A magyar fiatalok bemutatása volt a célja a Fanta Trendriportoknak, amelyekből eddig négy látott napvilágot. Négy kutatás foglalkozott azzal, vajon mivel is töltik mindennapjaikat a tizenöt-huszonöt évesek, hogyan gondolkoznak természetről, divatról, jövőről.

Nincs jövőképük, de szelektíven gyűjtik a szemetet

Az eddigi négy tanulmány a fiatalok életének négy fontos területét járta körül – az első az internettel, számítógéppel, a számtalan új elektronikus szerkezettel kapcsolatos attitűdöket, szokásokat vizsgálta. Az eredmények pedig nem voltak meglepőek. A mai magyar fiatalok kilencvenhárom százaléka használja az internetet, zenét tölt le és szörföl.

A zenefogyasztási szokásokat – a divattal, öltözködéssel együtt – már a második vizsgálat mérte fel. A srácok szeretik követni a divatot, de azt is nagyon fontosnak tartják, hogy az ember egyéniségének megfelelően, egyedien öltözködjön fel, bármennyire ellentmondásosnak is látszik ez a két álláspont. Minden második tinédzser több mint három órát tölt hétköznaponként zenehallgatással, negyvennégy százalékuk pedig akár öt órán át is eltölt kiterjedt zenegyűjteményével a hétvégén. Tizenhárom százalékuknak tizenötezer zeneszámnál is nagyobb gyűjteménye van, de a többiek sem maradnak el mögöttük sokkal. Az átlagos fiataloknak is van vagy egy hét folyamatos zenehallgatásra elég hanganyaga.

Legalább ez – gondolhatjuk, amikor a következő kutatás eredményeihez érve a mai fiatalok jövőképével szembesülünk. Mert a mai fiatal kissé bizonytalan: tudja, nem talál majd egész életre szóló munkahelyet, viszont stabilitásra vágyik, és bár értékeli a szabadságot, enyhe nosztalgiával tekint vissza azokra az időkre, amikor nagyobb volt a biztonság, kiszámítható utakat járhatott be az ember.

Ugyancsak jó hír, hogy a mai tinik fele – saját bevallása szerint – szelektíven gyűjti a szemetet és igyekszik spórolni az árammal, vízzel is, derül ki az eddigi utolsó, az életmóddal, testkultúrával kapcsolatos szokásokat és véleményeket vizsgáló anyagból. A mai fiatalok szívesen esznek fehér kenyeret (sokkal szívesebben, mint barnát), viszont nem töltik fél életüket a gyorséttermekben, továbbá a fiúk fél százalékának műkörme van.


A magyar fiatalok biztos jövőre vágynak

Azért mégse érezzük úgy, megérkeztünk csodaországba – lássuk hát, melyek azok a pontok, amelyek mégis adnak némi okot a borúlátásra. „A hazai tinédzserek saját bevallásuk szerint összességében jobban félnek a világtól és tartanak a jövőtől, mint amit a szüleik generációjáról gondolnak. Bár a bizonytalanság-érzés természetes jellemzője a fiatal kornak, ennek mértéke azonban már korántsem lényegtelen. A magyar fiatalok között sokan vannak akik frusztráltak és bizonytalanok. Vannak akiket a túl sok lehetőség, az elvárásoknak való megfelelés bénít, míg mások számára éppen a származásból, a családi környezetből fakadó hátrányok jelentenek már ebben az életkorban is intenzív lemaradás-érzést” – teszi hozzá a szociológus. A tinik számára már most elsődlegesen fontos az anyagi biztonságra való törekvés – ha választhatnának a kihívást jelentő, izgalmas, de bizonytalan állás és a kissé unalmas, ám fix fizetésért végzett munka között, akkor többségük az utóbbit választaná. „Természetesen ők sem emelhetőek ki az adott társadalmi, gazdasági, politikai környezetből, amiben mindannyian élünk – így ezek az eredmények korántsem meglepőek” – teszi hozzá a szociológus.

Ságvári Bence azt is hozzáteszi, ezeknek a tanulmányoknak nem az volt a céljuk, hogy különösebben elmélyüljenek egy-egy probléma elemzésében. Ha ez lett volna, bizonyára sok szó esett volna az oktatás hiányosságairól, az erőszakról, az elmagányosodásról – teszi hozzá a szakember. „Ezek természetesen nagyon fontos jelenségek, de elsősorban nem ezeket domborítottuk ki. A célunk az volt, hogy egy pillanatképet kapjunk arról, hogyan él egy mai tizenéves. Ettől függetlenül azonban elmondhatjuk, hogy a fiatalok életéből hiányoznak a stabil értékek, nincs bennük lázadás, hiszen nincs is olyan stabil értékrend, ami ellen látványosan lázadhatnának. Bizonytalannak érzik magukat, a folyamatosan rájuk zúduló ingerek között pedig nehezen tudnak biztonsággal válogatni, azokat megérteni és feldolgozni. És ebben sokszor az oktatási rendszer, a média, és ami a legfontosabb, a család sem mindig tud segítséget nyújtani.”

forrás: origo.hu

Nem lenne baj, ha mindez nem lenne igaz... De nagyon is igaz... :( Semmi jövőkép, semmi elképzelés, semmi remény... Mi éltet minket mégis? Az, hogy élünk. Élünk egyik napról a másikra, és nem gondolunk a jövőre, mert kiszámíthatatlan. Csak egy valamire vágyunk: biztonságra. Talán megtaláljuk egymás karjaiban, talán egy egy pillanatban érezhetjük, de a teljes biztonság még messze van, ezt mindannyian tudjuk. De még reméljük, hogy egyszer eljön. Mert el kell jönnie, és kész. :) Vannak pillanatok, mikor úgy érezzük, hogy a társadalom meg van velünk elégedve. Van nyelvvizsgánk, jogosítványunk, rendezett szobánk, egész jól tanulunk, van/lesz érettségink. És amikor leolvad a mosoly az arcunkról megkérdezzünk magunktól: "mire jó mindez?" csak azt tudjuk válaszolni: "semmire". Hiába van ott mindenünk, semmire nem megyünk velük. Csoda, hogy a technika újdonságaiba, a felszínes kapcsolatokba, az internetbe, a játékokba, a zenébe temetkezünk? Itt keressük azt a biztonságot, amit már sehol nem találunk. De itt se találjuk. De ha nem lenne ott ez a remény, akkor többé nem lenne értelme folytatni. Inkább hallgatunk napi 5 órát zenét, és bámuljuk a plafont, mint hogy bevalljuk magunknak, hogy félünk. Félünk attól, hogy nincsen tovább. Mert bármerre nézünk, bizony nincsen tovább. Pályát kellett választanunk érettségiző diákként. Sok mindenki mondott nekünk sok mindent. De mi magunkban tudtuk, hogy úgy is szinte teljesen mindegy, hogy mit válaszunk. Mire mi kikerülünk az egyetemről 5 év múlva az így is munkaerőtöbblettel küzdő társadalomra rászabadul még 4 év termése... Lesz belőlünk diplomás munkanélküli. Más reményünk nincsen. Mégis elkezdjük az egyetemet, tanulunk, mert addig se kell mást csinálnunk. Addig is tartozhatunk valahova. Addig is védve vagyunk még egy kicsit a társadalomtól, és attól a szomorú képtől, hogy bizony nincsen jövő...