Mint a veszteség. Szavakkal kifejezhetelen. Csak érzed. Mardos belülről, és semmi nem marad a végén. Hiány. Mindennapi érzés mégis megszokhatatlan. Túlzottan fáj. Éget. Pedig ott sincsen. A nem-lét fájdalma.
A hiány a nem-lét érzése. Amikor ott van, s még sincsen. De miért érezhetünk hiányt, ha nem is létezik? Egyszerű. Kétségben élünk. Átadjuk magunkat a fizikai világ valójának, valótlanságának, hagyjuk, hogoy ez töltösön ki minket. Nem figyeljük a szellemet, a felsőbb tudatot, ami megmutatná, megmutathatná nekünk, hogy nincs is hiány, hiszen amit hiányolunk az ott van mellettünk folyamatosan.
A nem-lét érzése. A legnagyobb átverés. Önmagunk felé. Hiába érzed most a hiányt valósnak. Azért érzed így, mert megengedted magadnak az a luxust, hogy ne Őt figyeld, hogy kizárod őt magadból. Igazából ezt érzed. Azt, hogy nem Őrá figyelsz. Mással pótlod őt, de ez képtelenség... Figyelj Őrá, Őt lásd mindenben, és akkor nem fog hiányozni soha többé...
---
Szép gondolatok persze. És mi szülte őket bennem? A hiányérzet. Még szilveszterkor...
De úgy néz ki, hiába kaptam meg mindezt. Hiába ismertem fel. Hiszen ugyanúgy mondom, hogy "hiányzol". És sokszor érzem így. Bár ez a hiány talán csak annyit takar, hogy jobb lenne veled lenni ebben, s minden percben, mint azt csinálni, amit éppen...
