetek, teljesen új közegben. És belül egyre inkább érzem, hogy én nem akarok majd visszajönni... De ez még nagyon nagyon messze van... Még előttem áll 5 hónap, amit ebben a közegben kell eltöltenem. Nem lesz egyszerű, de ez a lebegés, ez a közömbösség, érzéstelenség megvéd... Megvéd attól, aki vagyok. Megvéd a világomtól...

És nekem most csak egyvalamire van szükségem...: 1-1 pillanat biztonságra...

amit már melletted se mindig érzek...
 

Kiszínezett szürkeség, avagy nosztalgia a gyermekkorról...

2009.04.10. 17:34 - felhővándor

 Még valamikor márciusban történt egy napfényes délutánon, hogy a régi úton jöttem haza. Azon az úton, amin már évek óta nem jártam. Egyáltalán nem. Valahogy arra soha nem jövök. Pedig jöhetnék. De mindig a másik irányba indulok el... Pedig ez az út lenne a rövidebb. De valahogy mégse azon járok.

Egy kellemesen eltöltött, átmozgatott tesi óra után kiléptem a kapun. Pont mint régen, bár akkor, ha már ilyen idő volt, inkább bicóval jártam. Nosztalgiából azért elmentem a bicótároló felé... Azok a régi szép idők. Kiléptem a kapun, és elindultam. Lefele a lépcsőn, mindenféle körülkémlelés nélkül át az úton, hiszen úgy se jár arra senki, aztán ki a közre, föl a lépcsőn, járdán sétálás, zebrán átmenés, járdán sétálás, egykanyar, séta, mégegykanyar, séta, és már itthon is vagyok. Csukott szemmel is menne ez az út, annyiszor megtettem. (A zebrától tényleg megy csukott szemmel, ezt még régebben teszteltem). Így leírva nem jelent az egész semmit. És miért hagyott bennem mégis mély nyomot ez a 7 perces séta? Miért morzsoltam el néhány könnycseppet, amikor felfogtam, hogy mi történt?

Egészen pici korom óta valahogy szürkének találtam ezt a világot. És mindig igyekeztem kiszínezni a magam módján. Teremtettem magamnak egy olyan világot, ami színes, és amiben élvezet élni. Így utólag a fantasy regények világához hasonlítanám. Nem volt benne nyoma az embernek, legfeljebb néhány kunyhó, és egy egy híd. De volt erdei ösvény a 4 sávos út helyén, hatalmas, égig érő fák a tömbházak helyett, dombok, síkságok, források, vízesések, különböző állatok búvó-, és gyülekezőhelyei, és én otthon éreztem magam benne. Az autóbusz, amivel alsósként iskolába jártam nem busz volt, hanem egy sárkány, ami elrepített engem, és akivel közben nagyon jókat beszélgettem magamban. Tele volt ez a világ érdekesebbnél érdekesebb történetekkel, csak fel kellett őket fedezni. Minden ott volt a lábaim előtt. Persze ezekről senkinek nem beszéltem, mert igen hamar rájöttem, hogy ostobaságnak tartják az emberek az ilyesmit. Nekem mégis szükségem volt rá, hogy elviseljem ennek a világnak a szürkeségét. Ha az ember meglát egy kifestőt rögtön színesben próbálja látni, és ha van lehetősége, akkor kiszínezi. Én ugyanezt tettem a világgal. Színesben láttam. A természethez mindig is vonzódtam. Nagyon. És ami elszürkítette, az ember, azt eltávolítottam, és visszaadtam neki a szépségét... Mintha egy nagy művet összefirkálna egy gyerek, és én azt leradíroznám róla, és amit tönkretett, azt kijavítanám... Viszont szépen lassan beletanultam én is a szürkeségbe, és már benne éltem. Észre se vettem, elmúlt egyik napról a másikra. Egészen eddig a hazaútig nem tűnt fel... Talán mert közben felnőttem? Eleinte ott volt a kajak, ami mindenért kárpótolt. Ott tényleg önmagam voltam. A víz és a levegő, és én... És senki más... :)

Ahogy elindultam haza, egyszercsak bevillant, hogy 5.es koromban mit láttam én, amikor a dideergős reggeleken, vagy esős délutánokon ugyanezt az utat tettem meg. Kiléptem a kapun, és a betondzsungel helyett az igazit láttam. Ahogy mentem lépésről lépésre az a régi-új világ köszöntött. Megható, mégis ijesztő érzés volt. Megható, hiszen egy két pillanatra visszakaptam azt, aki annyi évvel ezelőtt voltam. Bár csak 7-8, talán 6 év telt el azóta, mégis hihetetlen hosszú ez az idő. Megszürkültek közben a falak, magábafogadott a világ... Megható érzés volt. Bár úgy indultam el haza, hogy arra rövidebb, mégis sokkal sokkal hosszabb volt az út, hiszen élveztem, átéreztem minden pillanatát, és próbálam örökkévalóságként megélni. Eszembe jutott a térkép, amit csináltam az útvonalról, az én világomról, és a sok sok történetnek néhány mozzanata, ami itt játszódott. Minden autó, ami elhaladt a 4 sávos úton, minden gyalogos szerepet kapott benne. Játszottam. Így tettem széppé az iskolába menetelt, és a hazautat.

És hogy miért volt ijesztő minderre rádöbbenni? Mert rá kellett jönnöm, hogy mennyi mindent elveszítettem önmagamból. Gyermekként, ha valami nem tetszett, akkor teremtettem magamnak helyette mást. Most pedig megvonom a vállam, és belenyugszok, hogy "ez van, ezt kell szeretni". Akkor még dúlt bennem az alkotóvágy, és az őszinte érzések. Még önmagam voltam mindenben. Még színes volt a világ, ami körülvett engem. Mi változott meg azóta? Talán az, hogy felnőttem, komolyabb lettem. Talán egyszerűen csak engedtem a világ nyomásának, de ez se teljesen igaz, hiszen sok helyen, még mindig kilógok ebből a világból. Talán csak annyi, hogy kicsit másképp gondolkodok azóta, hiszen rengeteg mindent átéltem. Talán többet is annál, amit szerettem volna. De ezek által pont az a biztonság hiányzik, amit gyermekkoromban mindig tudtam. Hiszen színes volt a világ. És mindig tudtam hova menekülni... Azóta csak a semmi tartott. S talán most még az se...

De ez már egy másik történet...

 

2009.03.03. 17:44 - felhővándor

 


Miért nem működik?
Mert nem akarjuk.
Miért nem akarjuk?
Mert korlátoltak vagyunk.
Miért vagyunk korlátoltak?
Mert emberek vagyunk.
Miért vagyunk emberek?
Mert embernek kell lennünk.
Miért kell embernek lennünk?
Mert Ő így akarta.
Mert feladatot adott.
Miért adott feladatot?
Mert boldognak kell lennünk.
Miért kell boldognak lennünk?
Mert ez az életünk.
Miért ez az életünk?
Mert a Földön élünk.
Miért a Földön élünk?
Mert ide születtünk.
Miért ide születtünk?
Mert itt együtt lehetünk...
  

  De akkor miért nem működik?

Függő

2009.02.24. 19:09 - felhővándor

Eleinte még elbújsz. Elmenekülsz a világ elől, hogy senki ne lásson, senki nem tudhasson arról, hogy mit is csinálsz valójában. Eleinte még mindent titok övez. Csak a tied, és senki más nem tudhat róla. Csak te vagy, és a dolog. Kettesben. Denki más nem láthat bele ebbe a kapcsolatba. Csak te tudhatsz arról, hogy egyáltlaán létezik ez a kapcsolat. Mindent elkövetsz annak érdekében, hogy elrejtőzz.

Eleinte még elbújsz. Aztán, ahogy folyamatosan elhatalmasodik rajtad, egyre kevébé érdekel, hogy ki tud róla, és ki nem. Néha megpillanthat valaki, mikor a mámorban úszol, de nem mondasz még semmit. Ha rákérdez talán még letagadod. Még eltakarod, de már kevésbé foglalkozol az elrejtéssel. Ha megtudják csak vállat vonsz, semmi több. De még mindig egyedül csinálod. Még mindig elrejtőzöl, de már nyitva hagyod azt az ajtót, amit eddig mindig bezártál, sőt még ellenőrizted is a bezárást, hogy biztos lehess benne...

De eljön az az idő, amikor már az ajtóval sem törődsz. Már nem rdekel. Már nem bírod nélküle. Nem számít hol vagy, kikkel, csak az, hogy vele lehess, a mámorral. De nyíltan még mindig nem mondod ki. Te talán még fel se fogtad, amit a körülötted élők kezdenek észrevenni: függő vagy. Persze, hogy nem vagy az! Hiszen bármelyik pillanatban leállhatsz. Hiszen visszafogod még magad. Nincs már a kezdeti titkolózás, de mégse tudja mindenki. Ahhoz mélyebbre kell süllyedni. És te tudod, hogy még mindig süllyedhetsz mélyebbre.

És meg is teszed. Hiába állítod, hogy te még mindig jól vagy, de közben csak még mélyebbre süllyedsz. Már nincs megállás. Elkerülhetetlen mindez. Már egyáltalán nem foglalkozol azzal, hogy ki tudja, és ki nem. Már egyáltalán nem foglalkozol velük. Csak őt szereted. Minden nélküle töltött pillanat maga a kínszenvedés, és minden mámorban töltött pillanat maga a földi mennyország. Már csak érte élsz. Minden nélküle töltött pillanatban utána áhítozol, minden vele töltött pillanatban egésznek érzed magad, s tudod, hogy ez maga az élet.

Így leszel függő lépésről lépésre. A végére minden összeomlik körülötted, ha megadtól képtelen vagy összedönteni. Nincs már világ, ami körülölel téged. Nincs már semmid. Nincstelenné leszel a világban, ami nélküled teremtetett. Te már a függetlenség világában élsz. Már nem érdekel, hogy ki milyen szemmel néz rád, nem érdekel már a megvetés.

Csak egy valami: hozzájuthass... Más már nincsen. A hiányon és a fájdalmon kívül nincsenek érzéseid. Nincsen már semmid. Csak a függőséged, mely éltet, s így vezet a halálodba.

Függő lettél, s te is tudod. Talán próbálsz még menekülni, de te tudod a legjobban, hogy innen már nincs hova menekülni. Már nem létezik az a csodás kinti világ... Megpróbálod? Hiába. Beletörsz. Minden erődet felemésztette már a függés...

Most már minden nyílt. Már nem bújsz el, hiszen minek. Nincsen már semmid, csak az életed...  A függőséged...

Eleinte még elbújsz. S észre se veszed, hogy hogyan mélyülsz bele, hogyan válsz a rabjává, és hogyan nyílik ki az ajtó, hogyan omlanak össze a falak...

Mert függő vagy...