Szóval az valahol ott kezdődött, hogy Bogi szeret koncertekre járni, és ha megy, akkor nem csak egyhelyben áll. Zene hatására úgy sem tud parancsolni a testének... Ilyen...
Szóval Lord koncert volt az első... Hangfal mellől kellemesen végighallgatuk. Jó volt. Annyi köszönet volt bennem egész este, illetve van még azóta is.
Utána egy kis szünet, kis (hegyi)levegőzés, aztán vissza. Kárpátia. Valahova ugyanoda visszaverekszi magát, ahol az előző koncin volt. Azaz jó előre. Mennek a számok. Csodálatos. Kárpátia. El van szállva. Az egyik szám végén úgy érzi, most meg kell tennie. A kezeit felemelve tapsolt, de egyszer csak összekulcsolja a két kezét, és leereszti. Fennhangon elmondja az Úrtól tanult imádságot. Rengeteg erőt kap. Talán így még soha életében nem tudta elmondani. Minden szavát átéli... Megy tovább a koncert. Egyszer csak elindul a pogozó tömeg felé. Miért is hagyná ki? Attól, hogy lányból van, semmi gond nem lehet. Normálisnak néz ki a társaság... Belveti magát a tömegbe. Alig telik el egy kis idő egyszer csak érez egy könyököt a halántéka mellett egy kicsivel. Fáj. Nagyon fáj. Néhány pillanatra elsötétül minden. Úgy érzi, valami összeszorítja a fejét. Elzsibbad néhány pillanatra. Nem esik össze, mert tartja a tömeg. Aztán már el is múlt, csak egy kis emlék, és újra ott nyomja a pogot, énekli teli torokból a számokat... Néha pihen egy kicsit... És így ment ez végig... Találkozott néhány furcsa alakkal, meg szerzett magának egy rózsaszín hajú barátnőt (kellemes csalódás), egy kopasz 10 perces pasit... :D De hát koncerteken ilyen előferdül régi kutatások szerint is. A fejével nem is foglakozik. Nem fáj már, csak gyenge emlék...
Aztán a koncert legvége. Az ismerősöktől jó messzire sodródott, egészen előre középen. szinte néhány sor választja csak el a korláttól. Nem akar előrébb menni. A szemébe világít a reflektor. Érzi a rengeteg fényt. Az emberek is olyan pozitívak körülötte. És meghallja a kezdő dallamot. Székely Himnusz. Behunyja a szemét. Egy másik világban van. Rázza a hideg, bizsereg mindene. Soha eddig nem ismert érzés ez. Messzire száll, és mégis itt van. Énekli a Székely Himnuszt, ahogyan csak bírja. Az egész szívét, lelkét beleadja. Ott áll a reflektorfényben, behunyt szemmel. Alig hallja maga körül az embereket. Egy pillanatra minden kikapcsol. Jó hosszú pillanatra. Érzi maga körül, hogy az emberek szíve egyszerre dobban. Igazi közösség volt néhány órára az a sok sok ember a Sportcsarnokban, akik teljesen idegenek egymásnak. A sok kis közösség alkotott egy nagyot. Együtt énekelve eggyé lettünk. Élete eddigi egyik legcsodálatosabb pillanata. Vége a dalnak. A csodálatos érzés megszűnik. Kinyitja a szemeit, vakítja a reflektorfény, mint egy idegen úgy érkezik vissza, és valami nagyon hiányzik neki. Maga elé pillant, és meglátja azt, amit még nem látott. Egy teljes hátas Rakamazi turul tetoválás. Annyira gyönyörű volt... Soha nem felejtem ezt a néhány órácskát...
Utána volt még Ossian is, bár a tömeg nagyrésze ekkora már elment. (inkább a Kárpátia miatt jöttek az emberek). Jó volt, de a közelébe sem ért...
Aztán haza.
Illetve a ház előtt még beszélgetés 4ig... :) De az már nem tartozik ide...
A koncert emlékeként fél ötkor mosolyogva állapítja meg, hogy még mindig cseng mindkét füle...
Szóval Lord koncert volt az első... Hangfal mellől kellemesen végighallgatuk. Jó volt. Annyi köszönet volt bennem egész este, illetve van még azóta is.
Utána egy kis szünet, kis (hegyi)levegőzés, aztán vissza. Kárpátia. Valahova ugyanoda visszaverekszi magát, ahol az előző koncin volt. Azaz jó előre. Mennek a számok. Csodálatos. Kárpátia. El van szállva. Az egyik szám végén úgy érzi, most meg kell tennie. A kezeit felemelve tapsolt, de egyszer csak összekulcsolja a két kezét, és leereszti. Fennhangon elmondja az Úrtól tanult imádságot. Rengeteg erőt kap. Talán így még soha életében nem tudta elmondani. Minden szavát átéli... Megy tovább a koncert. Egyszer csak elindul a pogozó tömeg felé. Miért is hagyná ki? Attól, hogy lányból van, semmi gond nem lehet. Normálisnak néz ki a társaság... Belveti magát a tömegbe. Alig telik el egy kis idő egyszer csak érez egy könyököt a halántéka mellett egy kicsivel. Fáj. Nagyon fáj. Néhány pillanatra elsötétül minden. Úgy érzi, valami összeszorítja a fejét. Elzsibbad néhány pillanatra. Nem esik össze, mert tartja a tömeg. Aztán már el is múlt, csak egy kis emlék, és újra ott nyomja a pogot, énekli teli torokból a számokat... Néha pihen egy kicsit... És így ment ez végig... Találkozott néhány furcsa alakkal, meg szerzett magának egy rózsaszín hajú barátnőt (kellemes csalódás), egy kopasz 10 perces pasit... :D De hát koncerteken ilyen előferdül régi kutatások szerint is. A fejével nem is foglakozik. Nem fáj már, csak gyenge emlék...
Aztán a koncert legvége. Az ismerősöktől jó messzire sodródott, egészen előre középen. szinte néhány sor választja csak el a korláttól. Nem akar előrébb menni. A szemébe világít a reflektor. Érzi a rengeteg fényt. Az emberek is olyan pozitívak körülötte. És meghallja a kezdő dallamot. Székely Himnusz. Behunyja a szemét. Egy másik világban van. Rázza a hideg, bizsereg mindene. Soha eddig nem ismert érzés ez. Messzire száll, és mégis itt van. Énekli a Székely Himnuszt, ahogyan csak bírja. Az egész szívét, lelkét beleadja. Ott áll a reflektorfényben, behunyt szemmel. Alig hallja maga körül az embereket. Egy pillanatra minden kikapcsol. Jó hosszú pillanatra. Érzi maga körül, hogy az emberek szíve egyszerre dobban. Igazi közösség volt néhány órára az a sok sok ember a Sportcsarnokban, akik teljesen idegenek egymásnak. A sok kis közösség alkotott egy nagyot. Együtt énekelve eggyé lettünk. Élete eddigi egyik legcsodálatosabb pillanata. Vége a dalnak. A csodálatos érzés megszűnik. Kinyitja a szemeit, vakítja a reflektorfény, mint egy idegen úgy érkezik vissza, és valami nagyon hiányzik neki. Maga elé pillant, és meglátja azt, amit még nem látott. Egy teljes hátas Rakamazi turul tetoválás. Annyira gyönyörű volt... Soha nem felejtem ezt a néhány órácskát...
Utána volt még Ossian is, bár a tömeg nagyrésze ekkora már elment. (inkább a Kárpátia miatt jöttek az emberek). Jó volt, de a közelébe sem ért...
Aztán haza.
Illetve a ház előtt még beszélgetés 4ig... :) De az már nem tartozik ide...
A koncert emlékeként fél ötkor mosolyogva állapítja meg, hogy még mindig cseng mindkét füle...
