gondolatok az égről a földön

Ha beindul a gépezet nincs megállás. Miért mondom ezt?
Lassanként magába nyel a gép, amit világnak hívnak. Elkezdtem az elvárásoknak élni. Egyre kisebb a "kilengésem". Idejét sem tudom, hogy mikor mentem utoljára úgy fel a Kálváriára, hogy felmegyek csak azért, hogy ott legyek. IT-eken is képes lennék az órámra nézni, hogy mennyi idő telt el, mennyi van még vissza.
Reggelente már nem is gondolkodok, minden csak a szokott rutin szerint zajlik. Délutánjaimba néha kerül egy kis színesítés, de nem sok. Soha nem hittem volna, hogy eljutok eddig. Valamiért mindig kivételnek éreztem magamat alóla. Még csak tenni sem próbálok most ellene. Belülről érzem, hogy kell valami állandóság, bár ezt másban szeretném megtalálni, nem a napok monotonitásában. Illetve pont abban, csak másképpen. Álmodozok az eljövendő változásról, és mégsem teszek érte semmit. Ellene viszont minden pillanatban. Most is, az által, hogy ülök a gép előtt, és nyomogatom a billentyűket...
Bedarál engem is a gép, ugyanaz leszek, mint mindenki, semmi különbség, semmi más, csak egy a sok közül egyéniség, egyediség nélkül. Elvesznek a belső értékek belőlem, amik valaha talán voltak, és minden a külső lesz, mint mindenki másnak. Megtanulok lassan alkalmazkodni.
Mostanság sokat látni engem nevetni. Egyre többet. Egészen könnyedén veszek mindent, majdhogynem könnyelmű vagyok... Szerintetek ez igaz? Szerintetek van ebben bármi igazság? Belülről valami felfoghatatlan űr húz magába, és lök ki magából folyamatosan, ami rengeteg fáradtságot okoz, rossz közérzetet, többször fizikai fájdalmat is... Kettősség, és nem egészség. Megosztottság. Ez van most bennem. És hiába mosolygok, hiába nevetek, hiába adok olyan képet magamról, hogy minden rendben, igenis van gáz. Nem is olyan kicsi... De a gép azt követeli tőlem, hogy nevessek, hogy ünnepélyes könnyedséggel lépjek át a napjaimon, a kudarcaimon, hogy felejtsem el, ki vagyok...
Egyre inkább meg is teszem.

Fogalmam sincs, hogy miért írtam le most mindezt... Jó lenne tudni. Egyszerűen ezen a késői órán (egy kellemes kajálás után, ami inkább kellemetlen volt, de megígértem majdnem, hogy eszek, ugyanis leszoktam róla) kitört belőlem...
Bocsássatok meg gyengeségemért!
Úgy érzem, rosszul döntöttem...