gondolatok az égről a földön

Az egész valamikor csütörtökön kezdődött az előző bejegyzéssel, és sok mással. Szerdán lelkileg nagyon mély ponton voltam. Sokat olvastam este, legfőképpen verseket. Lélek gyöngyeim felszínre törtek közben. Elalvás előtt meghallgattam, csináltam egy meditációs gyakroltatot, aminek a címe "a test energiafeltöltése légzéssel" végigcsináltam, és utána aludtam el. Nem tudtam, hogy képes leszek e rá, de képes voltam. Csütörtökön reggel úgy keltem, ahogy remléni sem mertem. Teljesen magamtól, teljesen időben (még az ébresztő előtt, mert abba bele van már számítva a "még 5 perc"), köszönettel. Sokszor ébredek fel úgy, hogy bennem van a "köszönöm érzés". Mégis más volt. Előző nap teljes káosz, Dani még rám is szólt hittanon, hogy ne legyek ennyire szomorú. Erre felkelek másnap és teljes boldogság. Rengeteg energia volt bennem reggel, mindenbe úgy vetettem bele magamat. Órákon jelentkeztem, töriken szószóló voltam (4ből 3on, mert a 4en nem kellett), mindezt nyíltnapon... Délutánra elfáradtam, de Zene, aztán meg egy barátom adott némi energiát. Így történt az, hogy este fél 9ig palacsintát sütöttem itthon. Ki akartam menni Kálváriára, de valahogy már nem volt rá energiám. Az a sok jó, ami aznap ért leszívta az energiámat teljesen, így kis msn, és némi meditáció után bedőltem az ágyba, mert péntekre kipihent akartam lenni. Tudtam, éreztem, nagy nap lesz. És azzá tettem....

Reggel amolyan minden, ami szokásos. Egészen a 3. óráig. Hittant nem Dani tartotta, hanem egy Peruban születtett ember, akinek csak fonetikusan tudom leírni a nevét, nézzétek el... Szóval Hájme... Beléptem a tánterembe, és olyan jó volt. Óra közben nagyon figyeltem rá. Mindenhogyan. Rengeteg nagyon érdekes dolgot mondott az életükről, vallásukról. Sok mindenben találtam meg önmagamat, azt, hogy sokkal igazibb amit ők tesznek. Valósabb az egész. A kultúrájuknak ez a része, főleg az irányok, Isten megjelenése. TÓB. De figyeltem őt is. A koronája. Olyan csodálatos volt! :) Meg mindene. Soha nem láttam még ilyen tisztán aurát, mint ahogy ott a táncteremben ülve, ZenÉLjét hallgatva... Csak egy pillanat volt talán, de a legszebb pillanat. A következő néhány iskolaira szinte teljesen kimaradt...
Délután újra Hájme, csak kicsit másképp. Szintén nagyon jó volt, nagyrész ifisekkel együtt.  Annyi pozitív rezgés volt ott akkor a táncteremben. A végén tanított nekünk táncokat. A tánc végénél nem bírtam tovább. Enniy jót, ami ostromolt nem tudtam befogadni, átengedni. Túl sok volt. Szokásos fizikai tünetekben mutatta meg magát ez mindenkinek. Hájme különben gyógyító. Kérdezte, hogy segíthet e, de nem tudtam neki elmondani. Összeszedtem magamat, és Daninak odaadtam egy könyvet. Átöleltem. Nem tudtam nem sírni. Megkérdezte, hogy miért sírok. "mert minden annyira jó"... Sokáig öleltem. Volt egy válasza, ami újabb könnyeket vegyített a többihez. " egyszer talán én is visszatérek majd"... Egyszerre sírtam fájdalmamban és örömömben. Annyira jó volt minden, TÓB, és annyira fájt Dani... Sokáig öleltem, de elérkezett az elengedés pillanata. Kicsit álltam még, és rájöttem lélekcseppjeim ki akarnak törni. Kabát, minden nélkül kimentem, sétáltam egy kicsit a kőkúti udvárán, és megcsörgettem Árpit. Nem is számítottam rá, hogy visszahív, de megtette, szinte azonnal. 21 perc beszélgetés. Közben felettem a csillagos ég minden színében, a hideg nem hűtött. Könnyeim csak csak elálltak olyan 10 perc után. Sok mindent elmondtam neki, de nem mindent. Ami számomra nagyon nagy lépés... Kimondtam: úgy érzem, egy év után a saját lábamon állok. Persze nem pont ezekkel a szavakkal, a lényeg ez volt. És számomra ez tényleg nagyon nagy mérföldkő... Végre kezdek egyedül megerősödni, és megérteni a dolgokat. Kezdek magammal is foglalkozni, de nem egoizmusból, hanem azért, mert másoknak csak akkor adhatok, ha magamat megjavítom előtte. Kezd minden egyenesbe jönni. Talán hosszú ehhez egy év, de meggyőződésem, hogy nagyon is rövid. Mostanra értettem csak meg igazán Sólymot. De ez egy másik történet... Még valami. Talán tényleg segítettem Árpinak. Ezt nem tudom... Tényleg nem...
Miután kellőképpen lefagyott a kezem visszamentem. Mézeskalácsot sütöttünk. Rengeteg holdacskát szaggattam ki. Katával, Mártival nagyjából Hájméék közelében voltunk végig. :)
Aztán utána meg díszítettem. Nem számoltam mennyit, sokat. Kitartóan, az utolsó darabig...
Jó volt ilyeneket csinálni. A díszítésnél nem gondolkodtam, csak jöttek a vonalak. Egész este nem gondolkodtam már többet. Minden csak úgy jött. Mikor Hájme elköszönt átöleltem. Olyan jó volt...
Minden olyan jó volt. Bár olvasni alig tudtam már este, (amikor összeolvastuk a szövegeket), de ez más kérdés. Majd jól megtanulok angyalka lenni és hirtelen megjelenni :P
Hazajöttem, kicsit gépeztem, valahogy úgy éreztem, még be kell kapcsolnom... És tényleg kellett.
Aztán szó szerint bedőltem az ágyamba. Még az imámat is álmomban fejeztem be...

Egy szóval TÓB.
Sokat, rengeteget kaptam tegnap. Kívánnám azt, hogy minden nap legyen ilyen, de nem kívánom, mert nem lenne időm feldolgozni, kipihenni... Ez a mai napom feladata....

Nem kell a fény,
nem kell a csillogás,
nem kell az élet,
nem kell a gyűlölet

emberek, lássátok, csak értetek élek
azért vagyok, hogy segítsek nektek,
hogy szeresselek titeket.

de nem fogadjátok szeretetemet.
e világból elüldöztök engem,
de kitartok bármit is tesztek,
itt maradok örökre közöttetek.

akár akarjátok, akár nem
én itt vagyok mellettetek
akár fogadjátok, akár nem
én szeretlek titeket.

ember vagyok közöttetek
semmit tevő lény
ki szeret feltétel nélkül mindenkit.
nem érdekel mit szóltok ehhez
nem érdekeltek, nem kelletek nekem
én élek veletek, nélkületek
nem kelletek az életemhez.

lássátok, hogy vakok vagytok
hogy érzéseitek nem tiszták,
hogy tudtok, de tudatlanok maradtok
figyeljetek, s lássatok!

itt vagyok most értetek
határtalanul szeretlek titeket
itt vagyok most értetek

vagy megláttok, vahy nem.
ez már a ti dolgotok...

2006. egyészet hava 29. német-ének- fizika

utána hittan órán elszálltam, meghaltam, megszülettem, nem akartam jönni, de hívást kaptam, visszajöttem...
Röviden ennyi.
Kimentem a kálváriára. Felírtam a füzetembe (verses, gondolatos...) :
"nov. 29. ezen a napon lettem Vándorfelhőjáró. Meghaltam, újjászülettem."
A következő lapra felrajzoltam azt a szimbólumot, amit az előző bejegyzésben láthattatok. Az az jel én vagyok. Mindenestől. Megvan minden vonalnak, színnek a jelentése. Sajnos gépen nem lett olyan jó, mint amilyen különben, de majd egyszer talán kicsit játszok vele, és megcsinálom rendesre...
Sok minden telt el egy év alatt. Egy éves vagyok. Hihetetlen, mennyi idő egy év....

jan 3. hétfő

"Ma van az első tanítási nap a suliban. Rájöttem, alig tudok valami. De nem is nagyon szeretnék már megtanulni németül. Feladom. Ezt az egész nulladikat. Ma kaptam egy 54%-ot grammatikból. Témazáróra. Kár, hogy cak ennyi lett. Lehetett volna jobb is. Otthon sokat gondolkodtam a szünet alatt. Gondoltam arra is, hogy öngyilkos leszek. Minek szenvednék tovább ezen a világon? Sokan nem szeretnek/elítélnek érte, de én a halált megváltónak tekintem. E világi szenvedéseim megváltójának. Nem akarok túl sokat élni. Nekem 30 év is bőven sok. Lehet, hogy még annyi sem lesz belőle. Bárcsak otthon lehetnék! Kiülnék a tavon a stégre, és csak nézném a tavat. Zenét hallgatnék és nem törődnék a világgal. Egyáltalán nem. Csak ülnék egyedül, magányosan a természetben...

jan 4. kedd
... Tesi alatt azon gondolkodtam, hogy nem kéne már most sem élnem. Tényleg nem. Sokkal előbb végeznem kellett volna magammal. Igazából már ott tartok, hogy a 15-öt sem kéne betöltenem. Minek? A halál megváltás lenne. ... örülnék, ha anyum nem élne. Akkor már magammal is végeztem volna, és nem kéne még mindig a megváltó eljövetelére várnom.... sokkal jobb lenne a világ emberek nélkül. Nem tudom: miért van az emberekért mindenki oda? ... ma volt egy olyan beszólása: "meztelen, mint egy állat? " Csak az ember nem tudja ruha nélkül megvédeni magát. Az állatok minderre képesek. Csak az emberek ilyen puhányok. És még ők az okosak? Általában az állatok miattunk halnak ki, pusztulnak el. Még ha közvetetten is. Legszívesebben az összes embert, aki él, megölném, és a végén magammal végeznék. Tudom, ha ezt megtehetném, az egész világegyetemnek segítenék vele, hogy minden alakulhasson a maga rendje és módja szerint., úgy ahogy kell, emberi beavatkozás nélkül. Ha valami nem tetszik nekünk, akkor megváltoztatjuk. Nem tetszik a savanyú alma, csinálunk belőle édeset. A világ fejlődése leállt. Nem is fog többé beindulni. Meg kell halnia az összes embernek a Földön. Az őslakók. Ők még tudtak valamit. Nem árotottak ők senkinek, a modernkor miatt azonban "civilizálódniuk" kellett, nálukfejletlenebb módon gondolkodni és élni. Nem lehetett könnyű dolog számukra. A lényeg: utálom az emberiséget, úgy, ahogy van. Sokszor kedvem lenne mindenkit megölni, hogy a világnak, a bolygónak, az állatoknak, a természetnek jót tegyek. Nem önző indok, magamat is szívesen megölném. Ezt meg is fogom tenni valamikor a közeljövőben. Az lenne a legjobb. ...

jan 6. csütörtök
... elment a kedvem mindentől. Legfőképpen az élettől. Elegem van belőle. Ennyi bőven elég volt. Nem kéne tovább csinálnom. Abba kellene hagynom az egészet .Minek éljek tovább? ... Miért kell még mindig itt szenvednem? Igazán elég volt már belőle. Minél előbb abba szeretném hagyni. De sajnos még nem tehetem meg. Miért? Miért van ennyi miért? Nem bírom már tovább. ... senki sincs, akit igazán barátomnak tarthatnék.

jan 13. csütörtök
... lehet, hogy néhány embernek hiányozni fogok. Talán nem. Leginkább anyumat sajnálom. Magamat nem. ... ez már sok...

jan 17. hétfő
... leginkább meg szeretnék halni. Nem folytatni az életemet. Abbahagyni. Kiszállni. Kész, vége. Elég volt. Igazából nem tudok újat írni, mert ugyanazok a gondolatok járnak folyamatosan a fejemben. Halál, véget vetni az életemnek. Ennek a szörnyűségnek. Semmi új. Semmi jó az életemben. Miért lenne bármi jó is ebben a szörnyű életben?

igazatok van, ez már lassan függőség... De hát szeretem a hangszeremet, szeretnék egy újat, és egyszerűen szeretem a harmonikákat... A legjobbak!
Segít elmondani azt, amit szavakkal le nem írhatok, megszólaltatja érzéseimet, gondolataimat... Messze szállunk együtt, és új világok várnak ránk...
(úgy érzem egy ideig még hűséges maradok mostani Kicsikémhez, a jövő zenéje még az 5 soros gombos harmonikám...)

Istentiszteleten általában benn van több kisgyermek is. Vannak olyanok, akik még anyuci karján jönnek, mert talán járni sem tudnak igazán, vannak nagyobbacskák, totyogósak, nagy szeműek, ovisak, stb... A lényeg, hogy ott vannak, mert elhozzák őket...
Néhányan közülük nem bírják olyan jól azt az egy órát, és így nekiállnak sírni... Ez természetesen megzavarja egy kicsit az IT-t, néha még az a személy is odanéz, aki prédikál éppen, és nem teljesen mosolyogva. (tisztelet a kivételnek) Meg a hallgatók is a gyermekkel kezdenek el foglalkozni, megzavarja a figyelmüket, és sokuk arcán látszik a megvetés. "Minek hozod el a gyereket, és miért nem viszed ki, ha sír? Szeretnék figyelni, de nem hagyod... Vidd már ki, hallgattasd már el"...  Valahol mélyen ezek a gondolatok bennem is megjelentek.
Máig.
Ma is megszólalt a gyermeksírás IT alatt, püspök úr prédikált, ő is odanézett a karzatra, ahol az anyuka a karjaiban tartotta kisfiát. Egy pillanat volt az egész, de ő is fennakadt rajta, mégis valahogy továbbment minden. Megzavart egy kicsit engem is, és valahol felszínre tört bennem, a "minek van itt e gyermek?" kérdése, és kicsit ezen gondolkodtam. Rájöttem, hogy nem szabadna elítélnem. Semmi értelme. Ki tudom zárni a gyermeksírást, és nem kell rá odafigyelnem. Ennyi az egész. Ha nem hagyom, hogy megzavarjon, akkor nem fog megzavarni. Ezt mindenki megteheti. És talán a gyermeknek sokat jelent, hogy ott ül benn a templomban, egy ilyen közösségben. Jót tehet neki, még akkor is, ha nem önszántából teszi mindezt. Miért ítéljük meg az anyukát, aki Isten igéjének hallgatására magával hozza gyermekét is? Hiszen a gyermek már ismeri a helyet. (Jobb esetben) Anyukája pocijában is itt volt már... Rájöttem, megerősítettem magamban a tudatot, hogy nem szabad elítélnem a szülőt, hogy magával hozza a gyermeket, és megzavarni látszik az Istentisztelet menetét. Csak akkor zavarja meg, hogyha a hallgatók, és a prédikáló ember hagyja, hogy megzavarják őket. Ha pedig hagyják mindezt, és képesek megzavarodni tőle, abból csak annyi látszik, hogy voltaképp nem is 100%-ban vannak jelen. Más is beférkőzhet a gondolataik közé, és nem figyelnek teljes odaadással, nem adják magukat oda az Igének... És akkor zavarodottságukról már nem is a gyermek tehet...
A legközelebbi alkalommal, mikor felhangzott a gyermeksírás megengedtem magamnak egy mosolyt. Éreztem, hogy mindenki odanéz hirtelen, éreztem a megvető tekinteteket, én pedig csak a püspök úrra figyeltem, a szavaira... Engem már nem zavart, inkább örömet éreztem, hogy itt van e kisgyermek, aki ad nekünk, és kap tőlünk. Örültem annak, hogy anyukája elhozta. Nem tett ő semmi rosszat azzal, hogy sírt. Ha a külsőségek bárkit megzavarnak, akkor látszik, hogy nincs is igazán ott... Ha igazán figyelsz valamire, a másikat szinte meg sem hallod...
Ha felsír egy gyermek, és megmutatja magát, hogy itt van, csak örülök annak, hogy itt van...
"Ne ítélj, hogy ne ítéltessél..."
Talán amikor erről volt szó, akkor is felsírt egy gyermek, és nem hallotta meg senki...
Talán...

Sokszor vannak olyan dolgok az életben, amiket meg szeretnél tenni. Próbálod megtenni, minden erőddel rajta vagy, de valahogy még sem sikerül. Hiába minden erőd... Feleslegesnek érzed az egészet egy idő után, és feladod. Talán az idő majd mindenen segít. Vagy mégsem? Mikor már feladod az egészet teljesen, jön valami, és megváltoztat mindent. Amikor elfogyott minden energiád, vége mindennek megoldódni látszik minden. Mintha csak ez kellett volna, ahhoz hogy meg tudd tenni, amit meg kell tenned.
Lehet, hogy fura. De néha fel kell adni ahhoz, hogy teljesüljön. Győzd le önmagad, ne akard, és akkor egy csapásra ott lesz minden. Ne ragaszkodj mindenhez! Ne ahhoz ragaszkodj, amit te kigondoltál, ne a hogyanon ügyködj, hanem a végeredményen...
Kicsit szétesett, kicsit tudom milyen. Bocs, fáradt vagyok nagyon, és épp infó faktom van...

Múlt hét pénteken nagy zűrzavar volt bennem. Teljes volt a káosz, ez látszott az egész napomon. Este Dávidtól úgy nyeltemm az energiát, mint még talán soha sekitől...
Előtte reggelente egy ima után - melyben mindig benne van egy kérdés, kérés - felcsaptam valahol a Bibliát, ráböktem valahova, elolvastam a verset, próbáltam megjegyezni, kicsit elgondolkodtam rajta, végigkísért a napomon, aztán este újra elolvastam, megértettem, és a napomat is valahogy kicsit másként értelmeztem. Így lettek teljesek a napok. Nagyon ráillett minden üzenet a napra, a kérdésre, mindenre.
Múlt hét pénteken is így indult minden. Reggel még csak késésben sem voltam, ami azt illeti 6 perccel hamarabb elkészültem, így leültem nyugodtan, elmondtam egy imát, és szokásos módszeremmel kinyitottam a Bibliát. Előtte lévő éjszaka rengeteget gondolkodtam (társ, tesók, indigók, kristálygyerekek, Árpi, Dani, ádvent, magány, miért?, köszönöm) és ezek mind mind megjelentek az imámban. Valahogy folytatása volt az előző éjszakainak. A lényeg, hogy egy kérdéssel a fejemben, ami most nem számít, kinyitottam a Bibliát. Ránéztem. (Jah nyitás mindig csukott szemmel...) Két üres oldalt láttam. Se jobbra, se balra semmi... Hirtelen azt hittem valami nem stimmel. Itt kezdődött a két-ség-beesésem. Csak bámultam az üres oldalt, és nem tudtam, hogy ezt mire véljem. (A válaszra rengeteg alternatíva született, de ezt kihagyom most). Egész nap elkísért az az üres lap, a kérdés, és az értetlenség. Este Dávid annyit mondott minderre, hogy egyértelmű, azt jelenti válasszak a két út között - Ó/Újszövetség - de ezt akkro még nem fogadtam el, megint újabb és újabb válaszokat gyártottam. Azóta nem nyitottam ki így a Bibliát... Tegnap este teljesen más célból, de valahol annak is van köze mindehhez. (Péter vallástételét kaptam). És ma este egy rövid ima után felcsaptam, és amit megláttam az az Újszövetség könyveinek felsorolása, illetve Máté evangéliumának kezdete volt... Kicsit átüt az Újszövetség felirat is... Dávid igazad volt. De kellett nekem ehhez több mint egy hét, hogy felismerjem. Most már tudom mit jelentett, és a sok kérdésre is mindez válasz. Köszönöm.
Most este ez a nemüres lap rengeteget változtatott... Vége a kétségnek (ami miatt nem tudtam elmenni múlt héten Istentiszteletre, egyszerűen nem engedett, ma pedig csak nehezen, és sok nehezítést kaptam hozzá), vége a kétségnek, vége a kétségnek. Ez így háromszor megismételve teljes...
Ha vége a két-ségnek az csak egyvalamit jelenthet. Eljött az EGY-ség ideje...

Hát...
Hétfőn megírtam életem első OKTV-jét. Pontszámot inkább nem írok, a siralmasnál egy fokkal rosszabb lett. Ami nem jó, hogy még készültem is rá. Én ennél többre nem vagyok képes most, nem tehetek róla. Tudom, elcseszett egy értékrendem van, de mégis. Nekem most nem az iskola a fontos. 80% hogy meg fogok bukni fizikából. Ezen már csak nevetni tudok. Lehet, hogy mindez nem jó, de nem fogok egy idegent adni, mert az szétfeszít. Mataharitól meg fogom kapni életem első irodalomkaróját. Nem olvastam el a Bűn és bűnhődést. Nem is fogom. Lelkileg még túl labilis vagyok hozzá. Elovlastam már egyszer, akkor talált nagyon, talán túl fiatal voltam, és nem értettem, de talán mert túl fiatal voltam hozzá értettem meg igazán... Nem akarom most elolvasni. Nem tehetek róla. Félek. Nem vagyok olyan periódusban, hogy következmények nélkül el tudjam olvasni azt a könyvet. Nem szeretnék lejebb zuhanni pont most, hogy elkezdtem visszakapaszkodni, talán már a gödör alján vagyok, és nem az alagútban, amit a gödör alatt fúrtam... Kicsit bűntudatom van, nem is tudom miért. Annyi minden változik most. Megfordul szépen lassan az életem. Vagy ez normális 3 hónappal 18 éves kor előtt??? Visszagondoltam ma arra, hogy ki voltam 3-4 évvel ezelőtt. Ebből talán kaptok szelvényeket, hogyha majd megkapom őket. (egy szilveszter délután odaadtam őket egy kedves barátomnak, hogy legyenek nála, és vigyázzon rájuk, de azóta ő elköltözött, meg ilyenek, és nem tudja hol van, de megkeresi)

Néhány napja fáradt vagyok, és nem őszinte a mosolyom, sokszor könnycsepp ül szememben, jól láthatóan összerándulok, a mozgásom nem a megszokott, sokat akadozik, és a boldogságom falakba ütközik. Ennek nagyon egyszerű oka van. A gerincemben az egyik csigolya nincs teljesen a helyén. Vasárnap nem tudom mit csináltam, miért, de nagyon elkezdett fájni. Néha mintha egy ideg is becsípődne, mert olyan mozdulatokat teszek, amit nem akarok, és irányíthatatlanok, de csak az egyik oldalamra terjednek ki. Aludni nem mindig tudok, ha teszek egy rossz mozdulatot felkelek. Háton fekve tudom legjobban tehermentesíteni, kellemesen alápárnázva a derekam, de így meg nem tudok elaludni... Szóval kb ennyi az oka ezeknek. Majd lesz valahogy, úgy még soha nem volt, hogy ne lett volna valahogyan...

Van még sok minden más is, de próbálom kordában tartani magamat, és nem kisregényt írni... Vagy legalább tényleg csak kisregényt, és nem rendes regényt... :P
Áldott reggelt/napot/estét!!!

Áprilisban - május környékén nagyjából leálltam a húsevéssel. Nem lettem teljesen vegetáriánus, de azóta nem nagyon eszek húst. Halat néha.
Az egész egy hétvégi ebéddel kezdődött... Lementem ebédelni, valami szárnyas volt, meg mellé krumpli. Ránéztem a húsra (talán pulyka, mert azt régebben megettem, csirkét kiskorom óta nem) és valahol mélyen belülről felszínre jött egy érzés "nekem ez nem kell." Nem azért, mert anyum nem főz jól, nem azért, mert... Egyszerűen méregnek éreztem ott akkor. Azóta is, bár mostanra valahogy másként tekintek rá. Nem ítélem el azokat, akik húst esznek. Kiskorom óta nagyon kevés husit ettem. Valahogy nem szerettem annyira, úgy éreztem, nincs szüksége a szervezetemnek rá (szervezetem nagyon jól közli velem mindig, hogy éppen mi hiányzik neki)...
Ha ránézek, már nem mérget látok benne, csak valamit, amire nekem nincsen szükségem. Ennek megfelelően (lelki alapon?) most már a hústól szabályosan rosszul leszek ... Ha rendes húst eszek 100%ra vehetem azt, hogy utána 1-3 órával minden bajom lesz... Ha csak kis mennyiségben, és csak kicsithúst eszek (minőségibb szalámik, stb) akkor kisebb bajokra számíthatok csak...
Nem tudom egészséges e ez így, de valahogy úgy érzem nem véletlenül szoktam le én a húsevésről. Az egésznek semmi köze nincsen a sok vegetáriánsul által hangoztatott "szegény állatok"-hoz... De ez a gondolatom talán megér majd egy önálló bejegyzést...
Sajnos, vagy nem sajnos, nem sikerült még eldönteni, kedvenc ételem a milánói főleg saját készítésben... Természetesen 100%ban én készítem, a legelőkészítettebb az egészben a sűrítettparadicsom... Nos abban van bőven rendes hús... De megéri. Fura ezt most így végiggondolni. Soha nem leszek talán teljesen vegetáriánus. Sokszor hiányzik a hús íze, és akkor eszek is belőle egy keveset. Soha nem voltam kitartó, és következetes. Ebben sem. Talán holnaptól én leszek a legnagyobb húsevő. Most mindenesetre az apró engedmények kivételével távol vagyok tőle...

Volt, jó volt, élveztem, csak rám ne tört volna a fejfájás egyik délután. Tartottam előadást a Tatai Vár-ról, többiek azt mondták, hogy nagyon jó lett, meghallgattam rengeteg előadást különböző várakról. Élveztem és kész, csak kicsit sok volt egy idő után. Viszont összebarátkoztam több emberrel, ami nagyon jó. Láttam 3 elfelejthetetlen embert. (Még gyakorlom, hogy ha nézek valakit, akkor ne az auráját kezdjem el nézni... ) Kicsit elfáradtam, de ez szerintem teljesen természetes. Azért a napirendünk igen kötött volt. Megtanultam Gárdonyi Géza titkosírását, barangoltam a vár kazamatáiban, végigjártam a Kisnánai Várat, meg stb stb... Ami csak belefért szombattól keddig... Jah és egy feszület alatt aludtam. Első nap nagyon zavaró volt (egy katolikus fiú koleszban voltunk) Minden tele feszületekkel, bibliai idézetekkel, szentek mondásaival... Utóbbi kettővel nem lett volna gondom, csak éppen olyan erőltetettek voltak... Ennél még én is jobbakat mondok. De mindegy. A feszületeket meg megszoktam, ebben segített Árpi barátom, akivel még első nap beszéltem telefonon... Végre... Ami fura volt, hogy vasárnapi IT hiányzott. Egyszerűen éreztem a hiányát. Ezért kedden hazajöttem, és jól mentem is IT-re, igaz ebbe közrejátszott az is, hogy Isti tartotta... Nah mindegy... Lényeg az, hogy itthon, fejnövesztés után kis pihi, aztán készülünk OKTV-re... Mert megérdemlem.

Pénteken, 26-án nem mentem suliba, ehelyett Tatabánya - Közműben töltöttem az időmet. Sokak állítása szerint nem haszontalanul, de ezt rádbízom...
És hogy mit is csináltam?
A Közelebb a Természethez c. egész napos előadássorozaton voltam előadó. Kicsikkel beszélgettem az ízeltlábúakról. Kicsit nehéz volt az első, mert szokásomhoz híven jól felkészülten mentem oda (azaz semmit nem tudtam, hogy hogyan akarom csinálni, előadás előtt 10 perccel írtam egy vázlatot). Bejöttek a gyerekek, kiosztottam nekik képeket, amiket előző nap anyummal válogattunk össze, csupa csupa ízeltlábú makro kép (és itt köszönet a Tatai Ref. Egyháznak, hogy lehetőséget adott a képek kinyomtatására, és laminálására, és köszönet bátyámnak, hogy mindezt meg is csinálta helyettem). Elkezdődött. Az első csoportom fele rögtön késett, így nekik nem jutott kép, mert megkapták a többiek. De sebaj. Egészen jól elvoltunk, beszélgettünk az állatokról, meséltem nekik, lekötötte őket. Úgy kellett elhadarnom az utolsó 5 képet (31 volt összesen) mert kicsúsztunk az időből. A második volt a legnagyobb csoportom, 63 fő, óvodás. Kihívás volt benne, de boldogultam velük, kicsit zizegtek. Összesítésben jól sikerült  a nap. Nem tudom hány ember fordult meg nálam, és hallgtott meg, de sok.
Külső vélemények szerint: tanároknak tetszett, sok érdekeset mondtam, gyerekeknek tetszett, Andris is jó véleménnyel volt róla, a szervezőség azt mondta, hogy pozitív visszajelzésekett kapott, várnak jövőre is, ha meg tudják rendezni az eseményt...
Tök boldogan jöttem haza, aztán beszéltem kicist Balázzsal, majd elmentem moziba Antival, de előtte teljes lebukás, hogy kihagytam a fáklyás felvonulást... Egyébként az 56 csepp vért néztük meg. Nekem bejött...
Utána beszélgetés a szereplőkkel, de itt kezdődik a következő bejegyzés...

csipp-csepp, csipp-csepp
csepeg  a vérvörös veríték

csipp-csepp, csipp-csepp
csepeg a szív könnye

csipp-csepp, csipp-csepp
holnapra talán vége

csipp-csepp, csipp-csepp
érkezik az utolsó csepp

csipp-csepp, csipp-csepp
elmúlt minden - örökre

A gyertya csonkig égett
Feketévé lettek a fehér falak
Előtörnek lelkemből a könnyek
Orcámat áztatják, énekelnek.

Mindent fénytelen sötétség takar
Könnyeim táncolnak, vígadnak
Kiszabadult a bezárt rab
Lelkem sötétsége fekete fal.

Szólítom Istent, "oh, merre vagy"
Beszélek hozzá, itt van velem
Szótalan imám, lelkem hangom
Szívem örök élő magány.

Szeretett világom távol tőlem
El nem érhetem, enyém nem lehet
"Add meg kérlek, vegyél magadhoz
Már semmi mást nem kérek tőled"

Hideg magányban ringat a sötétség
Erem könnyei táncolnak, vígadnak
Kiszabadul a bezárt rab
Ragyogva száll, megtalálta hazáját.