gondolatok az égről a földön

mikor ezeket a sorokat írom, az Úr 2007. évében, napisten havának 18. napján, délután 6 óra előtt néhány perccel a Kálvária dombon melegít a nap, kellemesen fúj a szél, érzem az erőt magamban. megkondult a templom harangja, mégis mintha gyengébb lenne, mint máskor, mintha reménytelenség, kűzdelem, erőtlenség lenne szavában. vagy mindezt pusztán én képzelem így?

bár már belekezdtem mégis még midnig nehét feladat igazán belekezdeni az írásba. olyan távoli innen midnen. az előbb még idilli volt a hangulat, most már zord. a szép tépi a fákat, a lapokat próbálja kiszakítani a füzetből, amibe írok, a kutyák szüntelen ugatnak, a madarak minha harcolnának egymással, az autók zúgása is egészen felerősödött.

ahohz, hogy a kép teljesebb legyen (tudom a teljes kép elérhetetlen, az még nekem sem állt össze teljesen) a múltban kell kezdenem mindent.

már kora gyermekkoromban megismertem a kitaszítottság érzését. az óvodában 2 barátom volt összesen, és ők sem voltak igaz barátaim. a többiek szinte szóba sem álltak velem (nem rajtam múlt, tényleg... már akkor is megpróbáltam), illetve sokszor én nem tudtam beszélegetni velük. nem értettek meg, hiába voltam ugyanúgy 4 éves, mint ők. mintha felnőttesebben gondolkodtam volna. (mindez lehet attól is, ahogy a családom gondolja, hogy nem bántak velem soha gyerekként. az ő szemszögükből megfelelő ez. de visszagondolva most már tudom, hogy nem erről van / volt szó...)
mikor iskolába kerültem olyan dolgokat tapasztaltam, amit előtte nem nagyon. harmadikos koromra sikerült beilleszkednem. nem volt egyszerű, de végül sikerült... sokáig nem is nagyon történt semmi érdemlegesebb az életemben. aztán olyan 12 éves koromban felmerült bennem az öngyilkosság gondolata. akkor még nem úgy, hogy "jó, akkor most megteszem" hanem mint a jövőm célja. onnantról kezdve a halálomért éltem. erről akkoriban csak egy ember tudott. nem volt semmi külső jele az egésznek, belső viszont annál több. rengeteget gondolkodtam a halálról, és egyre vonzóbb lett... nem teljesen tudatosan mindenkit eltávolítottam a környezetemből.eleinte lassan, majd egyre gyorsabban történt mindez. ekkoriban még szinte semmit nem tudtam önmagamról. mikor kollégista lettem még inkább magamra maradtam. ekkorra megismertem az igazi fájdalmat, a magányt. nem voltak barátaim, senki. ott voltam Sporonban egyedül. nem viseltem jól, valami mindig visszahúzott Tatára, bár nem tudtam mi, mert a családomtól már egészen elidegenedtem ekkorra....
az egyedüllét a folyamatos otthonkeresés, a kudarcok fokozták a fájdalmat bennem, ami a végén már szinte uralkodott rajtam. z embergyűlölet ebben az időben nagyon elhatalmasodott bennem. gyűlöltem midnen embert, és önmagamat is. azért, amit teszünk, amit tettünk. a természet kifosztásáért, megsemmisítéséért. azért, mert nem ismerjük a szeretetet. mert nem tudunk semmit. azért mert egyszerűen gyarlók vagyunk.
egyszer Konversation órán elkezdtem kaparni a kezemet. senki nem figyelt rám, aminek akkor nagyon nagyon örültem. ahogy kapartam a kezemet ott akkor rájöttem valamire, ami egy új korszak nyitányát jelentette az életemben....

(eddig tart a kálvárián írt áttekintés... és életem első szakasza... bár nem szeretek ilyen korlátokat állítani)

"észre kell venned, hogy minden teremtmények ezen a földön azt kellene tennie, amire vágyik, úgy kellene élnie, ahogy a legjobban esik neki. Ez természetesen lehetetlen, de akarattal nem szabad rontanunk a helyzetükön, csupa önös érdekbõl, vagy csak azért, mert azt hisszük valakirõl, hogy jobban tudjuk, mi kell neki, mint õ maga!"

"az élet nem más, mint változás.
Attól él valami, hogy változik, mert a halálnak az egyik legalapvetõbb tulajdonsága a végtelenség, változatlanság. Így, amíg változik valami, vagy valaki, addig mondhatjuk azt, hogy életben van."

"ha az út szabad, menj előre! a valós értékek útján"

(a fenti idézetek a Harry Potter és a varázslók háborúja c. könyvből vannak, épp úgy, mint az előző bejegyzésben szereplő)

" a világ tágas, barátom, és tele van fájdalommal, de örömmel is. a előbbi tart téged a növekedés ösvényén, a második pedig segít elviselni az utat"
(R. A. Salvatore - Sojourn (menedék) )

" semmi sem égeti úgy a szívet, mint az üresség, ha valamit, valakit elveszítünk, mielőtt igazán ráébrednénk, mennyit jelentett nekünk."
(R. A. Salvatore - Homeland)

"a rang e nép nagy ellensége, amely önnön hatalmuk korlátozása korlátlan hataloméhségükben"
(R. A. Salvatore-Homeland)

"A sötétség kapui kifelé nyílnak
Bejutni rajtuk nem fogsz egyhamar
Hiába kulcs, erőszak, fortély
Csak az léphet át, aki bejutni nem akar"
(Omega)

"nem kell hősnek lenned, csak őrizd ezt a fényt, hogy dallá váljon benned, és űzze el az éjt"
(a hercegnő és a koboldok c. rajzfilm dalából)

"ez bolondság, mert sikere nem lesz, nem lehet, de épp ezért ártalom sem lehet belőle"
(Kossuth Lajos)

"azt, aki a másikat elhagyja lője főbe a legközelebbi"
(Madarász László)

"úgy lesz egyre több, ha adod, és kapod. halld meg, és add tovább!"
(a Happy Feet c. rajzfilmből)

"Kereslek néptelen utakon,De csak a semmi vár.Dörögve zúgnak a betonon Lánctalpas éjszakák.Falakról bámul az unalom Csak a csend szól rámCsillagok hullnak,Születnek újak És Te messze jársz...
Zöld csillag, kihunyt az égen,A csónak partot ért Hideg csendben fekete minden,Legyen az álmod, legyen az álmod szép."
(P.box- a zöld a bíbor és a fekete (részlet))

" a barátság, amely a végéhez ér, el sem kezdődött igazán"
(P. Syrus)

"barátság az, amikor két lélek egy testben él"
(Arisztotelész)

"A felhő nem tudja, miért épp erre száll, s miért épp ily sebesen. Érzi a késztetést: most erre van az út. De az ég tudja az okot és a célt minden felhő mögött,s tudni fogod te is, ha elég magasra szállsz, hogy túlláss a láthatáron."
(Richard Bach)

" a félelem minden élőlény alkotórésze. ez olyan dolog, ami lehetővé teszi számunkra, hogy megértsük, mit jelent élni. "
(Simon Hawke -Dark Sun II. - The Seeker)

"A Negyedik Szabályban, a megbocsátásban is mágia van. Abban, amikor megbocsátasz, de még több abban, amikor te nyersz bocsánatot"
(Terry Goodkind)

"a Második Szabály kimondja, hogy a legjobb szándékból fakadnak a legszörnyűbb következmények."
(Terry Goodkind)

"a Mágusok Első Szabálya:
az emberek ostobák. bármilyen hazugságot elhisznek vagy azért, mert szeretnék, ha igaz lenne, vagy mert félnek tőle, hogy igaz."
(Terry Goodkind)


remélem ennyi elég mostanra....

"Olyan érzés volt, mint mikor az ember egy öreg fotóalbumot nézeget, s a róla készült régi képek egy vadidegen arcát mutatják, akinek halvány sejtése sincs afelõl, hogy miken fog keresztül menni az eljövendõ években."

 

tegnap? egy hete? egy éve?
rég volt... már a tegnap is idegen... nem ismerem azt, aki írta a gondolatait. pedig én voltam. mégis... idegenek a sorok, idegen a jelentésük. ma már teljesen másképp írnám, mondanám, gondolnám... minden nap újraszületek, és meghalok. idegen vagyok még önmagamnak is. nem csak neked...

keresem a szót, és gondolkodok, de nem megy...
tanultam most elég sokat, és valahogy kimerültem. igaz ilyenkor tudok a legjobban írni, most mégsem megy. nézzétek el nekem...
meglesz még az a helyzetkép ismeretetés valamikor, de ma már úgy érzem nem... holnap mindesetre töri tanulás és főzés mellett próbálok rá időt szakítani majd... meglátjuk mi alakul, de ha egyszer azt mondtam, hoyg lesz akkor lesz... max jövőre, de lesz :P

áldott estét!!!

Én még nem tudom, hogy fogjak hozzá,
Én még nem tudom, hogy kezdjem el,
Keresem a szót, keresem a hangot.

Tudom, elmondva másképp hat minden.
Félek, nem értesz engem majd meg,
Keresem a szót, keresem a hangot.

Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek,
Mégis mindinkább érzem, hogy szükségem van nagyon rád,
Rád, rád, rád, nagyon rád, rád, rád.
Hidd el nekem!

Én már nem tudom, mi az, mit érzek,
Én már mindenben kételkedem.
||: Keresem a szót, keresem a hangot.

Így hát légy kicsit megértő, kérlek,
Néha őszintén segíts nekem!
Keresem a szót, keresem a hangot.

Nézd, én már lassanként nem hiszek senkinek,
Mégis megkérlek, ne menj el, ne hagyj el, egy kicsit várj,
Várj, várj, egy kicsit várj, várj, várj,
Türelmesen!


Illés - Keresem a szót


most én is nagyon így érzek....

Bocsássatok meg, nem akarok császár lenni -az nem az én utam - nem akarok senkit irányítani vagy leigázni.
szertenék segíteni mindenkinek, akinek lehet, zsidóknak, idegeneknek, fekete és fehér embereknek.
mindannyian boldogságban szeretnénk élni, nem nyomorban. nem akarunk gyűlölni és megvetni másokat. ez a világ egy hely mindenkinek. a jó világ gazdag, és képes mindenkit ellátni.
az élet útja szabad és gyönyörű.
de mi elvesztettük ezt az utat.
a pénzsóvárság elmérgesítette az emberek lelkét- elbarikádozta a világot gyűlölettel, helybenjárással a nyomoron és a vérontáson keresztül.
van fejlődési sebességünk de bezártuk magunkat: a gépek adnak bőséget, jobbat, mint amit mi akartunk. az ismereteink kiábrántdulttá tesznek, az okosságunk erőssé és kegyetlenné. túl sokat gondolkodunk és túl keveset érzünk. több emberségre van szükségünk, mint gépekre, több jóságra és kedvességre, mint okosságra. ezek nélkül az életünk kegyetlen lesz és mindent elveszítünk.
a repülőgépek és a rádió közelebb hozott minket egymáshoz. természetesen ezek a találmányok lármát csapnak az emberi jóságért, az egyetemes testvériségért, mindenki egyetértéséért.
a hangom elér milliókhoz a világon mindenhova, kétségbeesett férfiak, nők, kisgyermekek millióihoz, a rendszer által megkínzott papokhoz és a bebörtönzött ártatlan emberekhez, mindazokhoz, akik hallanak engem, amikor azt mondom " ne hagyjunk fel a reménnyel /ne essünk kétségbe/"
nyomorban élünk. de a pénzvágy felhagyása, az emberek keserűsége, akik félnek az emberi fejlődés útjától: ez emberek utálata el fogja tüntetni, és a diktátorok meg fognak halni, az erő, amit az emberektől nyertek, vissza fog kerülni az emberekhez. olyan gyorsan, ahogy egy ember meghal a szabadság soha többé nem lesz megsemmisült.

katonák! - ne adjátok oda magatokat a brutalitásnak, az embereknek, akik lenéznek, rabul ejtenek titeket - akik uraljátok az életeteket. mondjátok meg mit csináltok, mit gondoltok, és mit éreztek, azoknak akik gyakorlaztatnak titeket, azoknak akik úgy bánnak veletek, mint a marhákkal, akik ágyútöltetnek használnak titeket.
ne adjátok oda magatokat ezeknek a nem normális embereknek, gépembereknek, gép lélekkel és gép szívvel!
ti nem vagytok gépek!
nem vagytok marhák! emberek vagytok! szeretet van a szívetekben. ti nem gyűlöllitek -csak a nemszerető gyűlöl - a nem szerető és nemnormális embereket. Katonák - ne harcoljatok a szolgaságért, harcoljatok a szabadságért!

Lukács evangéliumának 70. fejezetében írja : "Isten királysága az emberekben van" - nem egy emberben, nem az emberek egy csoportjában -de minden emberben - Benned! neked, az embernek van erőd gépeket gyártani, van erőd boldognak lenni! van erőd szabaddá és gyönyörűvé tenni ezt az életet, egy csodálatos kalandot csinálni belőle.
akkor a demokrácia nevében használjuk ezt az erőt -tegyünk mindent egységessé!!! harcoljunk egy új világért, egy tisztességes világért, ami esélyt ad az embereknek a munkára,  ami jövőt, öregséget és biztonságot ad. ezeknek a dolgoknak az ígéretével kegyetlenek emberek felemelkednek, de ők hazudnak! nem teljesítik az ígéreteiket, soha nem akarják! a diktátorok szabaddá teszik magukat, de a népet szolgává! harcoljunk az ígéretek teljesítéséért! harcoljnk egy szabad világért, pusztítsuk el a nemzetközi akadályokat, pusztítsuk el a pénzvágyat, gyűlöletet, tudatlanságot! harcoljunk az értelem világáért, a világért, ahol a tudomány és a fejlődés fontos minden ember boldogságához.

Katonák! a demokrácia nevében egyesüljünk!

ő az én angyalkám...
vigyáz rám minden pillanatban, velem van mindig.
és emlékeztet valamire, valakire....

tökéletes ez a világ.
ez a világok legtökéletesebbike... mikor olvastam Voltaire- Candide című regényét teljes képtelenségnek tartottam ezt. és mint utána megtudtam, és rájöttem, a regény pont azért íródott, hogy bebizonyítsa vele Voltaire, hogy ez nem tökéletes világ. pedig valahogy a végére kedztem ezt éreztni. amikor mindenki megtalálta a boldogságát. a munkában. de ez végülis lényegtelen.

tökéletes világ. kaptam egy logikai útmutatást erre, hogy miért is az. és akkor ott abban a pillanatban a kálvárián bár mindig próbáltam egy "de"-t találni tényleg értettem, hogy miért ez a tökéletes világ.
a gondolatmenet egyszerű, és felboríthatatlan.
Isten tökéletes. (hát hogyan lehetne ő nem tökéletes???). mivel Ő tökéletes, ezért tökéletes minden, amit alkot így ez világ is, hiszen ő teremtette...

túl stabil ez az eszmefuttatás ahhoz, hogy fel bírjam borítani... és mégis megtettem tegnap.
méghozzá azzal, hogy az embereket is Ő teremtette. de adott nekik szabad akaratot. azt tesznek amit akarnak. ezért sokkal tökéletesebb minden más élőlény az emberen kívül, mert azok nem tudnak, nem akarnak ellenállni...
az ember a szabad akaratával, azzal, hogy ellen tud szegülni Istennek tökéletlenné teszi a világot.

így bár ez a világ tökéletesnek teremtetett ma már tökéletlen. kevéssé figyelünk oda a tökéletesség megtartására, egész életünkkel azt romboljuk. egyre többen vagyunk, egyre hatékonyabb a rombolás...
csak így tovább! álljunk ellen a tökéletességnek! irtsuk ki magunkból! mi más célja lehet még az életünknek?
gyerünk! kergessük magányba azt, akiben csak egy kis szikrája is megvan a tökéletességnek, romboljunk le mindent, ami tökéletes, és építsük a helyére a saját tökéletlen épületeinket, teremtményeinket... veregessük vállon magunkat, hogy milyen ügyesek voltunk...
az ne foglalkoztasson, hogy mi történik közben veled, hogy mi történik,ha felborítod az egyensúlyt. az, hogy a tökéletesség mindig tökéletességre törekszik, és így képes bármely pillanatban elpusztítani minden tökéletlent... ez ne érdekeljen... nem fontos egyáltalán....

tökéletes a világ. most már tudom. csak le kell hunynom a szemem, és látom a tökéletességét. még akkor is, ha az ég nem fehér, hanem piszkosszürke, ha a nap egyre erősebben zöld, a hold meg folyton kék... tökéletes a világ. csak ne nézz az emberekre, az emberi "teremtményekre"....

képtelen vagyok írni...
majdnem tettem ma egy újabb próbát. nem sok választott el tőle...
most már biztos.
ekkora a baj. nem. nagyobb...

egy valamit szeretnék kérni Tőled:
ha mégis megpróbálom, akkor ne bánkódjatok, hanem örüljetek annak, hogy végre boldog vagyok. boldog. ez az itteni életemből mindig is hiányzott. ismeretelen fogalom volt. de végre megtaláltam! örüljetek!

ölelő szeretettel, vigyázó szemekkel
egy véndor az égből

vége. tegnap 13:50kor végeztem vele. túl vagyok az utolsó vizsgán is. összesítésben nem is lettek annyira rosszak. magyar, matek, kémia, angol 4es, hittan 5ös...(bár ennek egyáltalán nem örülök...) nem jó, hogy nem lettek rosszak. semmit nem tettem meg értük! egyedül a magyarért tettem valamit, ahol viszont a személyemből kifolyólag nem lehetett jobb... :( nem érdemlem meg ezeket a jegyeket. egyáltalán nem. ha lenne benne bármi munkám, akkor azt mondanám, jó, legyen. de egyikbe sem volt. ezek most az akkori éppeni tudást tükrözik. ezek szerint én tudok valamit? pl. matek? hát arra tényleg egyáltalán nem tanultam, és ehhez képest volt olyan, aki tanult és 1est kapott... igazságtalannak érzem. ennyit jelentenének az ajándékaim?
igazából nem is tudom, miért folgalkozok velük ennyit, mikor nem is számítottak sehova... nem dőlt rajtuk semmi... év végi bizonyítványom életemben az egyik legrosszabb lesz. ennél rosszabb csak a soproni volt...
kb ennyit a suliról....

nézz az égre fel
ott látod lelkemet
nézz az égre fel
s őrizd e pillanatot,

mikor leleked lelekemhez ér
a szél füledbe susog
s elmondja, mit csak én tudok

nézz az égre fel
ott szállok könnyedén
szerelem szárnyán hozzád
oly végtelen ez út.

mikor tested testemhez ér
s hallod halk hangomat
elmondom, szeretlek téged.

nézz az égre fel
s jöjj hozzám ide
szálljunk együtt örökké
csak a mién ez a fény

együtt szállunk fenn az égen
napfényben fürdünk, felhp között
megtaálltuk, mire oly rég vártunk
szerelem szárnyán egymásé lettünk.

nézz az égre fel
s ragyogjon fel orcád
ott vár téged a boldogság
szellő szárnyán szabadság.

itt állok most előtted
s várom a válaszod
szállsz e velem örökké
vagy itt maradsz a földön

s nélküled leszek, egyedül
idegen egekre szállok
hol sötétség öleli a világot
szívem lángja nem ragyog többé

nézz fel az égre
ott leszek örökre
csak nyisd ki szíved
úgy nézz fel az égre...


2007 ígéret hava 14. földrajz doga közben 14:25

sokan nem értjük talán azt, hogy mit jelent az a szó, hogy ember...
sokat gondolkodtam rajta. elismerem, mint ahogyan sokan tartják, hogy ez a szó egy fajt jelöl pont úgy, mintha azt mondanánk macska vagy kutya...
mégsem. ez így kevés. ennél sokkal többet. egy szellemiséget, egy világot, egy életformát.
embernek lenni egy eszme. és nem attól vagy ember, hogy 2 lábon jársz, hogy nincsnek tollaid, és hogy felsőbbrendűnek képzeled magad.
emberré akkor válhatsz, amikor az eszmét találod meg, abban élsz. ember leszel emberként. sokszor nememberek között kell megtenned mindezt. attól, hogy emberek vagyunk nem vagyunk semmivel felsőbbrendűbbek bármi másnál. talán többünk lesz, de ezt sem mondhatjuk ki soha. mert két nem ugyanolyan dolog nem hasonlítható össze...

embernek lenni....
csak ennyit szeretnék
ember lenni emberek között....

ha tényleg ekkora velem a baj, akkor kérlek szóljatok!
én tényleg nem veszem észre, de kérlek segítsetek, hogy időben léphessek valamerre!
őszinte véleményekre vagyok kíváncsi. és ténylegesen őszinte véleményekre, mert azokat elfogadom. a többi nem érdekel.
ha észreveszel valamit, ami úgy néz ki, hogy nem jó, akkor kérlek szólj mielőtt késő lesz szólnod! a lehetőség midnen pillanatban adott.
szeretném tudni, hogy mit gondolsz rólam, hogy milyennek látsz most. mi látszik a belső vívódásból kívülről. mit látsz a harcból, melyben magam sem tudom, hogy nyerésre vagy vesztésre állok, de még csak nem is érzek semmit. egyszer csak vége lesz, és akkor tudom majd csak meg, hogy hogyan zajlódott. de ha segítesz, akkor talán egy kicsivel előbb kicsivel többet fogok tudni. és ez a kicsi talán pont elég ahhoz, hogy méltósággal veszítsek, illetve ne veszítsek, vagy ha nyerek akkor ne szálljak olyan messzire, hogy soha többé nem találok vissza erre a földre...
kérlek

köszönöm

nem tudom mi van velem. egy valami tudnotok kell, most hogy elolvastátok az iménti verset. én soha nem írok tudatosan. soha nem úgy írok, hogy akkor most én írok fáról, meg minden. egyszerűen csak magával ragad az írás, és nem tudom abbahagyni. akkor le kell írnom azt, ami jön. ha ellenállok akkor a lelkem szakad szét. ezért nem szoktam inkább ellenállni. mikor végeztem az írással nem olvasom el, hogy mit írtam. soha. írok a végére egy időpontot, és annyi. becsukom a füzetet, és el is felejtem, hogy megszületett. azt sem tudom, hogy miről írtam. még az alapérzéseket sem ismerem. tudom, hogy írtam. de hogy mit, az nem érdekel. aztán utána jó sokkal (hónapok) valamiért a kezembe akad amit írtam. megismerem az írásomat, de a szöveg idegen... sokszor hihetetlen, hogy mindezt én írtam. aztán végigolvasom, és megértem. mert tudom, miről írtam. mert megtörtént. és nem azért írtam le, mert megtörtént, hanem azért, hogy megtörténhessen. ezt egyébként én se nagyon értem. mert hogyan is érthetném? azzal hozom létre, hogy leírom, vagy egy esélyt kapok, hogy tudjak róla azzal, hogy leírtam?
ez a mai vers most is aktuális. mégsem gondoltam, hogy ekkora bennem a baj. ezt mostanság mindig én veszem észre legutoljára. (mert mindenkivel többet foglalkozok, mint önmagammal). mégis. a vers kifejezi érzéseimet. még akkor is, ha mint vers teljesen értékelhetetlen. igazából dalként született bennem. de csak mint verset tudom nektek odaadni, pedig így nem teljes. tényleg meg szeretnék halni, de egy valami visszatart. akkor pont azt tenném, ami ellen próbáltam kűzdeni egész életemben. önző lennék. nem szeretnék. ezért valahogy úgy szemlélet lépett bennem életbe. (lehet, hogy ezért bokánrúgás jár, hát hajrá). magamtól nem cselekszem. de minden lehetőséget megadok Istennek (Vagy ha akarjátok nevezzétek sorsnak) hogy meghaljak. tényleg mindent. nem én választom a halálnemet, nem én választom az órát, a percet, csak a lehetőséget adom. azaz egyáltalán nem vigyázok magamra. más választásom úgy sincsen. nem tudok beletörődni abba, hogy élnem kell. pedig világosan leírtam, hogy tudom, hogy számomra ez az üzenet. mégsem. mert egyszerűen én ezt nem tudom elfogadni. élnem kell... de miért? mi értelme ennek az egésznek? a sivár életnek? a számító, hazug szavaknak, napoknak? mert nem épül másból fel ez az egész, csak látszatból, azaz hazugságból. kevés dolog van oylan, amiben önmagam is benne lehetek...

hát ennyire vágyódom haza? tényleg ennyire? miért hunyom be a szemem, ha a saját életemről van szó, és miért nyitom nagyra, amikor máséról, mikor én mondtam ma, hogy a saját utad tebenned van, önmagadban, mások segíthetnek elérni, de benned van, neked kell megtalálni? miért mondok ilyet, amikor magam sem élek így?
mirét vagyok még egyáltalán itt?
miért egy blogoldalnak öntöm ki az érzéseimet? mi értelme egyáltalán annak, hogy én mindezt most leírom ide?

kérlek mosndd Istenem
kérlek segíts énnekem
adj erőt az élethez
adj erőt a szeretethez.

a világ ellenem fordul
s kitaszít önmagából
nem viseli el létem
széttépi a szívem

nem hallom dalom hangját
nem értem létem célját
nem látom sólyom szárnyát
nem érzem szíved dobbanását.

barátom volt, mégis idegen
ellenségem, s most szeretem
egységnem éltem a földön
s most itt vagyok, kétségben

nem értem mért vagyok itt
miért nem hagytál meghalni
adtam lehetőséget ezret is
mégis azt mondod: ÉLNEM KELL.

e világban én már csak szenvedek,
miért nem veszed észre e kűzdelmet?
miért nem térhetek vissza Hozzád
miért kell még mindig élnem?

mi a lényege életemnek
mi a célja létemnek
miért nem lehetek otthon nálad?
kérlek vedd észre: összeroppant a világ.

adj célt, legyen miért élnem
adj erőt, hogy elviseljem
adj lelket, hogy érezzem
adj szert, hogy én legyek.

itt a földön csak szenvedek
nem talállak téged
kérlek mutast meg magad
legyen miért élnem.

kérlek enegdj magadhoz
kérlek lehessek egy veled
kérlek legyen halálom
tudod...
csak HALÁLOMAT VÁROM...

napisten havának 11. napján edzésen

miért mondtok véleményt akkor, ha nem tudtok semmit?

megítéltek, véleményeztek, olyan dolgokkal vádoltok, amiről semmit nem tudtok. nem ma kaptam az elsőt, talán már az ezredik is volt. de ez fájt eddig a legjobban. olyan ember mondott véleményt és úgy, hogy egyáltalán nem tud semmit és az egész célja csak az volt, hogy megalázzon. eszembe jutott Richard Bach egy mondata :

"Élj úgy, hogy soha ne szégyelld, ha a világ megtudja, mit teszel, mit mondasz, még akkor is, ha nem igaz, amit a világ megtudott." ( A Messiás kézikönyve)

nem szégyelljem magam? nem teszem. tényleg. ez egyáltalán nem az. egyszerűen fáj. enyni. elegem van belőle. és ha kérditek, hogy miért nem mondok vélemény, hát ezért.

mindet talán csak azért lenne, mert más az értékrendem? az életstílusom? mert kilógok a sorból?más színű tégela vagyok a falban? miért?

miért kell mindig véleményeket hallgatnom kérdés nélkül? ha kérem, akkor bízva abban, hogy a tényleges vlkenlbyt hallom szívesen hallgatom. de így? miért csak bántani tud a legtöbb ember? mintha ez lenne a legfontosabb dolog az életünkben. mintha ez lenne a mozgatórugó.

borsz iszik, vizet prédikál. tudom, közhely. de általános magatartást mutat. áhítatot tartanak, beszélnek szeretetről, barátságról, érzelmekről és az első adandó alkalommal megalázza mosolyogva azt, akit csak tud. fogalma sincs közben az érzelmekről. nincsenek neki? olyan nem lehet. mégis. arca kedves, de annyi gonoszság lakik benne. mintha már már nem is lenne. nem fogom talán soha megérteni az ő személyét. soha nem is szeretném már. én szeretem őt. őszintén.  sárga.

véleményt mondtam. hát én sem vagyok különb? miért várom másoktól, hogy többek legyenek? én sem tudok az lenni. mástól mégis szeretném? hogy lehetek ilyen? kiérdemlem az ember jelzőt?

szenvedek sokszor mások véleményétől és tudom mennyire fájdalmas ez. mégis ugyanúgy fájdalmat okozok. bosszú? már azt sem tudom, mit jelentenek a szavak.

gyűlölöm önmagam, a világ nagyrésze gyűlöl engem, csak egyvalaki szeret. Ő. van néhány barátom is. nem tudom, hogy ők mondanak e vélményt rólam. én nem mondok véleményt róluk. se jót, se rosszat. megpróbálok vélemény nélkül élni. nem tudom menni fog e, de nem szeretnék a véleményemmel senkit megbántani. nem szeretnék véleménnyel lenni a világról. teljes szeretnék lenni itt.

csak egyvalakiről van véleményem : önmagamról...

árnyak - remény

Van, él, vár, fél, ugyanúgy és ugyanazt,
Mint én, mert az enyém,
Csak figyelek szememben minden rezdülést,
Hogy szilánkjaiból lesz-e egész.
Hogy mélység lesz-e a csók a testben,
Amit kerestem.

Refr.:
Még nincsen álmom, de megtalálom,
Csak a Remény ne múljon el!
Csak addig éljek, amíg el nem érem,
Aztán mosollyal tűnök el.

Éj, jel, érj el, legyen test, legyen vér,
Legyen örök harc, legyen testvér,
Mert létezik egy, aki fent tartja a Reményt
Magához hív, mint tavaszt a tél.
Legyen álmom, legyen halálom, hozza el a lét másik felét


árnyak - vétkeim


Visszabújtam a földbe,
Mert ez nem az a világ,
Ahol boldogan élhet bárki is,
Arcom legyen inkább
Fekete sár.
Ha valakinek még kellek,
Az úgy is eljön értem,
És felemel a mélyből
A szeretet erejével.
Elvisz majd magával,
Húzza halott lelkemet,
És letöröl rólam mindent,
Ami engem eltemet.
Csókkal mossa le vétkeim,
Végigsimítja arcom,
És nem engedi, hogy megtegyem,
Hogy befejezzem a harcom.

De minden álmom a fénybe húz,
De gyengeségem összezúz.

Csókkal mosd le vétkeim!
Simítsd végig az arcom!
És ne engedd soha, hogy megtegyem,
Hogy befejezem ezt a harcot!
Mondd, hogy túlélünk mi mindent,
És nem lesz több fájdalom,
Mondd, hogy kék ég lesz felettünk,
Nem sáros sírhalom!

Refr.:
Emelj fel a fénybe,
És tiéd leszek örökre!
Szerelmünk mindig fennmarad,
Végtelen időkre.

világosodik...  olyan jó látni, hogy újra fel fog kelni a nap. énekelnek a madarak, elmondják, hogy mi vár ma rám... szeretem őket és kész. lehet, hogy lassan tényleg aludni kéne?
csábít magával a világ. hív. a hűvös szellő, amely símogat, ami beszökött a nyitott ablakon, hogy megmutassa, ő már felkelt. a madár, aki énekével keltegeti a napot. a csillagok, ahogy elköszöntek, és üzenték, hogy holnap este újra találkozunk. a fényesség amely megmutatja, hogy nem a monitor fénye az egyetlen fényforrás. a bogár amely itt röpköd, kérlel, hogy engedjem szabadon. szenvedélyesen beleszeretett a monitorom fényébe. minden. minden hív. mégis tudom, hogy most aludnom kellene... kellene... fáradt vagyok. nem tudom mivel pihennék többet. azzal, ha sétálnék egy nagyot, vagy azzal, ha most nekiállnék aludni....
ellenállok mégis. de megígérhetem, hogy a délutánomat vele töltöm. a nap minden fényét magamba szívom. dalolok majd a madarakkal, szállok a szellővel, repülök a felhőkkel, egy leszek vele. most és mindörökké.
ígérem.

köszönöm

igen, ez az iwiw-es gondolatmenet. de megérdemli a helyet itt is....

átok. át-ok. én. az egom. valamit csinálok.
adok. ád-ok. nem én. nem az egom. valamit ő tesz, rajtam keresztül. "eszköz" vagyok.
hogy mi az átok az egyének számára, az a mai világban teljesen meghatározhatatlan, számukra értelmezhetetlen. sokan azt hívják átoknak, ami rossz. egyesek még a gyermeküket is "kis átok"-nak becézik. (tapasztalat)
véleményem szerint. (vagy valaki másé szerint?)
akkor átok, ha nem Ő irányít, hanem mindent az ego határoz meg. ha az ego kerül előtérbe teljes mértékben, minden eltörpül mellette. mikor ösztönlénnyé válok. akkor át-ok. mindent nevezhetünk átoknak, ami az egoból jön. és semmit, ami Tőle. miért büntetne minket, ha  ot adott nekünk, az Életet? lehetőséget a tanulásra? arra, hogy most itt legyünk, valamit megtanuljunk, amit csak itt lehet? és örömet, bizalmat, célt. a visszatérés lehetőségét.
átok. átkozódik. az átoknak nem része a szer-elem. túlzottan is földi fogalom az átok. az ádás hiánya.

ádok. áldok. Az EGY bennem. Én.
átok. ártok. Az Egom. Én.
(érdekes, hogy amíg az "r" egy kemény hang, addig az "l" lágy... már csak ez is rengeteg dolgot kifejez...)

itt a válaszom: (a kérdés az volt, hogy lézetnek e átkok)
léteznek. ha engeded nekik, hogy létezzenek. hogy van-janak. ha akarod, hogy létezzenek. ha adsz nekik teret, értelmet, lényeget. mert mindennek Te vagy itt az irányítója! ez a Te világod, senki másé. Te irányítasz. midnennek lényege Te vagy. akkor hogy lehetnek átkok? ha te magad leszel az átok, ha te magad hozod létre az átkokat. és hogy igaz e a hatásuk? ezek után ismeritek ezt a válaszomat is, de azért leírom. Te irányítod őket. olyan a hatásuk, amilyet adsz nekik. amilyenné teszed őket. ilyen Egy-szerű minden...

sokat gondolkodtam már ezen...
áldás vagy átok?
maga az életem, az ajándékok, amiket kapok.
tudom, hogy ajándékok. érzem. mégis rengetegszer szeretnék egy átlagos ember lenni. sokkal kevesebb ajándékkal. nem érzem magamat érdemesnek minderre. olyan dolgokat kapok, amiket soha nem érdemeltem meg. nem tudom miért kapom meg mindezeket. egyre többet. sokszor megijedek tőlük. nem tehetek róla, de a szervezetem van, hogy valahogy ellenáll.... nem igaz. én állok ellen mindezeknek. nem érzem magamat jónak erre. félek. egyszerűen tényleg csak ennyi, hogy félek. félek mindattól, amit kapok. attól, amit itt találok. még mindig nem értem, hogy miért van mindez. miért nem lehetek most már valahol teljesen máshol. meszse innen. miért vagyok fontos Őneki. miért? miért kegyelmez nekem, bármit teszek? miért véd ennyire? annyiszor kellett volna már valaminek történnie velem, és mégsem. soha. mondhatnám most, hogy csoda hogy élek. nem csoda. tényleg érdekes dolog, és valószerűtlen, de nem csoda. egyszerűen csak kegyelem.

látom a derengést az emberek körül... már elég régóta. bár nem szoktam erről annyira beszélni, mert nem szeretem ezt a témát. sokszor jólesik, mégis valahogy úgy érzem, hogy nekem ezt nem szabadna. elvégre magánügye. nem teljesen olyan minden, ahogyan papíron kéne. mintha valami önnálló jel-színrendszerem lenne, vagy nem is tudom. de amit látok az ott van. legalábbis én ott látom. és elég sok mindenre tudok belőle következtetni, illetve érzek meg benne. rengetegszer észre sem veszem, hogy már megint az emberek fölé/mellé bámulok... és elmerülök a látványban, és érztelmezem... van, amikor nem megy elsőre. van amikor szinte oda se nézek, és tudom, hogy mi van, és hogyan. de mi jogom van nekem midehhez? ez valahogy az emberek magánéletébe beleszólás... és a sajátomat miért nem láthatom sohasem? miért vagyok arra képtelen? miért?
tudom, túl sok a miért, de miérteknek lennie kell... nem is tudom, hogy miért... :P
van, mikor fáj mindezt látni. sokszor próbálom kizárni. van amikor egyszerűen nem sikerül. és találtam valami újat, amit eddig nem vettem észre. ha nagyon fáradt vagyok fizikailag (ami ezen a héten gyakran előfordult) és nincsen rajtam szemüveg, akkor szinte csak ezt látom. a szemem fizikailag alapból kicsit gyenge. szerintem. és ha nem erőltetem, akkor ez a tisztább látás teljesen előtérbe kerül. így voltam ezzel csütörtökön is. akkor inkább a szemüveget választottam. mert valahogy hozzászoknak a szemeim, hogy nem igazán használom őket, és akkor annyi volt a vizsgámnak. (nah mondjuk így is valahogy úgy sikerült)

lehet, hogy lassan aludnom kéne. de mióta próbáltam visszatérni álmaim mezeire azóta csak egyre távolabb vagyok tőlük....
olyan fura. jövő héten ilyenkor már vége lesz az iskolának. hivatalosan egy hét múlva és még 9 óra... és lezáródik egy újabb tanév. enyni volt. már csak két év a gimiből... pedig jó lenne, ha több lenne. megszerettem. nagyon....

most már talán tényleg megyek aludni...
egy napra ennyi bejegyzés elég. még akkor is, ha ma már holnap van, és így ma még szinte biztos, hogy fogok írni. elég, és kész ennyi. nekem a nap a napfelkeltével kezdődik. és hiába világosodik kinn, nekem még tegnap van...

álom és valóság. mi a különbség e kettő között?
nem találom közöttük a határt. valósabb álmom, mint az, amit tényleg megélek, és olyan álomszerű maga az élet. a sok dimenzió találkozásánál valahol ott vagyok én, és lépegetek mindenfele, de egyiknek sem adom oda magamat teljesen. így valóság lesz álom, álom lesz valóság, és a határ a kettő között, mi sokkal több kettőnél teljes egészében összemosódik. egyszerűen eltűnik.
van, hogy álmomban mondod el azt, hogy mi történt veled. mert nem volt bátorságod(?) az életben elmondani ezt. és reagálok rá ott, de utána az életben is. mert nem tudom, hogy én azt csak álmodtam. néha félek is emiatt. magam sem tudom, hogyan lehetséges ez. talán kiegyensúlyozottabb életet kellene élnem, rendszeresen aludni, és többet, és akkro nem folyna minden így össze. de az nem én lennék. akkor alszok, amikor éppen időm van rá. különben meg nem. volt időszak, mikor féltem elaludni. féltem álmaimtól. pedig rémálmom nagyon nagyon nagyon régóta nem volt. már több mint egy évtizede. de egyszerűen ami álmamimban történt arra késztetett, hogy ne akarjak aludni. alvásigényem néhány éve még olyan 12 óra volt naponta. úgy éreztem jól magamat. sikerült ezt ledolgoznom 3-6 órára. hétvégén, ha van időm, akkor van, hogy alszok 9 órát is, de általában annyit már nem tudok. nem megy.

ma....
kerestem valakit. folyamatosan csak őt. nem tudom mi van vele, hol van, és kerestem, de nem találtam. kértem valakit, hogy segítsen megtalálni. nagyon kérleltem. mindenemet beleadtam az egészbe. kértem Őt. nem találtam meg azt, akit kerestem (mindezek mellett remélem, hogy holnap, azaz már ma megtalálhatom) de helyette történt egy csoda.
most mondhatjuk azt, hogy csak álmodtam, és azélrt volt az egész. de álmomban is éber vagyok. az akkor körülvevő dolgokat nagyon jól meg tudom figyelni, és emlékszem álmaimra. így akkor ott abban a pillanatban valóságos lesz. és gyermekkkoromban (mostmár megint kezd visszatértni) hajlamos voltam olyat álmodni, ami később megtörtént. emlékeztem az álomra felszínesen, de nem volt semmi jelentősége. aztán abban a pillanatban, amikor ott voltam megint ugyanabban a helyzetben, akkor tudtam, mi lesz a következő lépés, mert emlékeztem még álmomra. (tegyük hozzá, nem nagyon tudtam ezzel az egésszel mit kezdeni akkoriban, így nem foglalkoztam vele egyáltalán. most, hogy újra megjelent ez a "képességem" kicsit komolyabban veszem, és tudatosabban. )
szóval az álom maga nem is lényeges. csak annyi, hogy lebegtem. éreztem, hogy a testem egyre könnyebb. aztán már nem nyomtam az ágyat. lábaim emelkedni kezdtek. aztán elérték a plafont, és én ott lebegtem fejjel lefelé. és beszélgettem önmagamban valakivel. nem kellettek a hangosan kimondott szavak, mert értette a gondolataimat, és én is értettem őt. van egy érzésem, hogy ki lehetett, de ezt inkább most nem írom le. gyönyörű érzés volt. a testem a játékszerem lett. vagy talán az övé? tudtam, hogy csak hagynom kell a testemet lebegni, és megteszi. olyan jó volt, hogy nem volt súlya! aztán akkor úgy, hogy talpaim a plafonon voltak elaludtam. álom az álomban. visszagondolva kiráz a hideg mindettől. nem elég a lebegés, deh még az álom is ami utána jött... szavakkal képtelen vagyok leírni. meg sem próbálom most. és ami dermesztő. mikor felébredtem, először nem itt, hanem lebegés közben ébredtem, visszafeküdtem az ágyra, elnehezült a testem, és akkor ébredtem fel itt is.
egyik álmom sem a mostani "idő"ben játszódott. mindekettő a jövőben. és nem ott, ahol éppen voltam.
miután felkeltem elég nehezen fogtam fel, hogy akkor mi is van. még mindig egy kicsit az álmok világában voltam. de vissza kellett térnem ide. és most, hoyg leírtam mindezt, visszatérek álmaim világába....
és nyitottan hagyon életemnek azt a kérdését, hogy álom vagy valóság?

áldott álmokat!

Árnyak : Jég
Tartja még a Napot a Föld, összeér még a sár és a fény
A hosszú árnyékok között már ott bujkál a tél
Az elsô ködök ideje ez, nedves és szürke halál
Újra eljön a jeges szél, mint penge az arcomba vág

Úgy imbolyognak a szélben a fák, ahogy engem is ledönt a világ
Nekem az egész életem tél, sivár és hideg mint a jég
Szélbe fúrom az arcom, sikolyom felhôk fölött száll
Mert jobban vonz a sötét, mint egy félig szétrohadt világ

Lelkem tavaszát várom, ez a tél lesz a halálom
Elvisz magával érzem, együtt múlok el a fénnyel
De nem küzdök, már nincs jövôm, nem menekülök, nincs erôm
Vigyen, ha kell, csak ne fájjon, a többi nem érdekel

Fagyott az álmom, fagyott az arcom, betemetett a tél
Már más az álmom, más az arcom, elsodort a szél

Úgy imbolyognak a szélben a fák, ahogy engem is ledönt a világ
Nekem az egész életem tél, sivár és hideg mint a jég
mint a jég....


Árnyak : Kirepülés

Most beszélj végre te,
És ne csak az indulat,
Hát szóljon végre az,
Ami igazán Te vagy,
Hát repülj végre kedves,
Ha már én nem lehettem a szárnyad!
És szárnyalj végre fent,
Hogy ne érjen sárba lábad!

Refr.:
Hát repülj végre kedves,
Neked a boldogság a dolgod,
Én majd távolról csodállak,
Te a mindenség jelét hordod.

Te törött szárnyú angyal,
Hát hogyne szeretnélek,
Mikor te vagy maga a Dal,
Mikor te vagy maga a lélek,
Tested isteni tánc- te vagy,
Hangod égi jelbeszéd,
Arcod tiszta, mint az éj,
Ott állsz világom tetején.

nem tudom, miért nem tettem meg eddig, hiszen ennek a blogoldalnak az indításával meg kellett volna tennem, hogy  a nickemet felhővándorról égivándorra cserélem...
nos megtettem. most már teljes a kép talán. talán. mert miért lenne bármikor is bármi teljes egy ilyen világban, ahol a részek enm találhatnak egymásra, és nem alkothatnak egy egészet?

üdvözöllek a fényből, a szerből
égivándor

nem tudom, mit írhatnék ma. nem szeretnék mindig arról sírni, írni, hogy mennyire rossz itt most nekem. ezért inkább próbálom nem ezt írni. nehéz. mert őszinte vagyok. azt írom, ami éppen az adott pillanatban jön. és ezért tudok enynit írni, ami többek számára meglepően sok. egyszerű. minden pillanatom tele van érzelmi befolyásokkal,  hatásokkal, gondolatokkal csak ezek egy részét kiragadom, és leírom ide. enynit teszek. volt időm megtanulni, hogy hogyan írjam le a dolgokat. nagyon sokáig senki nem volt, akinek elmondhattam. így mindig csak az írás maradt nekem. az, hogy papírra vessem a gondolataimat, aztán a feledés homályába merüljenek, esetleg évek múltán elolvasssam, és rácsodálkozzak arra a valakira, aki akkor voltam. mindig ismeretlenek a szavak, amiket írok. kívülállóként olvasom el őket. némelyikektől mégis félek. mert rádöbbenek, hogy megtörtént. és mivel pl. a verseket dátumozom a lehető legpontosabban, tudom, hogy nem a megírás előtt történt meg. emiatt abbahagytam már a versírást. de amikor telve vagyok érzelmekkel, és nincsen kifejezési módom túlfeszül a húr. így kellett, hogy valamivel kifejezzem magamat. először csak rajzolgattam, zenélgettem, de ez nem volt az igazi. a rajzaim nem meséltek annyit. (lehet, hogy csak én látom így?). aztán visszatértek a versek. nagyon régen írtam már. most nincsen szükségem rájuk. néha érzem, hogy most jó lenne írni. néha írok. ha nem akadályoz meg benne az adott pillanatban éppen semmi. mégis, most inkább fényképezek, blogot írok, okoskodok iwiw-en egy fórumon. most ebben vagyok ott. és természetesen rengeteget beszélgetek. annyit, amennyi ideje van az embereknek magukra. és egyes esetekben rám. mindemellett szeretek főzni. abban is ki tudom fejezni magamat. minidg a hangulatomnak megfelelő az étel. (nem tudom, hogy a családom ezt mennyire értékeli)
sok mindent szeretnék nektek még elmondani.... mégsem mindig tudom megtenni. szeretném regetegszer, hogy csak egy kicsit is lásson valaki belém igazán. és érzem, ezen már túlléptem. megtörtént. és hiányzik is. az, hogy végre megértsen engem bárki is. egyszerűen kell. szükségem lenne rá. de... utálom ezt a szót lassan. a jelentését. miért kell midnig ellent mondani? miért kell mindig ellenkezni? nincsen de. midnen egyszerűen csak van. ha azt mondom de, akkor a háttérben azt is hordozza, hogy van ok, hogy miért van az adott helyzet, és van ok, hogy miért nem jó ez. nincsen ok. és milyen jó, hogy ide ennyi okosságok írok, csak éppen én felejtem el őket midnig elsőnek.... nincsen ok. nincsen okozat. csak VAN. ennyi. minden csak ennyi.
mégis a világ 1000 torokból ordít, hogy DE. mert DE-világban élünk. ahol a gyermekek első szavai között szerepel a nem és a de. pedig ezek lennének azok, amiket a legutoljára kellene megtapasztalniuk, megtanulniuk. emberek alakították ilyenné ezt a világot. a szabad akaratukkal. erre van? választhatunk. minden pillanatban. szabad akarat, vagy elvállaljuk azt, ami ránk esik ebben a világban?
mire jó a szabad akarat? mi egyáltalán az?
gondolkodtál valaha is ezen?
szabad akarat az, hogy bármikor azt mondhatom "'nem" illetve azt, hogy "de"? mi a szabad akarat? az, hogy választhatok az üzletben, hoyg kék vagy narancssárga színű ruhát veszek? vagy az, hogy megválaszthatom, hogy hogyan megyek el a színházba? ebben lenne a szabad akarat? a testnek a követeléseiben, cselekedeteiben? miért? és ez hol szabad? meg van adva, hogy mit választhatok. ha előttem egy háztömb kerülhetem jobbról, balról de nem mehetek keresztül rajta, pedig én azt szeretném. nem vagyok szabad. a testem nem szabad egyáltalán. csak többféle dologból választhatok. az előre megadott utakat kell járnom. miért nincs szivárványszínű nadrág, ha én azt szeretnék? miért kell kéket hordanom?
és akkor mi a szabad akarat? szabad... azaz korlátok nélküli, igazi SZABAD. aminek semmi nincsen útjában. olyan akarat. talán az akarat valahol nem jó kifejezés. és mégis a lehető legjobb. mert akarat. de nem mindegy, hogy kinek az akarata. "legyen meg a Te akaratod" mondják el többen naponta. és komolyan gondolják? félünk az akarat szótól, a jelentésétől. valami erőszakosnak, durvának képzeljük el, ami irányít bennünket, valamire kényszerít. akarom mondja a kisgyermek. szeretném. mondja illedelmesen a felnőtt. akarat. akaratos. mindenről úgy szeretné, hogy legyen, ahogyan ő szeretné. azt akarja, hogy teljesüljön a szabad akaratja. szabad. határok nélküli. akarat, amellyel minden tel lehet érni. olyan akarat, aminek nem állhat útjába semmi. ilyen csak egy akarat létezik. maga a Gondolat. Ő. mindegy, hogyan nevezem. de csak ő képes erre. csak ő szabad mindenki közül. néhány embernek nagyon szabadságot ad. jobban kitölti őket a szabad akaratával, mint másokat ad az embereknek szabad akaratot az ösztönös cselekvéseken kívül. megteremtette az embert, és szabad akaratot adott neki. ami csak őbenne van. semmilyen más lényről nem tudjuk, hogy szabad akarata lenne. sokkal tökéletesebb élőlények élnek nálunk. mikor kezedbe veszed a törékeny testet, vagy csodálod a hatalmasságot mást nem tudsz mondani, csak azt, hogy "tökéletes". és mégis valami hiányzik belőle. szabad akarata a földön neki is van. a csordák szabad akaratukból mennek arra, amerre mennek. pont azon az úton, és nem 2 méterrel odébb. a bogár szabad akaratával dönt, hogy melyik virágra száll le. lehet, hogy ösztönei ugyanolyannak vélik a 20 cmvel arréb lévő virágot is. mégis. egy valami hiányzik belőlük. igaz ezt nem merem teljesen kijelenteni. mondjuk inkább, hogy csak a mozgatójuk. és ez az igaz Szabad Akarat. az ő lelke. az Ő Szabad Akarata. amely képes teremteni, rombolni. betegséget okozni, gyógyítani. széppé tenni és elcsúfítani. bármire képes, hiszen szabad. átjár mindent. nincsenek korlátai. egyáltalán semmi. csak VAN. mindenhol mindenben egyszerre. és ezzel vagyunk többek. azt, hogy mennyi legyen bennünk a szabad akarat, hogy hogyan tűrjük el, azt mi választjuk meg. senki más. önmagunk. kizárhatjuk megunkból a Szabad Akaratot, de nem tudjuk eltüntetni sohasem. mégis, csak akkor érezzük meg mit jelent, ha háttérbe szorul valami miatt. ajándék az, hogy bennünk van a Szabad Akarat. ne akarjuk korlátozni! ennél nagyobb bűn talán nincs is. próbálhatjuk, de igazán soha nem fog menni az, hogy korlátozzuk Őt. érezhetjük úgy, hogy most bezártam.. de ezt is csak azért, mert engedi magát, és megengedi, hogy magunk jöjjünk rá arra, hogy mit tettünk. ne akard bezárni az Akaratot! felesleges kűzdelem, csak téged fáraszt ki. inkább hagyd, hogy átáradjon rajtad. a te itteni szabad akaratodból maga a Szabad Akarat. Isten. az ő kegyelme. engedd el, és így lesz igazán a tiéd. ezzel valami olyat fogsz építeni, ami a földi értékek között meghatározhatatlan.
engedd útjára a Szabad Akaratot és egy új világ fog felragyogni benned...