A világ összeomlik. Mindent elfed az üresség. Könnyekkel elmúlik a világ. Összeomlik, elfolyik, majd a tudatról is letörörjük, úgy, mint a könnyet az arcról. Csak lassan, csak nyugodtan.
Mindezt azért, hogy új világ születhessen ott, benn, minden kiindulópontján. Ott, ahol a dal születik. Lassan csírázik a világ. A burok elhal, leesik, hogy terebélyesedhessen az új. Mindent ledob magáról.
Az új világ születik. Születik, mert születnie kell. Várt ra sokáig minden érzés. Arra, hogy születhessen őbenne is. Mindenki várta. A régi olyan tökéletlen volt! Tele lyukakkal, melyen a fény vándorolt ki és be. Bezárkózott a világ. Most ez az új világ már nyit. Ad magából a többi ilyen kis világnak. Már nem a másik olyan világot keresi, amely hozzá illik. Erősödik. Túllépett ezen a e világ. Elfolyt a könnyekben három kereszt tövében. A görcsösség megszakadt. Az erő saját. Kicsi kicsi világocska, amely épülget saját erőt és a Lét erejét használva. Nem emberit. A világ életbenmaradásához kell/szükséges a folyamatos építés. Enélkül a világ rögtön pusztulni kezd. Pusztul a haszontalan pihenéstől, és a nempihenéstől, a mű-anyagoktól, a káros anyagoktól, mindentől. Pusztul attól, hogy nem épül. A kis csíra könnyen meghalhat. Mivel aprócska és gyökerei még nem fejlődtek ki, könnyen pusztulhat. Mikor már megerősödött kevés pusztulás akár hasznos is lehet. Lebontja azt, ami nem aktuális, és újat mutat helyette. Mikor erősebb már megáll szükség esetén a saját lábán. De fiatalkorában gyermekként gondozni kell. Gyermekként, ki bölcsebb gondozójánál, mégis szüksége van a táplálékra, a szeretetre, a gondoskodásra. Mikor válik felnőtté egy világ? Igazából soha, és születése pillanatában. Mint egy embernek neki is szüksége van folyamatos szeretetre, odafigyelésre. Míg gyerekként lassabban épül bele minden, gondosan megválogava, később már egy töredékből kiépíti azt, ami neki szükséges.
Mindez folytatódik addig, amíg egyszer össze nem omlik az egész világ, míg el nem folyik újra könnyekben, hogy egy újabb világ születhessen.
Világok jönnek, világok épülnek, világok omlanak össze. A körforgás addig tart, míg a fizikai világban része van az embernek. Ha nem lenne itt, akkor szükségetelen lenne az újabb és újabb egyre tökéletesebb világok építésére, mert akkor a belső világ tökéletes lenne, és nem lenne benne a fizikai ártalom, ami miatt csak lassan fejlődhet, épülhet.
Ha szükséges, hagyd, hogy összedőljön benned a világ, és engedj utat az újnak! Figyeld, mit tanít neked! Ő érted van, és nem te őérte...
Mindezt azért, hogy új világ születhessen ott, benn, minden kiindulópontján. Ott, ahol a dal születik. Lassan csírázik a világ. A burok elhal, leesik, hogy terebélyesedhessen az új. Mindent ledob magáról.
Az új világ születik. Születik, mert születnie kell. Várt ra sokáig minden érzés. Arra, hogy születhessen őbenne is. Mindenki várta. A régi olyan tökéletlen volt! Tele lyukakkal, melyen a fény vándorolt ki és be. Bezárkózott a világ. Most ez az új világ már nyit. Ad magából a többi ilyen kis világnak. Már nem a másik olyan világot keresi, amely hozzá illik. Erősödik. Túllépett ezen a e világ. Elfolyt a könnyekben három kereszt tövében. A görcsösség megszakadt. Az erő saját. Kicsi kicsi világocska, amely épülget saját erőt és a Lét erejét használva. Nem emberit. A világ életbenmaradásához kell/szükséges a folyamatos építés. Enélkül a világ rögtön pusztulni kezd. Pusztul a haszontalan pihenéstől, és a nempihenéstől, a mű-anyagoktól, a káros anyagoktól, mindentől. Pusztul attól, hogy nem épül. A kis csíra könnyen meghalhat. Mivel aprócska és gyökerei még nem fejlődtek ki, könnyen pusztulhat. Mikor már megerősödött kevés pusztulás akár hasznos is lehet. Lebontja azt, ami nem aktuális, és újat mutat helyette. Mikor erősebb már megáll szükség esetén a saját lábán. De fiatalkorában gyermekként gondozni kell. Gyermekként, ki bölcsebb gondozójánál, mégis szüksége van a táplálékra, a szeretetre, a gondoskodásra. Mikor válik felnőtté egy világ? Igazából soha, és születése pillanatában. Mint egy embernek neki is szüksége van folyamatos szeretetre, odafigyelésre. Míg gyerekként lassabban épül bele minden, gondosan megválogava, később már egy töredékből kiépíti azt, ami neki szükséges.
Mindez folytatódik addig, amíg egyszer össze nem omlik az egész világ, míg el nem folyik újra könnyekben, hogy egy újabb világ születhessen.
Világok jönnek, világok épülnek, világok omlanak össze. A körforgás addig tart, míg a fizikai világban része van az embernek. Ha nem lenne itt, akkor szükségetelen lenne az újabb és újabb egyre tökéletesebb világok építésére, mert akkor a belső világ tökéletes lenne, és nem lenne benne a fizikai ártalom, ami miatt csak lassan fejlődhet, épülhet.
Ha szükséges, hagyd, hogy összedőljön benned a világ, és engedj utat az újnak! Figyeld, mit tanít neked! Ő érted van, és nem te őérte...
Szeresd a világodat!
