gondolatok az égről a földön

Fejfájás... :D
Talán furcsa, de örültem neki, hogy fáj a fejem. Ez jót jelent! Nem a szokványos fájdalomról van szó, valami túlvilágiról.
Mindig érzem ezt, ha valamit kapok. Mintha a testem így tiltakozna érzékeim fejlődése ellen. Egyedül talán tavaly adventi virrasztáson nem éreztem... De azóta tényleg mindig.
Pénteken suliban még teljesen tompa volt minden, és a 3. óra utántól valahogy egy volt barátom megjegyzése volt számomra minden. Másra nem is tudtam igazán odafigyelni.
Délután elmentem orvoshoz (csak papír kellett tőle) és ahogy beléptem a váróba a sok sok beteg gyerek közé hirtelen nagyom megerősödött a fejfájásom. Éreztem, amint leszívnak... Kellett nekik az energia, és én imádkoztam értük, és hagytam, hogy átáramoljon rajtam, próbáltam segíteni nekik, adni nekik... Sikerült is, némelyikükön kifejezetten éreztem ezt. Leguggoltam, és ekkor odatotyogott hozzám egy kisgyerek. Kicsi volt még, épphogy csak egyedül sétált, és nagyon nagy kék szemei voltak. Mikor először belenéztem, tudtam(hogy honnan, miből, nem tudom. Csak tudtam..). Ő kristálygyermek. Sokáig néztünk egymás szemébe. Voltnuk, és a világ nem volt körülöttünk. Ekkor valahonnan belülről egy hangot éreztem "köszönöm"... Ne kérdezzétek, hogyan, stb... csak úgy volt az egész. Ekkor gondolatban arra koncentráltam, hogy ő tudja meg válaszomat "tied. vedd el, add tovább!" Éreztem, hogy velem van. Örök volt a pillanat, ami alatt mindez lejátszódott. Nekem, neki örök, másoknak alig 1 perc... Végül lehunyta a szemét, "köszönöm/rendben van" kifejezéssel, és továbbment. Volt egy lázas kissrác (olyan 5 év körüli) alig másfél méterre tőlem. Odament hozzá, és megérintette. Anyuja rászólt, de végül hagyta. Szinte láttam, hogy energiát ad az 5 éves gyereknek. A többiek nem nagyon vették észre, de a gyerek az érintéstől kezdve kicsit aktívabb lett. Persze nem gyógyult meg, és hasonlók, mert fizikailag beteg maradt, ellenben jobban viselte lelkileg a fizikai hatásokat...

Ifi... 5tök volt előtte, így nem értem oda kezdésre. Kriszti a karácsonyi műsorhoz olvasott szövegeket. Sokat néztem rá, és ahogy néztem egyre inkább fájt a fejem. Nagyon... A szemeim is. Tudtam, valahogy a látással lesz kapcsolatban a fejfájásom oka. Nem is kellett sokat várnom, megtaláltam. Néztem Krisztit, és az eddiginél sokkal sokkal tisztábban láttam az auráját. Hihetetlen volt. Így még szinte soha...
Zöld foltok, amik kis odafigyelés után szépen a személyekhez vándorolnak (többen ültek egymás mellett), odakapcsolódnak, kitisztulnak, és egyéniek leszenk... Mikor elkezdtem figyelni más csakrákhoz tartozó auraszínekre, jelenségekre, azokat is láttam (eddig még ennyire se) bár nem olyan tisztán...

Kimerülve értem haza... Egyszerűen elfáradtam. Minden lépés az úton nagyon elfáraszt fizikailag. Reggel felkeltett anyum, és nem tudtam visszaaludni... Ilyen kevésszer van. Valamiért képtelen voltam rá. Nekiláttam teendőimnek, és végül mikor az Az ember tragédiáját ovlastam akkor aludtam el... Fura, bár még az elején vagyok, értem. Elvileg elsőre senki nem értheti. Mélyen vannak benne a dolgok, néha részeket 2x olvasok, mégis értem. Túl sok volt nekem ez, ami ért, így végül elaludtam közben, álom nélkül, aztán jó 4 óra múlva keltem fel...
Gondolkodom azon, hogy holnap túrázni menjek e a többiekkel, vagy IT-re, bár nem értem miért gondolkodom, ez eldöntött kérdés... :)