Még decemberben találtam rá a Magyar Teozófiai Társaság honlapjára (www.teozofia.hu)=itt, és sok érdekes dolgot olvastam itt. Mint mindannyian tudjátok engem különösképpen érdkelnek az ilyen dolgok. Így mikor megláttam a nyilvános előadások listáját elhatároztam, hogy bizony ott leszek rajtuk. Ez az elhatározásom tegnap délután kicsit megingott, de miután ennyit készültem rá, és miután annyira ígéretes volt a cím végülis beteljesítettem ma. Így hát gyorsan összekaptam magam, és 14:57kor nekiindultam a világnak macitlanul, de notisan. A vonatot elértem szerencsére, bár épphogy, de ez nem lényeg. Úgy néz ki, ez újabban szokásommá vált :P Vonaton szépen kicsomagol noti, és elkezdtem írogatni, javítgatni az eddigieket. Szépen is ment, örültem, hogy legalább vmi hasznossal töltöm az időmet, és nem csak bambulok ki a fejemből értelmetlenül. Aztán felszállt egy srác, és megkérdezte, hogy szabad-e a hely. Természetesen az volt. :) Utána már nem volt meg a nyugalmam, hogy csináljam a cuccaimat, mert mindig kérdezett valamit. Gyorsan kiderült, hogy nem magyar. (Engem vhogy mindig kiszúrnak...) Aztán notit végülis elraktam, hogy akkor beszélgessünk. És beszélgettünk Kelenföldig, mivel ő ott szállt le. Lehetett volna hosszabb is, mert 1 utcával lakott arréb az uticélomnál, de úgy éreztem, erre az előadásra még készülnöm kell lelkileg, amihez még idő kell. Amúgy is másfél órával hamarabb fenn leszek pesten. Egész jól eldumáltunk, bár érdekes volt, mivel most nekem kellett szavakat magyaráznom úgy, ahogyan a németek nekem magyaráztak még nyáron. Megfogott a nyitottsága. Ez az, amit a magyarokból hiányolok. Nem tudnak kötetlenül elbeszélgetni egy idegennel, vagy csak egyszerűen rámosolyogni. Ha van 3 szabad hely, akkor tuti, hogy azt választják, ami a legtávolabb van mindenkitől. Valahogy félünk egymástól. Nagyon nagyfokú a bizalmatlanság. De eddig bárki, akivel találkoztam, és mint "vendég" van itt nálunk nyitott. Múltkor az arabok (ők talán túlzottan is), aztán ott van a mostani perzsa srác (aki mondta a nevét, de hát a névmemóriám még mindig egyenlő a nullával), meg találkoztam ma egy némettel is, ő is tök jó fej volt, attól eltekintve, hogy a beszélgetésünk azzal kezdődött, hogy lereagáltam a "seisse" kifejezését... :) Velük jól el tudok dumálni, még ha a nyelv néha kicsit közénk is áll, és nehezebb. A magyarokkal viszont nincsen így. Minimális esetben kezdeményeznek beszélgetést, és ugyanígy kevésszer reagálnak. Egy-egy mosoly néha ott van, de ennél több nem igazán. Bezárkózott nép vagyunk, akik rejtegetjük magunkat a többiek elől. De miért?
Szóval felértem Pestre, leugrottam a Déliben, és valahogy eszembe jutott, hogy kicsit sétálok a Margit szigeten, mert az jó. Jónak jó, de hát vacsizni is kell, mert mire hazaérek... Akkor kellemest a hasznossal. Kimentem a Margit szigetre, előtte magamhoz vételeztem némi táplálékot, és a szigeten kinéztem magamnak egy nagyon jó helyet. Csodálatos volt. Ilyen romantikus vacsit el tudnék képzelni minden napra. Már csak egy gyertya hiányzott az egészből. Leücsörögtem a Dunához, azaz a kiépített partfal tetejére, ettem a kertész salimat :D XD , és bámultam, ahogy az eső fordozza a vízen a fényeket, mikor még meg-megcsillan a nap utolsó sugara. Csodálatos volt, teljesen idilli. Csendes volt, nyugodt, harmonikus. Csak ültem, és néztem. Alig akartam indulni, dehát idő volt... Elgondolkodtam azon, hogy maradok, és nézem tovább, de rájöttem, hogy az előadás 1 évben max 1x van, ezt a látványt pedig máskor is megtapasztalhatom. Így azzal az érzéssel, hogy pont elég felkeltem, és indultam vissza a vilihez. Előadás helyszínét kis kavarás után megtaláltam. Meglepődtem nagyon, de csak kellemesen. Családias hangulatú volt az egész, és ennek nagyon örültem. Mikor bementem mosolyogva, bár kicsit kételkedve fogadtak, hogy "ez meg ki?", de végülis megbarátkoztak a jelenlétemmel. Elvégre azért nyilvános előadás, hogy én is ott lehessek. Mikor még nem készült el, nekiálltam a mosolyról írni (ezt majd később ovlashatjátok), aztán mikor belelendültem megszólalt az előadó, hogy akkor kezdjük... :D Szóval elhalasztva. A zene gyógyító ereje volt az előadás címe, bár sokkal inkább szólt a zenéről ezoterikus szempontból. Csak egy fejezet volt az egészből a zene gyógyító ereje. De ennyi pont elég volt ahhoz, hogy tovább gondoljam a témát, hogy foglalkozzak vele. Nem szeretném részletezni itt, hogy miről is volt szó. Lenne mit, hiszen egészen új megvilágításból szemlélhetem a zenét, illetve rengeteg hasznos információhoz juthattam. Megérte felmenni Pestre, még ha fárasztó is, és mondhatni messze is van. De igazából nincs. 1,5 óra utazás egy ilyen előadásért, illetve a 300Ft belépő semmi. Ennél sokkal sokkal többet megér. Most már biztos vagyok benne, hogy megyek a következőre is, és az az utánira is. Egy valamit sajnálok, hogy tavaly még nem jártam ezekre az előadásokra. Akármennyire is csak egy keresztmetszetelt valami, mégis nagyon jó. Hiszen ad valami alapot ahhoz, hogy az ember tovább gondolja a dolgokat. Hogy felismerje őket önmagában. És ez az igazán fontos. Nem az, hogy mindent pontosan tudjak. Az majd a következő lépés. De mégis a belső tudás a legigazabb tudás. Ami néhány dolog felvillantásának hatására kerül előtérbe. Vitatkozni szabad. De én azt mondom, hogy a számunkra most elérhető legtisztább tudás a mentalitásból származik, és figyelnünk kell arra, hogy mivé lesz, amíg inkarnálódik...
Tudd, hogy te már tudod!
/ez a bejegyzés a vonaton íródott. 2 dolog kiegészítésként: nem rég mentek el mellettem azok az arabok, akik múltkor megtaláltak maguknak. A másik pedig az, hogy csodálatos ez után az előadás után komolyzenét hallani a vonaton. :) Valaki azt hallgat, nem is gyenge hangerővel. És elbűvölő... Tud valamit az illető. Talán a zene gyógyító erejéről, talán csak érzi, hogy neki most ez kell...
Majd talán egyszer én is érezni fogom... De addig még rengeteg mindent kell felismernem... :) /
És még egy kiegészítés. Mikor annyira hiányolom a mosolyokat, és figyelem az embereket hirtelen kaptam kettőt is. Sőt még haza is hozott vki, aki sokáig még csak nem is köszönt. Meglepő volt, és nagyon jól esett... :)
