Így talán értitek, miért is nem írogatok mostanában ide. Ennél sokkal sokkal több van most bennem, mégis, kifejezhetetlen. Teljesen. Csak ülök, bámolom a monitort, bámulok ki az ablakon, és nincsenek szavak, nincsen semmi, ami igazán kifejezné azt, ami belül tombol, mardos. Elszáll minden a gondolatokkal, s hiába van egy egy sor, ami talán jó lenne a következő már nem passzol. A szavak még mindig nem barátaim, akármennyire mondjátok többen, hogy jól bánok velük. Még mindig túl távoliak...
Áldott napot. Kívánom, hogy néha, egy egy pillanatban éljétek át ugyanezt, ami most velem történik. Széttört teljesség, ami kívánja, hogy újra magára találjon...
