Előtte minden tanár azt mondja, hogy nagyon nehéz lesz, életed egyik legfontosabb dolgozata. Közveltlenül előtte minden tanár azt mondja, hogy nem kell félni, ha benn voltál órákon, akkor már simán meglesz a hármasod, menni fog az, a lényeg, hogy nyugodj meg, és gondolkodj. Utána minden tanár azt mondja, hogy "én megmondtam". :)
Írásbeli:
Felöltözöl szépen reggel, valami pici ennivalót leküzdesz magadba, felszerelkezel innivalóval, csokival, használható segédeszközökkel, és nekivágsz. Bemész a terembe. Leülsz oda, ahova le kell ülnöd. Meghallgatod a nagyon hivatalosnak tűnő szöveget arról, hogy mit hogyan kell... Fejből tudod már, de nem baj, jó mégegyszer hallani. Legalább addig is telik az idő. Aztán megkapod a feladatsort. Felírod minden lapra a nevedet. Utálod, hogy ilyen hosszú neved van, és hogy ennyiszer le kell írni. Aztán elkezdesz dolgozni. És dolgozol... És dolgozol... Korábban rettegtél, hogy 3 óra, mit fogsz te magaddal kezdeni. Aztán hirtelen egy kicsit érces hang felszólít, hogy hagyd abba a munkát, rakd be a borítékba, aztán vidd oda neki... Berakod. Odaviszed... És lassan hazamész, és reméled a legjobbakat... De mégis, általában megkönnyebbülsz, hogy ez tényleg nem volt olyan nehéz, mint amit a tanárok ígértek...
Szóbeli:
Mivel szorgalmas vagy, hiszen miért ne lennél az, átolvasod érettségi előtt másfél héttel a tételsort. Ekkor kapod az első sokkot. Találsz rajta olyanokat, amikről még csak nem is hallottál. Nem baj, mondod, barátom a google, majd ő segít, illetve a doksi. Letöltesz a tételekhez anyagokat. Egyre többet, még te se tudod, hogy nem lesz időd még átolvasni se őket. De te már tettél valamit az érettségiért. Ami egyszerűbb, meg jobb tétel számodra, azt talán ki is dolgozod. Kunyizol osztálytársaidtól, esetleg előszeded régi jegyzeteidet, és kikiáltod őket kidolgozott tétel-vázlatoknak... Napról napra dolgozgatsz azon a fránya tételsoron. Aztán jön a következő sokk. 3 nap múlva érettségi, és semmit nem tudsz. Felpörgeted a tanulást, és tanulsz. Most már tényleg tanulsz is, nem csak jegyzetelgetsz. Előkaparod tudásod minden morzsáját. Persze pihensz is azért néha, mert a te agyadnak is kell egy kis szünet... Reménykedsz abban, hogy azt húzod ki, ami jó. De ismered Murphyt, ezért jól átnézed azt a tételt is, amit nagyon utálsz. Aztán megnyugtatod magadat. Magyarból van kötet/szöveggyűjtemény. Magyarán az évszámokkal, és a verscímekkel nem kell törődni. Majd megoldod a feladatnak megfelelően. Ok, magyarnak csak a negyedét kell megtanulni. A tétel felépítését, a kulcsszavakat, és persze a leglényegesebbet, a bevezetőt. Töriből ott van az atlasz. Abban benne van nagyon sok lényeges elem, térképek, évszámok. Csak menni fog. Meg töriből kapsz még forrást is. Menni fog az. Nyelv. Hát ott csak kicsit dumálni kell, csak jófej lesz a tanár. Sokat úgy sem változtathat a szóbeli. Választott tárgy. Hát mivel ezt választottad, csak csak tudod, hogy mi a dörgés belőle. Vagy nem? Nem baj, lesz legalább 30 perced felkészülni, azalatt csak összehozol valami hablatyot a témához kapcsolódóan... Aztán eljön a nagy nap. Az érettségi napja. Izgulsz a megnyitón, hogy mikor mész majd be. Aztán kiderül. Ha szerencsés vagy, előre megsúgták neked, és úgy tudtál készülni. Persze első nap mész be. Ekkor jön a harmadik sokk. Most akkor mit nézzek még át? - kérdezed magadtól. Mindent még egy kicsit átnézel, még egy kicsit megbeszélsz a többiekkel. Mindneki mondja, hogy már ne tanulj, de hát valamikor neki kell kezdeni. Még akkor is, ha 12 évig nem tanultál... Aztán eljön a nagy pillanat. Bemész. Bemutatkozol, bár az izgalomtól talán a neved se tudod rendesen kimondani. Nem számít. Első általában a nyelv. Húzol valamit, aztán elkezdtek beszélgetni. Már vége is van? Ennyi volt? Kérded magadtól... Bizony, ennyi. Kevesebb, mintha órán felszólított volna a tanár. Aztán húzol a következő tárgyadból. Magyar. Nyelvtan, irodalom. Negyedik sokk. Te ezekről még csak nem is hallottál. Nem baj, felkészültél, ott van a kötet, nyelvtant meg megoldod. Úgy se számít annyira... Megnyugszol, ahogy dolgozol, a végén már egész szórakoztató. Kicsit persze figyelsz arra is, aki éppen felel. Súgnál neki, hiszen épp nem tudja, de nem teheted. Mindeközben rájössz, hogy te voltaképp mennyi mindent tudsz, és az övét is el tudnád mondani, és még a kérdésre is tudnál válaszolni. Aztán leülsz. Talán fel se mersz nézni a papírodról, de mondod. Mondod, aztán egyszercsak közbeszólnak, hogy "köszönöm", de te még mondanád. Gyorsan válaszolsz a kérdésre... Itt is végeztél. Következik a történelem... A helyzet körübelül ugyanez, csak itt atlasz van, meg forrás... Aztán a választott tárgy. Mire ide eljutsz teljesen nyugodt vagy, és felpörgetnéd az időt, hogy te felelhess, mert már mennél haza. Már nem érdekel az egész, szinte szórakozás.... És kijössz a teremből. Kinn már várnak, és faggatnak a többiek, hogy milyen lett. Elmondod nekik. Eszel egy keveset, hiszen sokat ültél benn... Aztán elindulsz a nagyvilágba, és valahogy megpróbálod felfogni, hogy túl vagy rajta. Előtte elképzeldet, hogy milyen kő fog lepottyanni rólad, ha kijössz a teremből. De még sehol se tapasztalod azt a koppanást. Nincs semmi... Mintha nem fognád fel, hogy túl vagy rajta, hogy vége... Nincs megkönnyebbülés, nincs meg az a várt érzés... Csak telnek a napok. És megkapod a bizonyítványod. Vagy örülsz neki, vagy nem, de minden esetre ez már életed végéig elkísér... Hacsak nem vizsgázol újra, mondván megtetszett a rendszer... :)
