gondolatok az égről a földön

álom és valóság. mi a különbség e kettő között?
nem találom közöttük a határt. valósabb álmom, mint az, amit tényleg megélek, és olyan álomszerű maga az élet. a sok dimenzió találkozásánál valahol ott vagyok én, és lépegetek mindenfele, de egyiknek sem adom oda magamat teljesen. így valóság lesz álom, álom lesz valóság, és a határ a kettő között, mi sokkal több kettőnél teljes egészében összemosódik. egyszerűen eltűnik.
van, hogy álmomban mondod el azt, hogy mi történt veled. mert nem volt bátorságod(?) az életben elmondani ezt. és reagálok rá ott, de utána az életben is. mert nem tudom, hogy én azt csak álmodtam. néha félek is emiatt. magam sem tudom, hogyan lehetséges ez. talán kiegyensúlyozottabb életet kellene élnem, rendszeresen aludni, és többet, és akkro nem folyna minden így össze. de az nem én lennék. akkor alszok, amikor éppen időm van rá. különben meg nem. volt időszak, mikor féltem elaludni. féltem álmaimtól. pedig rémálmom nagyon nagyon nagyon régóta nem volt. már több mint egy évtizede. de egyszerűen ami álmamimban történt arra késztetett, hogy ne akarjak aludni. alvásigényem néhány éve még olyan 12 óra volt naponta. úgy éreztem jól magamat. sikerült ezt ledolgoznom 3-6 órára. hétvégén, ha van időm, akkor van, hogy alszok 9 órát is, de általában annyit már nem tudok. nem megy.

ma....
kerestem valakit. folyamatosan csak őt. nem tudom mi van vele, hol van, és kerestem, de nem találtam. kértem valakit, hogy segítsen megtalálni. nagyon kérleltem. mindenemet beleadtam az egészbe. kértem Őt. nem találtam meg azt, akit kerestem (mindezek mellett remélem, hogy holnap, azaz már ma megtalálhatom) de helyette történt egy csoda.
most mondhatjuk azt, hogy csak álmodtam, és azélrt volt az egész. de álmomban is éber vagyok. az akkor körülvevő dolgokat nagyon jól meg tudom figyelni, és emlékszem álmaimra. így akkor ott abban a pillanatban valóságos lesz. és gyermekkkoromban (mostmár megint kezd visszatértni) hajlamos voltam olyat álmodni, ami később megtörtént. emlékeztem az álomra felszínesen, de nem volt semmi jelentősége. aztán abban a pillanatban, amikor ott voltam megint ugyanabban a helyzetben, akkor tudtam, mi lesz a következő lépés, mert emlékeztem még álmomra. (tegyük hozzá, nem nagyon tudtam ezzel az egésszel mit kezdeni akkoriban, így nem foglalkoztam vele egyáltalán. most, hogy újra megjelent ez a "képességem" kicsit komolyabban veszem, és tudatosabban. )
szóval az álom maga nem is lényeges. csak annyi, hogy lebegtem. éreztem, hogy a testem egyre könnyebb. aztán már nem nyomtam az ágyat. lábaim emelkedni kezdtek. aztán elérték a plafont, és én ott lebegtem fejjel lefelé. és beszélgettem önmagamban valakivel. nem kellettek a hangosan kimondott szavak, mert értette a gondolataimat, és én is értettem őt. van egy érzésem, hogy ki lehetett, de ezt inkább most nem írom le. gyönyörű érzés volt. a testem a játékszerem lett. vagy talán az övé? tudtam, hogy csak hagynom kell a testemet lebegni, és megteszi. olyan jó volt, hogy nem volt súlya! aztán akkor úgy, hogy talpaim a plafonon voltak elaludtam. álom az álomban. visszagondolva kiráz a hideg mindettől. nem elég a lebegés, deh még az álom is ami utána jött... szavakkal képtelen vagyok leírni. meg sem próbálom most. és ami dermesztő. mikor felébredtem, először nem itt, hanem lebegés közben ébredtem, visszafeküdtem az ágyra, elnehezült a testem, és akkor ébredtem fel itt is.
egyik álmom sem a mostani "idő"ben játszódott. mindekettő a jövőben. és nem ott, ahol éppen voltam.
miután felkeltem elég nehezen fogtam fel, hogy akkor mi is van. még mindig egy kicsit az álmok világában voltam. de vissza kellett térnem ide. és most, hoyg leírtam mindezt, visszatérek álmaim világába....
és nyitottan hagyon életemnek azt a kérdését, hogy álom vagy valóság?

áldott álmokat!