Az egész valamikor csütörtökön kezdődött az előző bejegyzéssel, és sok mással. Szerdán lelkileg nagyon mély ponton voltam. Sokat olvastam este, legfőképpen verseket. Lélek gyöngyeim felszínre törtek közben. Elalvás előtt meghallgattam, csináltam egy meditációs gyakroltatot, aminek a címe "a test energiafeltöltése légzéssel" végigcsináltam, és utána aludtam el. Nem tudtam, hogy képes leszek e rá, de képes voltam. Csütörtökön reggel úgy keltem, ahogy remléni sem mertem. Teljesen magamtól, teljesen időben (még az ébresztő előtt, mert abba bele van már számítva a "még 5 perc"), köszönettel. Sokszor ébredek fel úgy, hogy bennem van a "köszönöm érzés". Mégis más volt. Előző nap teljes káosz, Dani még rám is szólt hittanon, hogy ne legyek ennyire szomorú. Erre felkelek másnap és teljes boldogság. Rengeteg energia volt bennem reggel, mindenbe úgy vetettem bele magamat. Órákon jelentkeztem, töriken szószóló voltam (4ből 3on, mert a 4en nem kellett), mindezt nyíltnapon... Délutánra elfáradtam, de Zene, aztán meg egy barátom adott némi energiát. Így történt az, hogy este fél 9ig palacsintát sütöttem itthon. Ki akartam menni Kálváriára, de valahogy már nem volt rá energiám. Az a sok jó, ami aznap ért leszívta az energiámat teljesen, így kis msn, és némi meditáció után bedőltem az ágyba, mert péntekre kipihent akartam lenni. Tudtam, éreztem, nagy nap lesz. És azzá tettem....
Reggel amolyan minden, ami szokásos. Egészen a 3. óráig. Hittant nem Dani tartotta, hanem egy Peruban születtett ember, akinek csak fonetikusan tudom leírni a nevét, nézzétek el... Szóval Hájme... Beléptem a tánterembe, és olyan jó volt. Óra közben nagyon figyeltem rá. Mindenhogyan. Rengeteg nagyon érdekes dolgot mondott az életükről, vallásukról. Sok mindenben találtam meg önmagamat, azt, hogy sokkal igazibb amit ők tesznek. Valósabb az egész. A kultúrájuknak ez a része, főleg az irányok, Isten megjelenése. TÓB. De figyeltem őt is. A koronája. Olyan csodálatos volt! :) Meg mindene. Soha nem láttam még ilyen tisztán aurát, mint ahogy ott a táncteremben ülve, ZenÉLjét hallgatva... Csak egy pillanat volt talán, de a legszebb pillanat. A következő néhány iskolaira szinte teljesen kimaradt...
Délután újra Hájme, csak kicsit másképp. Szintén nagyon jó volt, nagyrész ifisekkel együtt. Annyi pozitív rezgés volt ott akkor a táncteremben. A végén tanított nekünk táncokat. A tánc végénél nem bírtam tovább. Enniy jót, ami ostromolt nem tudtam befogadni, átengedni. Túl sok volt. Szokásos fizikai tünetekben mutatta meg magát ez mindenkinek. Hájme különben gyógyító. Kérdezte, hogy segíthet e, de nem tudtam neki elmondani. Összeszedtem magamat, és Daninak odaadtam egy könyvet. Átöleltem. Nem tudtam nem sírni. Megkérdezte, hogy miért sírok. "mert minden annyira jó"... Sokáig öleltem. Volt egy válasza, ami újabb könnyeket vegyített a többihez. " egyszer talán én is visszatérek majd"... Egyszerre sírtam fájdalmamban és örömömben. Annyira jó volt minden, TÓB, és annyira fájt Dani... Sokáig öleltem, de elérkezett az elengedés pillanata. Kicsit álltam még, és rájöttem lélekcseppjeim ki akarnak törni. Kabát, minden nélkül kimentem, sétáltam egy kicsit a kőkúti udvárán, és megcsörgettem Árpit. Nem is számítottam rá, hogy visszahív, de megtette, szinte azonnal. 21 perc beszélgetés. Közben felettem a csillagos ég minden színében, a hideg nem hűtött. Könnyeim csak csak elálltak olyan 10 perc után. Sok mindent elmondtam neki, de nem mindent. Ami számomra nagyon nagy lépés... Kimondtam: úgy érzem, egy év után a saját lábamon állok. Persze nem pont ezekkel a szavakkal, a lényeg ez volt. És számomra ez tényleg nagyon nagy mérföldkő... Végre kezdek egyedül megerősödni, és megérteni a dolgokat. Kezdek magammal is foglalkozni, de nem egoizmusból, hanem azért, mert másoknak csak akkor adhatok, ha magamat megjavítom előtte. Kezd minden egyenesbe jönni. Talán hosszú ehhez egy év, de meggyőződésem, hogy nagyon is rövid. Mostanra értettem csak meg igazán Sólymot. De ez egy másik történet... Még valami. Talán tényleg segítettem Árpinak. Ezt nem tudom... Tényleg nem...
Miután kellőképpen lefagyott a kezem visszamentem. Mézeskalácsot sütöttünk. Rengeteg holdacskát szaggattam ki. Katával, Mártival nagyjából Hájméék közelében voltunk végig. :)
Aztán utána meg díszítettem. Nem számoltam mennyit, sokat. Kitartóan, az utolsó darabig...
Jó volt ilyeneket csinálni. A díszítésnél nem gondolkodtam, csak jöttek a vonalak. Egész este nem gondolkodtam már többet. Minden csak úgy jött. Mikor Hájme elköszönt átöleltem. Olyan jó volt...
Minden olyan jó volt. Bár olvasni alig tudtam már este, (amikor összeolvastuk a szövegeket), de ez más kérdés. Majd jól megtanulok angyalka lenni és hirtelen megjelenni :P
Hazajöttem, kicsit gépeztem, valahogy úgy éreztem, még be kell kapcsolnom... És tényleg kellett.
Aztán szó szerint bedőltem az ágyamba. Még az imámat is álmomban fejeztem be...
Egy szóval TÓB.
Sokat, rengeteget kaptam tegnap. Kívánnám azt, hogy minden nap legyen ilyen, de nem kívánom, mert nem lenne időm feldolgozni, kipihenni... Ez a mai napom feladata....
Reggel amolyan minden, ami szokásos. Egészen a 3. óráig. Hittant nem Dani tartotta, hanem egy Peruban születtett ember, akinek csak fonetikusan tudom leírni a nevét, nézzétek el... Szóval Hájme... Beléptem a tánterembe, és olyan jó volt. Óra közben nagyon figyeltem rá. Mindenhogyan. Rengeteg nagyon érdekes dolgot mondott az életükről, vallásukról. Sok mindenben találtam meg önmagamat, azt, hogy sokkal igazibb amit ők tesznek. Valósabb az egész. A kultúrájuknak ez a része, főleg az irányok, Isten megjelenése. TÓB. De figyeltem őt is. A koronája. Olyan csodálatos volt! :) Meg mindene. Soha nem láttam még ilyen tisztán aurát, mint ahogy ott a táncteremben ülve, ZenÉLjét hallgatva... Csak egy pillanat volt talán, de a legszebb pillanat. A következő néhány iskolaira szinte teljesen kimaradt...
Délután újra Hájme, csak kicsit másképp. Szintén nagyon jó volt, nagyrész ifisekkel együtt. Annyi pozitív rezgés volt ott akkor a táncteremben. A végén tanított nekünk táncokat. A tánc végénél nem bírtam tovább. Enniy jót, ami ostromolt nem tudtam befogadni, átengedni. Túl sok volt. Szokásos fizikai tünetekben mutatta meg magát ez mindenkinek. Hájme különben gyógyító. Kérdezte, hogy segíthet e, de nem tudtam neki elmondani. Összeszedtem magamat, és Daninak odaadtam egy könyvet. Átöleltem. Nem tudtam nem sírni. Megkérdezte, hogy miért sírok. "mert minden annyira jó"... Sokáig öleltem. Volt egy válasza, ami újabb könnyeket vegyített a többihez. " egyszer talán én is visszatérek majd"... Egyszerre sírtam fájdalmamban és örömömben. Annyira jó volt minden, TÓB, és annyira fájt Dani... Sokáig öleltem, de elérkezett az elengedés pillanata. Kicsit álltam még, és rájöttem lélekcseppjeim ki akarnak törni. Kabát, minden nélkül kimentem, sétáltam egy kicsit a kőkúti udvárán, és megcsörgettem Árpit. Nem is számítottam rá, hogy visszahív, de megtette, szinte azonnal. 21 perc beszélgetés. Közben felettem a csillagos ég minden színében, a hideg nem hűtött. Könnyeim csak csak elálltak olyan 10 perc után. Sok mindent elmondtam neki, de nem mindent. Ami számomra nagyon nagy lépés... Kimondtam: úgy érzem, egy év után a saját lábamon állok. Persze nem pont ezekkel a szavakkal, a lényeg ez volt. És számomra ez tényleg nagyon nagy mérföldkő... Végre kezdek egyedül megerősödni, és megérteni a dolgokat. Kezdek magammal is foglalkozni, de nem egoizmusból, hanem azért, mert másoknak csak akkor adhatok, ha magamat megjavítom előtte. Kezd minden egyenesbe jönni. Talán hosszú ehhez egy év, de meggyőződésem, hogy nagyon is rövid. Mostanra értettem csak meg igazán Sólymot. De ez egy másik történet... Még valami. Talán tényleg segítettem Árpinak. Ezt nem tudom... Tényleg nem...
Miután kellőképpen lefagyott a kezem visszamentem. Mézeskalácsot sütöttünk. Rengeteg holdacskát szaggattam ki. Katával, Mártival nagyjából Hájméék közelében voltunk végig. :)
Aztán utána meg díszítettem. Nem számoltam mennyit, sokat. Kitartóan, az utolsó darabig...
Jó volt ilyeneket csinálni. A díszítésnél nem gondolkodtam, csak jöttek a vonalak. Egész este nem gondolkodtam már többet. Minden csak úgy jött. Mikor Hájme elköszönt átöleltem. Olyan jó volt...
Minden olyan jó volt. Bár olvasni alig tudtam már este, (amikor összeolvastuk a szövegeket), de ez más kérdés. Majd jól megtanulok angyalka lenni és hirtelen megjelenni :P
Hazajöttem, kicsit gépeztem, valahogy úgy éreztem, még be kell kapcsolnom... És tényleg kellett.
Aztán szó szerint bedőltem az ágyamba. Még az imámat is álmomban fejeztem be...
Egy szóval TÓB.
Sokat, rengeteget kaptam tegnap. Kívánnám azt, hogy minden nap legyen ilyen, de nem kívánom, mert nem lenne időm feldolgozni, kipihenni... Ez a mai napom feladata....
