Eleinte még elbújsz. Elmenekülsz a világ elől, hogy senki ne lásson, senki nem tudhasson arról, hogy mit is csinálsz valójában. Eleinte még mindent titok övez. Csak a tied, és senki más nem tudhat róla. Csak te vagy, és a dolog. Kettesben. Denki más nem láthat bele ebbe a kapcsolatba. Csak te tudhatsz arról, hogy egyáltlaán létezik ez a kapcsolat. Mindent elkövetsz annak érdekében, hogy elrejtőzz.

Eleinte még elbújsz. Aztán, ahogy folyamatosan elhatalmasodik rajtad, egyre kevébé érdekel, hogy ki tud róla, és ki nem. Néha megpillanthat valaki, mikor a mámorban úszol, de nem mondasz még semmit. Ha rákérdez talán még letagadod. Még eltakarod, de már kevésbé foglalkozol az elrejtéssel. Ha megtudják csak vállat vonsz, semmi több. De még mindig egyedül csinálod. Még mindig elrejtőzöl, de már nyitva hagyod azt az ajtót, amit eddig mindig bezártál, sőt még ellenőrizted is a bezárást, hogy biztos lehess benne...

De eljön az az idő, amikor már az ajtóval sem törődsz. Már nem rdekel. Már nem bírod nélküle. Nem számít hol vagy, kikkel, csak az, hogy vele lehess, a mámorral. De nyíltan még mindig nem mondod ki. Te talán még fel se fogtad, amit a körülötted élők kezdenek észrevenni: függő vagy. Persze, hogy nem vagy az! Hiszen bármelyik pillanatban leállhatsz. Hiszen visszafogod még magad. Nincs már a kezdeti titkolózás, de mégse tudja mindenki. Ahhoz mélyebbre kell süllyedni. És te tudod, hogy még mindig süllyedhetsz mélyebbre.

És meg is teszed. Hiába állítod, hogy te még mindig jól vagy, de közben csak még mélyebbre süllyedsz. Már nincs megállás. Elkerülhetetlen mindez. Már egyáltalán nem foglalkozol azzal, hogy ki tudja, és ki nem. Már egyáltalán nem foglalkozol velük. Csak őt szereted. Minden nélküle töltött pillanat maga a kínszenvedés, és minden mámorban töltött pillanat maga a földi mennyország. Már csak érte élsz. Minden nélküle töltött pillanatban utána áhítozol, minden vele töltött pillanatban egésznek érzed magad, s tudod, hogy ez maga az élet.

Így leszel függő lépésről lépésre. A végére minden összeomlik körülötted, ha megadtól képtelen vagy összedönteni. Nincs már világ, ami körülölel téged. Nincs már semmid. Nincstelenné leszel a világban, ami nélküled teremtetett. Te már a függetlenség világában élsz. Már nem érdekel, hogy ki milyen szemmel néz rád, nem érdekel már a megvetés.

Csak egy valami: hozzájuthass... Más már nincsen. A hiányon és a fájdalmon kívül nincsenek érzéseid. Nincsen már semmid. Csak a függőséged, mely éltet, s így vezet a halálodba.

Függő lettél, s te is tudod. Talán próbálsz még menekülni, de te tudod a legjobban, hogy innen már nincs hova menekülni. Már nem létezik az a csodás kinti világ... Megpróbálod? Hiába. Beletörsz. Minden erődet felemésztette már a függés...

Most már minden nyílt. Már nem bújsz el, hiszen minek. Nincsen már semmid, csak az életed...  A függőséged...

Eleinte még elbújsz. S észre se veszed, hogy hogyan mélyülsz bele, hogyan válsz a rabjává, és hogyan nyílik ki az ajtó, hogyan omlanak össze a falak...

Mert függő vagy...