Mikor gyermek voltam gyermekként játszotam. Másik gyerekekkel, tesóimmal, néha egyedül. De egy valami mindig közös volt a játékban: szabadok voltunk, szabad voltam. Csináltunk butaságokat persze, melyik gyerek nem csinál ilyeneket. Sokszor nagyon el is szégyeltem magamat, visszatekintve pedig csak gyerekes csínytevés az egész. De szabadott rossznak lenni is, csak utána viselni kellett a következményeit. Futkározhattunk kedvünkre, olyan homokvárat építettünk, amilyet elképzeltünk, olyan ízű volt a homoksüti, amilyennek mondtuk (nemegyszer tényleg megkóstoltuk), építettünk csodás legó autókat, házakat, mindenfélét, de mindezt csak mi láttuk, hogy milyen, hogy mlyen az, amikor a plüssmaci beteg, és hogyan kell neki szurit adni, hogyan kell olvasni (mert persze nem úgy, ahogyan a felnőttek csinálják), élveztük, hogy jégcsapokat keresünk, és azokat esszük utána, élveztük az autóversenyeket, a saját szabályainkat, a játékainkat, amiket mi találtunk ki...
SZABADok voltunk. Miénk volt a világ. Csak mi voltunk, és a játék. A többi nem számított. Mindent beleadtunk a játékba, és estére mindig kellemesen elfáradtunk. Nem voltak gondjaink, legfeljebb az, hogy holnap autózzak, vagy plüssözzek? Élveztük a kitalált történeteinket. Mindenkinek voltak ilyenek.
Senki nem szólt bele a játékunkba. Mindig önfeledten játszottunk. Nem voltak külső zavaró tényezők. Ha szüleink ott is voltak a környéken, akkor is hagytak minket játszani....
És miért írom le mindezt?
Szerintem hiányzik ez a mai gyerekek nagy részéből, nagy részének. Anyuka, apuka megmondja neki, hogy hogyan játszon. Ha nyílt terepen, ahol a legnagyobb veszély az, hogy elesik (ami velünk is előfordult, de felkeltünk, és rohantunk tovább) 50m-nél távolabb fut a gyerek, akkor már hívja vissza.... Nem hagyja, hogy a gyerek önállóan fedezze fel a játékok világát. Ha játszik is vele, felnőttként teszi, nem találja meg magában a gyereket, aki tud még játszani. Kiábrándítják a gyereket a játékból, illetve a tévével próbálják pótolni. Mintha nem látnák, hogy mennyit tanul a gyasrak egy egy játék során. Akik sokat játszanak orvososat (gyerekek egymás között) nem fognak félni a doktorbácsitól. Főleg, ha nem fenyegetik őket állandóan "jóság szuri"-val... A gyerekeknek igenis számít, hogy azt játszanak, amit szeretnek, amit éppen az adott pillanatban szeretnének, és úgy, ahogy ők azt elképzelik. A felnőtt sokszor képtelen arra, hogy tudja, banán íze van a homoknak, a gyermekeknek ez mindennapos dolog. Nem szabad beleszólni felnőttként a játékba. A felnőtt élet egy szabályok szerinti játék. Teljesen más. Nem szabad összekeverni a kettőt. Az alapszabályokat meg kell mutatni, tanítani a gyereknek (pl. ne rohanjon az úton, ha elesik, és vérzik, akkor nyugodjon meg, szóljon felnőttnek, a fa nem puha, ezért nem jó nekimenni stb...) De ezeket is a legjobb, ha saját tapasztalatból tanulja meg. Kellenek a feladatok is neki, megtanulni, hogy adott helyen nyugton, csöndben kell lenni, a buszon nem üvölteni stb... Mire felnő elkopik a játék, de mivel szabad volt gyerekként ezért teljeséletű kiskamasz lehet belőle. Ha már kiskorukban korlátozzuk őket, mi lesz velük nagyobb korukban? Elesik a gyerek? Megüti valamijlét? Fáj neki 2 napig? És? Mivel fáj neki, rájött, hogy nem jó, és legközelebb vigyázni fog. De ha nem esik el, csak megmondjuk neki, hogy fájni fog, akkor addig ügyeskedik, amíg meg nem tapasztalja. Ekkora korban tapasztalat alapján tanul mindenki. Amíg nem tör össze egy poharat nem tudja milyen. Utána vigyázni fog rá, hogy ne törjön össze, és nem ejt le semmit. Sorolhatnám még sokáig... Felesleges.
A gyerekek életének alapja a szabadság, amit a játékban találnak meg. Más világ. Találjuk meg az utat hozzájuk. Ők nem tudnak még hozzánk jönni, nekünk ajándék, ha ott lehetünk velük a világukban, amely oly csodálatos (ha hagyjuk, hogy azzá tegyék)...
Senki nem szólt bele a játékunkba. Mindig önfeledten játszottunk. Nem voltak külső zavaró tényezők. Ha szüleink ott is voltak a környéken, akkor is hagytak minket játszani....
És miért írom le mindezt?
Szerintem hiányzik ez a mai gyerekek nagy részéből, nagy részének. Anyuka, apuka megmondja neki, hogy hogyan játszon. Ha nyílt terepen, ahol a legnagyobb veszély az, hogy elesik (ami velünk is előfordult, de felkeltünk, és rohantunk tovább) 50m-nél távolabb fut a gyerek, akkor már hívja vissza.... Nem hagyja, hogy a gyerek önállóan fedezze fel a játékok világát. Ha játszik is vele, felnőttként teszi, nem találja meg magában a gyereket, aki tud még játszani. Kiábrándítják a gyereket a játékból, illetve a tévével próbálják pótolni. Mintha nem látnák, hogy mennyit tanul a gyasrak egy egy játék során. Akik sokat játszanak orvososat (gyerekek egymás között) nem fognak félni a doktorbácsitól. Főleg, ha nem fenyegetik őket állandóan "jóság szuri"-val... A gyerekeknek igenis számít, hogy azt játszanak, amit szeretnek, amit éppen az adott pillanatban szeretnének, és úgy, ahogy ők azt elképzelik. A felnőtt sokszor képtelen arra, hogy tudja, banán íze van a homoknak, a gyermekeknek ez mindennapos dolog. Nem szabad beleszólni felnőttként a játékba. A felnőtt élet egy szabályok szerinti játék. Teljesen más. Nem szabad összekeverni a kettőt. Az alapszabályokat meg kell mutatni, tanítani a gyereknek (pl. ne rohanjon az úton, ha elesik, és vérzik, akkor nyugodjon meg, szóljon felnőttnek, a fa nem puha, ezért nem jó nekimenni stb...) De ezeket is a legjobb, ha saját tapasztalatból tanulja meg. Kellenek a feladatok is neki, megtanulni, hogy adott helyen nyugton, csöndben kell lenni, a buszon nem üvölteni stb... Mire felnő elkopik a játék, de mivel szabad volt gyerekként ezért teljeséletű kiskamasz lehet belőle. Ha már kiskorukban korlátozzuk őket, mi lesz velük nagyobb korukban? Elesik a gyerek? Megüti valamijlét? Fáj neki 2 napig? És? Mivel fáj neki, rájött, hogy nem jó, és legközelebb vigyázni fog. De ha nem esik el, csak megmondjuk neki, hogy fájni fog, akkor addig ügyeskedik, amíg meg nem tapasztalja. Ekkora korban tapasztalat alapján tanul mindenki. Amíg nem tör össze egy poharat nem tudja milyen. Utána vigyázni fog rá, hogy ne törjön össze, és nem ejt le semmit. Sorolhatnám még sokáig... Felesleges.
A gyerekek életének alapja a szabadság, amit a játékban találnak meg. Más világ. Találjuk meg az utat hozzájuk. Ők nem tudnak még hozzánk jönni, nekünk ajándék, ha ott lehetünk velük a világukban, amely oly csodálatos (ha hagyjuk, hogy azzá tegyék)...
