nézz őrültnek, nem zavar, akkor is az maradok, aki vagyok...
gondolatok az égről a földön
Szemetesládám. Igen, ez a blog a szemetesládám. Amit nem tudok senkinek elmondani, vagy nem akarok, mert nincs a közelemben senki, aki megérthetné, azt leírom ide, könnyítek magamon. Néha az indulat szüli a szavakat, máskor a fájdalom vagy a boldogság. Egy egy pillanatot ovlashatsz életemből, létemből, gondolataimból.
Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám!
Nagyon nagyon szeretem ezt a mesét, mindenkinek csak ajánlani tudom. Kis koromban láttam először, és azóta sokszor és sokszor, és újra, és újra. Megunhatatlan. De tényleg. Itt van a kedvenc (és kb fő) dalom belőle, legfőként a vége, ami a szívembe ágyazta magát. Osztálykiránduláson (az elmúlt 4 napban) végig ezt énekelgettem, így hát most ti is megkapjátok, csak kicsit szebben :D Jó szórakozást, mesézést! jah, és mint minden mese, ha sokszor megnézed, ez is kinyílik előtted. Nagyon...
Itt a szöveg a videóhoz:
Benned ég a szikra s bár kinn sötét az éj, a szíved gyújtja lángra és árad ránk a fény. Szerteszéled sok csúf rém, szertefoszlik a sötét a bűverő, mit szíved rejt, ezernyi hanggal árad szét. Megtelik dalunkkal a lég, földerül hallatán az ég! Elszáll a bú, a gond a szíved öröm töltse el vidáman nézz az égre fel és énekeld a dalt! Nem kell hősnek lenned csak őrizd ezt a fényt, hogy dallá váljon benned és űzze el az éjt!
"Messze kinn a Galaxis Nyugati Spirálkarjának soha fel nem térképezett, isten háta mögötti zugában található egy sehol sem jegyzett sárga nap. Durván Kilencvenmillió mérföldre tõle kering egy tökéletesen jelentéktelen, kékeszöld bolygócska, melynek majomtól eredõ civilizációja oly döbbenetesen primitív, hogy a kvarcórát még mindig pompás dolognak tartja. Ez a bolygó a következõ problémával küzd - vagy inkább küzdött: az ott élõk többsége ideje nagy részében boldogtalan volt. Számos megoldást javasoltak a probléma gyógyítására, ezek azonban többnyire zöld és piros hasú papírok mozgásához kapcsolódtak, ami meglepõ, hiszen végül is nem a színes papírok voltak boldogtalanok. Így hát fennmaradt a probléma: jókora tömegek voltak elkeseredve, és sokan közülük nyomorúságosan érezték magukat, még azok is, akiknek volt kvarcórájuk. Többen mindinkább úgy vélték, hogy kár volt lejönni a fáról. Mások egyenesen azt állították, hogy felmenni is kár volt rá, jobb lett volna, ha ki se bújnak az óceánból."
részlet Douglas Adams: Galaxis Útikalauz Stopposoknak című könyvéből
Sajnos nincsen túl sok időm, ami pedig van, azt javarészt alvással töltöm. Szóval mostanság ne nagyon várjatok tőlem semmit, se itt, se személyesen. És nem meglepődni, ha kicsit furcsán viselkedek. Nem könnyűek most a napok, és talán még nehezebbek lesznek. Nagy bennem a kűzdelem, és nagy a világban. Én állok vesztésre. Lehet, hogy csak pihennem kellene egy kicsit, de sajnos nincs arra se nagyon időm. Mikor alvásról van szó, összecsuklok, és bármit csinálok egyre kevésbé pihentető ez az egész... Az emberekkel szemben is másként viselkedek. Ezért előre elnézést kérek mindenkitől. Próbálom összeszedni magam, és menteni, ami még menthető, de nem tudom mi lesz a vége. Azon se nagyon csodálkozzatok, ha nem nagyon beszélek. Egyre közelebb vagyok a teljes szótlanság állapotához (írni azonban annál inkább). Ebben csak a szóbeli vizsgák lesznek gázosak, de hát ez van... Majdcsak megoldom, ha meg nem, max lesz 2 vagy 3 buktás vizsgám, igazából már nem nagyon érdekel az egész...
legyetek jók, meg minden hasonló!
ui. megint nem azt írtam, amit szerettem volna. szétcsúsztam. asszem teljesen. eredetileg vmi olyasmit akartam, hogy kedvem lenne kitörni, és hisztizni egy sort, hogy nem akarom ezt az egészet, és ehelyett magamba fojtok mindent, aminek egyre súlyosabb az ára, mégsem változtatok a helyzeten. Ha spontán elsírom magamat, vagy bármi hasonló, akkor az csak ennek a megnyilvánulása. Meg persze a végtelen magánynak, ami bennem él... És ami ellen egyre kevesebbet tehetek. Jó lenne otthon lenni végre. De próbálom tartani még magamat. Próbálom...
"Hitem az élethez benned feszül Imádlak kívül, belül, Áldozatul mit hozzak? Napokat, csillagokat? Ysmered már gyarló lelkem Zokogva kérlek, ne hagyj el egnem Oda értem, ahonnan indultam, de vajon nélküled? Látom szenvedsz, és én is veled!"
Tőled kaptam, s nem adtam érte semmit. Mégis megfogalmaztad az érzéseimet. Örülök neki, hogy még bírod. De valamit tudnod kell. Én egész életemben várni fogok rád, mert nekem más nem kell. Ha most ebben az életben ellöksz magadtól, akkor a következőben jövök majd el érted. Remélem, adsz egy esélyt. De ha nem, akkor nem. Kín minden nem veled töltött perc, és kín az egész életem nélküled, de ha neked ez kell, vállalom. Érted. Értünk. Köszönöm, hogy megfogalmaztad akkor, amit én most nem tudok szavakba foglalni. Légy áldás áldásom! még mindig nagyon szeretlek... nagyon.... remélnytelenül
"Nekem az egyetlen mondanivalóm, bármily kis tárgyat is sikerül megragadnom, az, hogy meghalok. Végtelenül lenézem azokat az írókat, akiknek más mondanivalójuk is van (...) émelyeg a gyomrom, ha korlátoltságukra gondolok”
"Csak az él, aki minden pillanatban kész a halálra. Aki elkészült a halálra, az elkészült az életre is"
A kisdiák buzgón tanult. Sorra vette a rendhagyó igéket, átismételte a ragozást, a hajtogatást. Majd a mondattant lapozta föl. Különös figyelmet fordított a mondathangsúly című fejezetre, amelyet eddig nem tudott kitűnőre, csak jóra. Azután becsukta a könyvet, és másikat vett elő.
Megint neki akart fogni a szorgos munkának, amikor halk lépteket hallott a háta mögött. Hátranézett. Egy szép szőke leány ment arra, a diák - aki mégse volt annyira kicsiny, hogy egy leány szépségét meg ne tudta volna becsülni - megnézve a leányt, így szólt magában:
- Szép egy leány!
De tanulni kellett, mert másnapra a tanár nagy felelést helyezett kilátásba, és ő nem törődött többé a szőke leánnyal.
Egy másik könyvet is áttanult, és éppen a harmadikba akart belekezdeni, mikor megint meglátta a szőke leányt. A szobából kifelé osont az ismeretlen leány, és a keze tele volt rablott holmival. A kezében volt a fiú kis puskája, órája - a legdrágább kincse -, ólomkatonái és más ilyen értékes dolgok. A fiú sokkal jobban szerette a puskáját, az óráját és ólomkatonáit, mintsem azokat csak úgy odaadta volna. Utánairamodott a leánynak, ki a lépcsőkön lefelé iparkodott. Megfogta és rákiáltott:
- Tolvaj, tolvaj!
A leány ránézett gyönyörű kék szemeivel, de erre a fiú ereiben megdermedt a vér.
A kékek amik teljesen készen vannak, A zöld, amin még csiszolni kell (kb fele van meg) és a fekete aminek még neki sem álltam...
sajnos begépelni nincs időm, energiám, azért rajta leszek, h megpróbáljam. Így csak beszkennelve tudom elküldeni a kézzel írott tételeket (előre mondom, hogy vázlatosak, de minden benne van ami kell, csak a kerítőszöveg nincs!). Ahol választható, hogy miről beszélsz, ott aláhúzással jelöltem, hogy mit választottam...
Ennél többet nem tudok értetek tenni, bocsánat!
Írjatok a felhovandor@gmaill.com címre és kb egy napon belül elküldöm nektek a tételeket! felelősséget értük nem vállalok, szóval ha valami nagy baromságot találtok (ami persze elvileg nincsen bennük) akkor szóljatok!
Az évvégi vizsga irodalom tételei (Jutka néni csoportja)
1. Mutassa be a szimbolista látásmódot a 19/2. sz világirodalmának egy költőjén keresztül! (nálam: Mallarmé) 2. Milyen realista jegyeket talál Flaubert Bovaryné c. regényében? 3. Hogyan ábrázolja Gogol a Csinovnyik figuráját A köpönyeg c. regényében? 4. Mutassa be Tolsztoj világát és a fejlődő emberi lelket az Ivan Iljics halála c. nagynovella alapján! 5. Fejtse ki, hogyan érvényesül a lélektani realizmus Dosztojevszkij Bűn és Bűnhődés c. regényében! 6. Mutassa be az analitikus (szimbolista), vagy a drámaiatlan drámát! 7. Tekintse át Az ember tragédiája történeti színeiben megjelenő eszméket! 8. Jellemezze Az ember tragédiája három főszereplőjét 9. Mutassa be Mikszáth parasztjait a Tót atyafiak és a Jó palócok kötet 1-1 novellája alapján! Térjen ki a természet szerepére is az írói üzenet közvetítésében! 10. Avantgard jegyek és költői magatartás Kassák A ló meghal... c. költeményében 11. Mutassa be Ady Endre Új versek c. kötetét, különös tekintettel a költő Ugar szemléletére! 12. Mutassa be Ady és Léda kapcsolatának történetét szabadon választott versek alapján! 13. Fejtse ki Ady háborúval kapcsolatos nézeteit az Emlékezés egy nyár-éjszakára, Mag hó alatt, Eltévedt lovas és Ember az embertelenségben c. versek alapján! 14. Beszéljen Móricz dszentriábrázolásáról az Úri muri vagy a Rokonok c. regény alapján! 15. Mutassa be a költői én és a világ kapcsolatának változását Babits pályája során! 16. Értelmezze a Jónás könyve c. elbeszélő költeményt! 17. Kísérje végig a gyermek motívumot Kosztolányi D. lírájában! 18. Mutassa be a mélylélektan hatását Kosztolányi Édes Anna c. regényében! 19. Impresszionista hatások Juhász Gyula és Tóth Árpád lírájában!
Év végi matek tételek, fogalmak, feladatok
I. Tételek 1. Ha x>0, y>0, a>0, és a nemegyenlő 0. akkor a alapú logx+y = a alapú logx + a alapú logy 2. Szinusztétel + mikor alkalmazható 3. Koszinusztétel + mikor alkalmazható 4. A háromszög súlypontjainak koordinátái 5. A P0(x0;y0)ponton átmenő n(A;B) normálvektorú egyenes egyenlete: Ax+By=Ax0+By0, ahol az egyenes futópontjűnak a koordinátái (x,y) 6. az y tengelyű, origón tengelypontú parabola egyenlete y=1/(2p)xx
II. Fogalmak 1. A hatvány fogalma természetes szám, negatív egész szám, nulla és törtkitevő esetén 2. Az exponenciális függvény és tulajdonságai 3. A logaritmus 4. A logaritmusfüggvény 5. Páros és páratlan függvény 6. Vektorfelbontás 7. Vektorok skaláris szorzata és tulajdonságai 8. Két egyenes párhuzamosságának, illetve merőlegességének feltétele 9. A kör. A kör és a másodfokú egyenlet kapcsolata 10. A parabola. Parabolapontok szerkesztése 11. A permutáció, permutációk száma, ismétléses permutáció 12. A variációk, ismétléses variációk, minkét esetben azok száma 13. A kombinációk és azok száma 14. A gráf, él, egyszerű gráf, fokszám, összefüggő gráf, fa, kör 15. Eseménytér, eseményalgebra, valószínűség számítás klasszikus modellje, gyakoriság, relatív gyakoriság 16. A valószínűség matematikai fogalma
... holnapután elutazom. El kell mennem. Nem, ez így nem igaz. Egyszerűen elmegyek innen. Nem bírom tovább ezt a feszültséget, ami körülvesz, s ezt a reménytelenséget. hova megyek? Még magam sem tudom. Soha nem láttam még azt a helyet, és talán nem is fogom többé. S miért pont holnapután? Még vagy néhány dolog, amit el kell intéznem. Néhány apróság. Néhány köszönés. Ott van például Ő. Szeretném őt magammal vinni, de ide nem jöhet velem. Egyedül kell mennem. Senki nem kísérhet el. Olyan jó lenne a karjai között utazni! Szeretném, ha egyszerre lépnénk át a küszöböt. Szeretném. De nem tehetem. Még várnia kell. Ő még itt lehet. Nekem holnap utaznom kell. Utaznom messze, az ismeretlenbe. Egyedül. Ő egyszer majd utánam jön, hogy újra együtt lehessünk, hogy szerelemmel csókolhassuk meg egymást, hogy a szeretet legyen az ölelésünk... Hiányozni fogsz. Remélem utazásom nem tépi fel oly' régi sebeidet. Ígérem, lelkemben néha visszajövök hozzád, ha már igazán megtanultam, hogyan tegyem. Visszajövök. Veszek jegyet visszafelé is, ígérem. Ha túl sokat változom ne ilyedj meg, inkább ölelj magadhoz, és érezni fogod, hogy én vagyok az. Tudni fogod. Csak tőled szeretnék elbúcsúzni. Sok ember van még, de arra nincs már időm. Holnapután utazom. Talán írhatnék egy levelet. Vagy nem tudom. Mit írhatnék abban a levélben? "Köszönöm, hogy voltatok, most megyek"? de ennél még talán az is jobb lenne, ha nem írnék semmit. Mert ha írnék, akkor két nap is kevés lenne rá. Hiszen írnék én a természetről, a feladatomról, tesó hiányáról, arról, hogy hogyan telt el az elmúlt 18 év, Kéksólyomról, a repülésekről, a szeretetről, a szivárványról, a szeretetről, aa földre hulló esőcseppről, az iskoláról, a zenéről, a hangokról, az írásról, a lélekcseppekről, mindenről. Mindenről, ami én vagyok, ami nekem fontos. Legalább egy könyvet írnék mindebből, de két nap alatt képtelen vagyok erre. Bocsánat. De szeretném a maradék időmet vele tölteni. Vele. Hiába vagyok az, aki vagyok, az utolsó perceben mindenki megmutatja önmagát. Látjátok? Belőlem már csak az önzőség maradt meg, semmi más. Látjátok? Egész életem csak önzés. Csak próbáltam leplezni. Holnapután magam miatt utazom. Mert félek, mert nem bírom. De félek az utazástól is. Félek nagyon. Nem maradhatok? Maradhatnék, de egyszer úgy is el kell utaznom. Hát akkor megteszem most. Holnapután utazom. Tudjátok miért? Érzitek? Vagy fel sem fogtátok soha? Nem tudom... Nem láttam rajtatok. Hiszen ti voltatok azok, akik kényszerítettetek erre az utazásra. szabályosan belefojtottatok az utazás gondolatába. Nem hagytok kilátást. Csak az utazást. Magam miatt, de értetek utazom. Talán jobb lesz ez így nektek. Remélem segítek ezzel. Utazom. Látjátok, mennyire félek? Hiszen vár rám az ismeretlen, az, hol még senki sem járt. Látjátok, hogy félek? Csak írok, írok, s próbálom húzni a megmaradt kevéske időmet. Félek bizony. Nagyon. S bár most úgy tűnik, hogy nem, de hiányozni fogtok nagyon. Ígérem, gondolok majd rátok. Holnapután utazom. Bőröndöm mégis még mindig üresen tátog, s várja, hogy bepakoljak végre. De nem fogok. Erre az utazásra nem vihetek magammal semmit. Pedig már listát is írtam arról, hogy mit rakjak be a táskámba. De nem vihetek magammal senkit, semmit. Egyedül kell mennem, felemelt fejjel, mint aki háborúból menekül. Hiszen én is azt teszem. Menekülök ebből a harci zónából, ahol szinte minden ütközet vesztese én vagyok. Túl sok volt már a veszteség ahhoz, hogy megnyerhessem a csatát. Pedig bizony szeretnék győztesként, felemelt fejjel, lassú léptekkel távozni a hadszíntérről. De nekem nem ez jutott. Csupán a kűzdelmek veszteseként, félelemtől felemelt fekkel vonulhatok el. Előreszegezett pillantással, futva, mint még senki sem, nehogy hátranézzek, és ittmaradjak. Hiszen holnapután mennem kell. Nem szólalt meg még a kürt, mely a csata végét jelzi, nem karolt át senki, és segített fel a földről, de akkor is mennem kell. Talán mikor legközelebb visszajövök távozhatok innen felemelt fejjel, a végső csata győzteseként... Talán, hiszen semmi nem biztos. Talán... Holnapután elutazom. Elmegyek innen messze. Ha megengeditek. Ha felmutattok bármit, amiért érdemes ittmaradnom, ígérem maradok. Lehet, hogy mégsem utazom, hiszen félek nagyon. Félelmemben gyökeret ereszt lábam, és nem tudok mozdulni. Mégis mennem kell. Elmegyek. Csak egy ölelés tarthat vissza. Egy ölelés, amelyben biztonságban érzem magamat. Ha ő átölel, és megkér, hogy maradjak, nem utazom. Itt maradok, hogy veletek legyek még egy kicsit. Még a végső csatát meg nem nyerem. Ölelj át kérlek, ölelj át. Hogy biztonságban érezhessem magamat, hogy ne féljek... Kérlek... Mert holnapután elutazom. S nekem maradnod kell, hiszem emlékszel. Liliom. Várnod kell majd rám. Enged el, ölelj magadhoz! És bocsáss meg, kérlek. Kísérj el az állomásig, s ölelj, ölelj addig, mígcsak el nem utazom. Ne felejtsd el, holnapután utazom. Szoríts magadhoz, szoríts magadhoz erősen, kérlek, szoríts, ölelj, adj biztonságot... kérlek. Mert holnapután elutazom. Messze, s mégmesszebb. Oda, honnan még senki nem jött vissza. De én visszajövök hozzád, mert megígértem. S tudod. Ha megígérem, akkor teljesítem. Nem ígérem, hogy holnapután elutazom. Mert te még itt tarthatsz. Félek, nagyon félek. Sötét van, pés fázom. Nem bírom tovább. Ezért holnapután elutazom. Ha elengedsz...
Így búcsúzott Liliom, aki holnapután elutazott a fényességbe. Bizonyára mostanra már találkozott Tesóval, kit minden percében hiányolt. Örüljünk, hogy elmehetett. Hiszen hite, álmai és a megváltása teljesült ezzel... Azóta is virágzik a liliom, mit a domb aljába, emlékére ültettek...
nem fenyegetés. nem kérés. csak egy válasz a másidőben egy másidőben lévő dologra... -- ébredj fel, és erősítsd meg a többieket, akik halódóban vannak. (Jelenések 3, 2)
ui. bocsáss meg, hogy ide kiraktam ezt, de ez is hozzám tartozik...
Ma nőtt a kezemre egy új karkötő... Talán nem értitek, miért kell ennek egy külön bejegyzés, de bizony kell. Sokkal sokkal több jelentése van, mint akárki gondolhatná, és sokkal sokkal több dolog következhet belőle, minthogy gondolhatnám... Szóval mától eggyel több karkötő...
először is szeretném ajánlani mindenkinek az ! www.irastudo.fw.hu weboldalt, ahol rengeteg érdekes dolgot olvashattok, ráadásul rovással, ami szerintem egy nagyon jó gyakorlási lehetőség.
Szóval adott egy szombat reggel, amikor nem szeretnék felkelni. Nagyon ellenemre volt a kelés, Márk keltett már vagy harmadszor, mire végülis felkeltem azzal a gondolattal, hogy nem megyek el, mert minek... úgy is esélytelen az egész... Végülis ahogy reggeliztem, meg szedtem magamat rendbe szépen lassan megérett bennem az, hogy talán tényleg jó lesz, meg minden ilyesmi.... Szóval a végén szépen beültem az autóba azzal a tudattal, hogy nagyon nem tettem meg mindent. Készülni nem nagyon készültem erre az egészre, 13 oldalt olvastam, és hát a fizika jegyzeteimet rovással írom már mióta (ez igazából csak a tanár idegesítését szolgálja...:P) Szóval a végén Móron egy kis keverés után odaértünk. Mikor benéztünk az ajtón ismerős emberke állt ott, ez valahogy már megnyugtatóan hatott, és valahogy úgy, hogy talán megérte mégiscsak eljönni. Egyébként egy napfényes, gyönyörű szombati napról van szó... A főszervező kinn állt az iskola ajtajában, egy nagyon jó ember. Igazából az önbizalmam elment, de akkor már mindegy volt. Kis várakozás után megnyitó, azután pedig még a csajokkal ültünk a teremben, és dumáltunk. Jó volt. Egyébként ők a szentendrei ref. gimiből jöttek a versenyre. Olyan háromnegyed óra múlva következett a verseny tényleges kezdése, az olvasás... Hát paráztam nagyon, mert tudtam, hogy nem megy. Végülis egész jól ment, hibátlanra sikerült, csak kb második osztályos szinten olvastam :D Aztán 45 perc az írásbeli. Épphogy be tudtam fejezni, és át tudtam nézni. Ha nem nézem át, akkor elég sok hibám maradt volna, pl. n és o nem volt mindig egyértelmű, vagy pl. s-t írtam g helyett... de átnéztem, átjavítottam, és amikor kellett beadtam. Aztán jött a várakozás az eredményhirdetésre. Addig anyummal megnéztük mórt. Van egy tök jó parkjuk. Annyira szép és hangulatos! És az alapján annyi mindent ki lehetne hozni az itthoni kastélyparkból... De ehhez kicsit más emberek kellenének odaföntre, na mindegy. Aztán visszamentünk, néztünk baranta bemutatót, utána meg szépen lassan visszaszivárogtunk a suliba. Vártunk a folyosón, dumáltunk, meg ilyenek, és egyszer csak kijött néhány zsűritag, hogy keresnek 3 középiskolást (jah, a versenyen csak sorszámunk volt, szóval akkor még ők sem tudták, hogy kit)... aztán jobban elkezdték őket keresni, és mint kiderült, a 38as is benne van... (ez voltam én :D ) tudtam, hogy mit jelent ez, mégpedig összrovást, mert ugyanolyan pontszámunk lett, azaz mindannyiunknak három hibája lett addig, mint utólag megtudtam. Hát nagyon nagyon beparáztam, mert nemtudtam, hogy hányadik helyért kűzdünk, és hogy nekik hogy megy. Kicsit megnyugtatott, hogy összrovást kellett latin betűre átírni, és nem fordítva. annyira remegtem, miközben írtam, hogy szinte eldobtam a tollat. Időre ment, meg hibátlanságra, meg minden ilyesmire az egész. Még sietnem is kellett, és egy szó eléggé nehezen ment, de a végén rájöttem mi is az. Aztán akkor nagy megkönnyebbüléssel mondtam, hogy "kész". Nah ekkor kezdtem csak el igazán remegni. Igazából tudtam, hogy jó, mivel különben értelmetlen lett volna a mondat, vagy valami, és nekem egy teljesen értelmes mondat jött ki. Átnézték, és azt mondták, hogy jó, csak egy szócsere. (Hát igen, amit elsőre nem tudtam szót kihagytam, és rossz sorba írtam be véletlenül utána :$). Megnézték a többiekét, egyikük egy évszámot tudott csak, a másik lány pedig semmit nem írt. Elkezdtem megnyugodni, de még jó fél óráig eltartott a remegés abbahagyása, közben pedig a lányoknak magyaráztam az összrovás rejltelmeit. Mint kiderült nem ismerték, szóval nem tudtak mit kezdeni a feladattal. Sajnos. Így kicsit érvénytelennek érzem az egészet, de ez van... Mindenesetre jó érzékük van hozzá, mivel ahogy elmondtam nekik, máramennyire telt tőlem egész jól tudták olvasni a mondatot... Aztán akkor ki a teremből, elmondtam anyumnak mindezt, és még jó félóra várakozás... Végre: eredményhirdetés... kezdték az alsósok kihirdetésével, aztán felsősök, aztán mi. Mikor kihívták az egyik összrovásos lányt harmadiknak akkor esett le, hogy basszus, akkor én ezt megnyertem... És tényleg. Annyira örültem annak, hogy nem maradtam otthon reggel. Tök jó nap volt, még akkor is az lett volna, ha nem így jövök haza, így viszont méginkább... Végre valami sikerült ebben az életben. Ez egyébként azt jelenti, hogy megyek a Kárpát-Medencei Rovásíró Verseny és Találkozóra jun. 21-én, Pestre. Bár ezen még gondolkodom, mert pont akkor van REND, de majd csak meglátjuk, mi sül ki belőle :D Szóval elmentem, megnyertem... hazajöttem, olvastam, és kaptam egy pohár málnabort bátyótól, aztán meg kávéztunk egy nagyot a csajokkal, fiukkal, és hazajöttem 4 környékén, és nem tudtam kimenni gáborhoz a korábbi busszal, mert egyszerűen a lábamon se álltam még fél hatkor... szóval mentem a kilencessel, és vele voltam egy tök jó délelőttöt... Nagyon jóra sikeredett az a hétvége, és hát ennél talán nem is kell nekem soha több... (Na de azért juniusba lesz remélem... ! :D:D:D )
Mielőtt bárki is nem így gondolná, el kell mondanom, hogy Mátraháza nagyon nagyon jó volt, tele volt élményekkel. Élveztem és kész. Mondjuk végig volt egy erős hiányérzetem, amit Gáborom biztosított nekem, és így nem volt az igazi, de a mostanihoz képest asszem ez már semmi sem volt. Ha tudtam várni másfél évet, akkor nem ezen a néhány napon fog múlni, és már pont eléggé megnyugtató a tudat, hogy ő van nekem. Ennél több nem szükséges. (persze élvezném, ha lenne, de a semminél sokkal sokkal több már ez is, szóval ennek is örülni kell és kész...) Viszont az egymásra találás közben történt valami, ami bennem nagyon nagyon régóta bennem volt... Nehéz ezt szavakba önteni, főleg hitelesen, de meg kell tennem, mert megígértem, és hát tudjátok, hogy állok az ígéretekkel. Mátraházán ahogy együtt voltam ismét az ifisekkel, közöttük egész nap, meg velük, stb. meg kellett bennem fogalmazódnia annak, ami már rég megfogalmazódott bennem, legfőképp kecskeméten, aztán meg tagyoson (és emiatt nem mentem igazából Őrségbe), ez pedig az idegenségem. Nem tudom jobban megfogalmazni, ezért kérlek bocsássatok meg. Akármennyit vagyok közöttük (közöttetek) még mindig idegennek érzem magamat. Egy kicsi szigetecskének a tengerben, ami nem képes belemerülni a tengerbe, pedig a tenger mossa a partjait, de ő csak ellenáll, mert nem ő lenne az, aki a tengerbe merül. Így vagyok én még mindig idegen az ifitengerben, aholis minden ember egy egy külön csepp, és valami csodálatosat alkotnak együtt. A mátraházi napok ebben csak megerősítettek, s próbáltam tartani magamat, próbáltam én maradni, és kűzdeni ez ellen a tudat ellen, de hazafelé a buszon már annyira ki voltam merülve lelkileg, hogy nem ment tovább... Így történt, hogy egyedül ültem, és összegömbölyödtem, próbáltam elbújni magam elől, és a felismerés elől... Nehéz volt megnyugodnom, igazából nem is sikerült. Egy idő után sikerült megszabadulnom a könnyeim kínjától, de csak még rosszabb lett, hiszen bennem forrott tovább minden miközben körülöttem mindenki tök jól elvolt. Rosszabb pillanataimban képes vagyok csak magamra figyelni, és magamat tenni a világ központjába. Hát akkor is sikerült... Persze csak gondolatban, de valahogy irigyeltem mindenki mást, akinek normális élete van. Sokszor legszívesebben visszadobnám azt a feladatot, amit azzal kaptam, hogy megszülettem, hogy ilyennek születtem, amilyen vagyok, amilyen lehetek. Nagyon sokszor szeretnék elmenekülni innen, és egyre inkább, de mostmár kezd meglenni az az önuralmam, hogy ittmaradjak, és összekaparjam magamat, és folytassam...
és hogy miért nem járok ifire, holott eddig nem lettem volna hajlandó kihagyni egy ifit sem? túlzottan fájt ez a felismerés, túlzottan fájt, ahogy megéltem mindezt... őszintén szólva gyávaságból, félelemből nem járok. És főként gyengeségből. Nem szeretném mégegyszer ezt végigélni, talán még rosszabbul, mint most. (Mindannak ellenére, hogy minden pillanatban ezt élem meg...) Félek attól, hogy újra és újra fel kell ismernem ezt. Persze szeretek velük lenni, de féltem magamat tőlük. Talán többet kapnék, sőt biztos, hogy többet kapnék, mint amit veszthetek, de ...
és hogy miért nem próbálok meg inkább elmerülni a tengerben, mint mindenki más? mert nem megy. próbálom én, próbálom midnen pillanatban, de egyszerűen nem akar sikerülni. Rengeteg órám, percem, napom, hetem megfeszített munkám volt az, amit ráfordítottam erre. Próbáltam minden eszközzel, de sehogy nem megy. :( Tényleg nem. Ennyi telik tőlem, a határokat már rég kibővítettem, de még mindig nem eléggé. Igazából mióta elveszítettem bátyómat azóta magányos vagyok/voltam. Illetve most már nem, mert ott van nekem Gábor, és ő segít abban, hogy ne legyek magányos... ő az egyetlen gyógyszerem erre...
remélem megértitek, de tudom, hogy igazán soha nem fogjátok tudni megérteni... bocsássatok meg
Sokszor néztem a könyvjelzőt, amin az áll "blog". Rá kéne kattintani. Néha rá is nyomtam, de addig valahogy sehogy nem jutottam el, hogy írjak is. Hát bizony sajnos ez van. Nem tudom, ti hogy vagytok vele. Pedig bőven lett volna miről írnom. pl. még mátraházával is tartozom, és azzal, hogy mi történt velem hazaúton, miért nem járok mostanság ifire, stb vagy vegyük csak a rovásversenyt... szép beszámoló lehetne, akárcsak az egy héttel későbbi halászteleki verseny, vagy a nyitott kapuk két napja, aztán az irodalmi teadélutánunk, a sok sok csodálatos élmény, vagy egyszerűen csak egy keddi vezetés, vagy a faültetés vegyes érzései... Annyi mindent írhatnék le, egyszerűen felfoghatatlan. Minden pillanatban történik valami írnivaló, mégis csak áll a blog, és nem történik rajta semmi. Őszintén nem tudom, van e értelme blogot írnom, olvassa e ezt bárki is, de magamnak mindneféleképpen használ, szóval voltaképp van értelme, akármennyire is ideje lenne keresnem valami más kifejezőeszközt... Most asszem csak ennyi, mert megyek tovább (egy ideje igencsak állandó rohanásban vagyok), de remélem sikerül egy egy mondatban legalább kifejtenem legközelebb a fentieket, meg még sok sok mindent. Nem ígérem, hogy rendszeresebb blogíró leszek, de azért megpróbálom. Köszönöm a kitartást! Jóéjt!
Úgy látszik, a tavasz nem tesz jót a blogoknak. Most szinte mindenkié megrekedt egy kicsit, (mármint baráti körömben szinte mindnekié), de talán nem is baj ez így. Tavasz van, legalább nem punnyadunk addig se a gép előtt, amíg e néhány sort begépeljük, hanem mászkálunk mindenfele, és jól érezzük magunkat. Jobbik esetben. Rosszabbik esetben, csakúgy nincs hangulatunk blogot írni, vagy időnk, elszántságunk nincsen rá. Rám mindkettő jellemző. Kicsit be volt sűrítve az elmúlt 2 hetem, de őszintén szólva rengetegszer lett volna alkalmam blogot írni, gondoltam is rá, csak valahogy elmaradozott mindig. Nem volt meg hozzá a kellő lelki erő. Úgy néz ki a blogok így viselik a tavaszt...
Ami leginkább lenni akarok. Ha egyszer azt mondaná valaki: Megsajnáltam a bánatodat, Hitetlenségedet, háborgásodat, S neked adom mi legdrágább neked: A sorsodat, az önéletedet. Neked adom a teremtésedet. Akkor azt mondanám: legyek erő, A végtelenség örök ereje, Aki nem néz hátra, csak előre, S nem hallja a múlt idők zenéjét. Legyek az őskor mitikus gigásza, Aki számára nincsen vég, határ, Hogy két karommal a világot rázzam, S a hitemet, az igazságomat Belesüvöltsem, belekiabáljam; Eszme legyek, kirobbanásra kész, Szent Géniusz, hatalmas és merész, Aki előtt a végtelen szabad! Erő legyek, kiben nem él az álom, Ki győzni tudjon Olimposz-csatákon, Kiben jövendő nagy világok élnek, Ki a babonának és hitetlenségnek Kiszúrja titokzatos Küklopsz-szemét. Erő legyek, nagy alkotó erő, Romboló, világokat teremtő, Kinek lelkében eszme-lángok égnek, S nem fél a Halál sötét szellemének Bátran, büszkén a szemébe nézni. Erő legyek: jövő ködébe látó, Erő legyek: nagy eszmékért csatázó, Zengjem a ködös mindenségen át, Egy új teremtés király-himnuszát! S ha egyszer majd az idő műhelyéből Jőnek tüzesebb világ-hajnalok, Tudjam, hogy élek, dalolok, vagyok! Szeretném, ha egyszer az lehetnék, Ami igazán lenni akarok.
Egyszer, nem is olyan messze innen egy barna tetős házacskában élt egy lány... Gimnáziumi éveit töltötte éppen, azok közül is az elsőt. Igaz nem volt mindennapi az élete. Kicsit mindig is kilógott a sorból, és ahogy cseperedett egyre jobban zavarta mindez... Barátait nem találta az új környezetben, családját egyre távolabb tartotta magától. Az arc, mely mindig mosolygott hirtelen borongós lett, és könnyekkel áztatott. A puha kéz megtelt sebekkel, s a szív a vér ízével. Teltek a napok, s ő egyre magányosabbá vált. Sehogy nem találta a kiutat, azt az utat, mely visszaadja mosolya valódiságát, nevetésének örömét. Elveszett az útkeresésben, élte mindennapjait, melyek egyre szörnyűbbek lettek... Napra nap telt, hétre hét, s lelke egyre kisebb darabokra törött szét. Különös tudat uralta elméjét, s mindennél magasztosabban tisztelte a Halált, megváltóját... Néhányan észrevették furcsa viselkedését, vérszomjas mosolyát, könnyektől vörös szemét, de legtöbben elfordultak. Volt, aki mellette maradt, s bizony nagyon sokat segített is neki, mégsem tudott kiutat mutatni, talán azért, mert a lány nem is szeretett volna kijutni ebből. Élvezte a helyzetet, mindene megvolt. Megvolt a boldogsága, igaz különös formán, megvolt a megváltója, megvolt a hite, s megvolt mindene, ami kellett. Soha nem érdekelte igazán, hogy a világ hogyan vélekedik őróla, így hát most sem tette... Így telt el fél év, mígnem egy napon... Egy napon valami furcsa történt életében. Olyan, amire nem számított. Egy rejtélyes idegen felhívta telefonon, megbeszéltek egy találkozót. Fura volt a helyzet, mégis vonzó. Nem tudta igazán mit tegyen, de élvezte a helyzetet, már a telefonbeszélgetéskor is, mivel valahogy furcsán dobbant meg a szíve... Tél volt ekkor, jégbontó hava, s a tájat mindenfelé 20 cm-es hó fedte. A környéken a vizek erősen befagytak. Csodálatos volt mindez. Csodálatos volt, ahogy mindezt felfedezték ketten együtt, miközben egyre mélyebben ismerték meg egymást... Mikor a nap már lement a rejtélyes idegennek el kellett hagynia a városkát, de ígéretett tett, hogy újra jön. Jött is. Szegény lány alig bírta kivárni, hiszen ismeretlenül is érezte, hogy miért dobbant meg olyan furcsán a szíve... Van egy hely, amit e lány nagyon szeret. Bánatában, örömében mindig oda jár. Mivel teljesen megbízott ebben a már nem idegen idegenben megmutatta neki e helyet. S ott, a három kereszt tövében belső harcok közepette, mikor az idő már épp elrepülni látszott elhangzott az az egyszerű, szívből szóló szó, mely megváltoztatta a világot. A szó lassan elhagyta a "herceg" száját, s útra kelt, hogy megtegye azt az utat, mely hosszabb, mint a galaxisokat összekötő út, vagy mint bármi elképzelt út. A hideg némaságot törte meg hirtelen a szó, melyben óriási erő lakozott, mégis lágyan ölelte át a szíveket, s temette magába a lelkeket. A tél egy pillanatra megolvadt, s a keresztről mosolyogtak a megfeszítettek. A világ szebbik, egyetlen arcát mutatta e fiúnak, s lánynak. Mikor elérte a lány szívét a szó, mely szívből szól szívnek, szíve ugyanúgy felelt. "szeretlek". E két kimondott szó, az összekulcsolódott kezek, az egymásba fonódó testek mindent megváltoztattak. Eltűnt a fiú, mint rejtélyes idegen, s eltűnt a lány, mint kisvárosi lányka. Ketten egyek lettek, a lelkeik összekapcsolódtak, s így együtt várt rájuk a világ. Örökre. Eggyé váltak, a két testben lakozó két lélek egy lett... Így eggyen éltek békességben, s nem telt el nap, hogy ne látták volna egymást, hogy át ne ölelték volna egymást, hiszen két fél, aki ismeri másik felét nehezen bírja egészség nélkül... Teltek a napok, hónapok, s egyre csak teltek. Boldogságban, szerelemben, egységben... Ezekről a napokról egyesével is lehetne mesét írni, ezért most nem mesélem el őket... Mégis egy napon valami elromlott. Valami beleavatkozott az egységbe, s kétség lett belőle. Szerelmüket megtámadta a kétség, s a lányka bizony gyengének bizonyult, s menekült a fiú elől, e kétség elől, ezért megszakították a fizikai kapcsolatot. A világ bizony nem volt kegyes velük, nem hagyta nyugodni lelkeiket. A fiú ugyan eltűnt, így az ő története egy másik mese, mégis adódott egy hét, amit egy helyen kellett tölteniük. A lány életének talán egyik legnehezebb hete volt e hét. A nagy madár lábainál, akkor mikor elhagyta mindenki, látni mindent, és érezni, érezni a kínt, a megbontott egység kínját... Eltűnt végleg a boldog csillogás szeméből, s csak a szürkeség, a megtört fény csillant néha szemeiben a könnyfüggöny mögött... Eltelt a nyár szépen lassan, s a lány bánatában más fiúkhoz fordult. Remélte, hogy kitörlik szívéből végleg az a rejtélyes idegent, s megszabadulhat tőle... Akárhogy próbálta, nem sikerült. Szívét rabul ejtette a semmiből jövő idegen, aki egyszercsak felbukkant, és földöntúli boldogsággal ajándékozta meg őt... Teltek az órák, napok, hetek. Hónapokká folytak össze, jött egy fiú, aztán mennie kellett, hiszen e félnek nem ő volt a párja. Nagyon jól tudta ezt a lány is, ezért lassanként feladta. Egyszer egy véletlen folytán mégis összetalálkozott a régi idegen és a lány. Úra egymásra találtak, s megint övék lett volna a világ. Ám erre a lány nem volt felkészülve, s így néhány hét leforgása alatt megintcsak szét kellett szakadniuk. Összetört. Lélekben teljesen összetört a lány. Nem tudta, hogy merre tovább, mi legyen, hiszen túlzottan is érezte annak az ici pici részének a hiányát, melyet véglegesen is rabulejtett az az emlékekben sem szürkölő ismeretlen idegen, ki közelebb került hozzá, mint bárki bármikor előtte. Lassan teltek a napok, s végtelenül egyedül. Mikor kiláballt a kezdeti nehézségekből, s újra visszakerült az iskola megszokott közegébe furcsa változásokon ment keresztül e lány.
Elég régóta nem írtam ide. Nem mondom, hogy van/volt oka, de azért mégis egy kicsi... És hogy mi történt közben? Hát... Akkor szépen sorjában a teljesség teljes igénye nélkül...
Jégbontó havának 20. napján betöltöttem a 18-at... Hát nagykorú lettem, szóval jajj de jó nekem. Igazából nem volt túl jó napom, mivel telihold volt, és ez rám mindig elég rossz hatással van, meg fáradt is voltam nagyon, de azért suliban, meg délután tök felvidítottak a többiek. Rengeteg kedvességet, szeretet kaptam mindenkitől. Egyszerűen hihetetlen. A halacska, a két torta, a süti, az ötkermaci... Annyira jó volt! Meg persze a telefonhívások, hogy nem feledkeztek el erről... :) Tényleg jól esett. Azoktól, akik komolyan gondolták a "Boldog szülinapot", mert volt olyan, aki nem igazán. Egy ilyen megjegyzés hatására írtam ezt a füzetecskémbe: "Boldog szülinapot!" Hányszor hallottam már ezt a szókapcsolatot. Tele van vele minden, mint az összes többi "boldog" kezdetű mondással, amit most, a 21. században érzések nélkül kapunk. Sokszor talán még a szemébe se nézel annak, akinek ezt kívánod, csak mondod, mert úgy szokás... Így illik. Megszokások. Tényleg szeretnéd, hogy boldog legyen az, akinek ezt kívánod? Gondoltál már vlaha arra, hogy valamivel segítesz neki boldognak lenni? Gondoltad már szívbúl, hogy legyen boldog? Mindez persze nem az én dolgom... Csak egyvalami: megkérni téged arra, hogy amikor azt mondod "Boldog karácsonyt, /Új évet, /bármit akkor szívből kívánj boldogságot, és ne szavakkal..." este pedig menéztem a Holdfogyatkozást. Hiába voltam nagyon fáradt, tudtam, hogyha mindez a szülinapomon történik, ráadásul azon a hajnalon, amikor átlépek a 9-be, akkor az nem véletlen. Gyönyörű volt, annyi tény. Szerencsém volt, mert látszott a szobaablakomból. Gondolkodtam, hogy kimegyek a dombra, de végülis itthonról néztem... Pénteken ifi, ami nagyon jó volt, és kaptam néhány új dolgot, azaz, hogy sikerült a szavak nélküli kommunikáció, legalábbis egy irányba biztosan... Visszafelé fogalmam sincs, mert akitől kaptam mindezt, vele még nem sikerült azóta se beszélnem... szombaton pedig túra a Pilisben. Hát jó volt, csak kicsi betegségem döntött le egyszer a lábamról... Valamit kezdenem kellene vele, mert hát ez így sehogy sem állapot... Fell prédikálószéken is koptattam a grafitot kicsi füzetecském lapjain, mégpedig így: "Sokszor úgy érzem összeroskadok... Fel a hegyre, fel a hegyre... Én és az aszthmám...
Istenem! Tudom, tanítasz. De add kérlek, hogy észrevehessem, megérthesem tanításodat. Nem értelek. Nem értelek. Prbóálok Rád figyelni miközben a testem "levegőt" kiált. Próbálok figyelni. De nem értem. Érzem testi korlátomat, amit egyre átlépek, majd kifulladok. Korlát. Talán pont erre tanítasz? Meg akarod velem ismertetni korlátaimat? vagy csak egyszerűen rámutatni, hogy maradjak már nyugton? Nem értelek Istenem, nem értelek! Kérlek, segíts! Segíts, hogy értselek... Amíg nem tudom miért van mindez, nem tudok mit tenni, Istenem! Taníts, vagy ölj meg, de ne hagyj kétségekben, kérlek! Kérlek taníts!Kérlek taníts! Adj egy jelet kérlek Mutasd meg önmagad Kérlek taníts!Kérlek taníts! Mutasd meg önmagad Mondd el mit kérsz tőlem Kérlek taníts!Kérlek taníts! Mondd el mit kérsz tőlem Mutasd meg önmagad Kérlek taníts!Kérlek taníts! Mutasd meg önmagad Adj egy jelet kérlek Kérlek taníts!Kérlek taníts!"
Este utána még megettük a tortámat, amiről majd ha megkapom a képeket, teszek fel, mert világnyertes, ahogy kinézett :D Vasárnap ha jól emlékszem nem nagyon törént semmi. A következő hét nyugodtan, amolyan rutinosan telt el, csak a vége volt érdekes... Pénteken nem mentem ifire, hanem Antival sétáltam egyet. Jól esett. Jó volt beszélgetni vele, csak olyan fáradt voltam... :( Illetve még valami. Ettől a sétától beszélgetéstől sokat vártam, hogy önmagamban változik valami, de rá kellett jönnöm, hogy nem megy.
Aztán szombat, aznap szép vihar volt, tényleg szép volt, és megint bizonyított a természet, szóval mi, emberek elbújhatunk. Este Márkkal sétáltam. Beszélgettünk, bár nem tudom. Ő mindig vegyes érzéseket kelt bennem.
Utána nem nagyon történt semmi érdemleges. A napok rohannak, és énis rohanok velük... Illetve történt, de az megérdemel egy új bejegyzést... Itt van még néhány gondolat szerdáról: "csak az hibázhat, aki csinál valamit. De minden hiba előbbre vihet. Ha úgy szemléled. Ha úgy értelmezed. Hibázz nyugodtan, csak tudj tanulni a hibáidból. Ennél több nem kell. Nem kell jónak lenned, hibátlannak, nem kell hibák nélkül élned, ne is élj hibák nélkül, hiszen akkor lasabban jársz, kevesebbet tanulsz. Tudj úgy hibázni, hogy közben tanulsz, tanuld hibáid segítségével a jót. Figyeld meg hibáidat, tanulj belőlük, vidd tovább magaddal mindazt, amire a hibád tanuított, s így teljesedsz lépésről lépésre, hibáról hibára..."
Most meg be happy van, hogy miért, azt majd a köv. bejegyzésben...
Holnap elmehetsz, De ma még itt vagy... Felkelt már a Nap, Elmúlt a pirkadat Ragyogott a hajnal Mosolygott a Nap Délre hágott Völgybe szállt A horizontig szeretett Megállt ott egy percre Bíborrá varázsolt mindent Utat engedett a Holdnak Mosolya még szívedben Üzenete cseng gondolatodban Holnap elmehetsz, De ma még itt vagy...
